Egyre kevesebb a külföldi bor Magyarországon

A mennyiség szinten tartása mellett nőtt a magyar borexport értéke, és csökkent a borimport mennyisége 2015-ben az előző évhez képest. A behozott borok között egyre több a spanyol származású és román fajták is előfordulnak már a polcokon.

A magyar borkivitel a múlt évben értékben mintegy 2 millió euróval (mintegy 600 millió forinttal) nőtt, és elérte a 73,1 millió eurót (mintegy 22 milliárd forintot). Az export mennyisége azonos volt a 2014-essel, meghaladta a 600 ezer hektolitert. Így a magyar bor literenkénti átlagára a múlt évben emelkedett.

A Magyarországra behozott bor mennyisége ugyanakkor csökkent 2015-ben az előző évhez viszonyítva. Tavaly 196 ezer hektoliter érkezett az országba, míg 2014-ben 368 ezer hektoliter. Az importbor döntő hányadát, mintegy 75 százalékát Olaszországból szállították Magyarországra.

Egyre több a spanyol bor a hazai polcokon, de még mindig az olasz termékek számítanak a magyar borok legnagyobb konkurenciájának
Egyre több a spanyol bor a hazai polcokon, de még mindig az olasz termékek számítanak a magyar borok legnagyobb konkurenciájának

 

Az import értéke 18,5 millió euró (mintegy 5,5 milliárd forint) volt. Ebből az olasz import értéke tavaly 9,5 millió eurót (mintegy 3 milliárd forintot) tett ki. Az Olaszországból érkezett bor mintegy 84 százaléka a múlt évben 2 liternél nagyobb csomagolásban érkezett az országba. Ez az arány egy évvel korábban még 89 százalékot tett ki.

A Magyarországra irányuló borimportban növekvő szerepet tölt be Spanyolország. Míg tavalyelőtt 6500 hektoliter ékezett az ibériai országból, addig a múlt évben már mintegy 20 ezer hektoliter. Továbbá a magyar piacon megjelentek a román borok is.

Az idei első két hónapban a magyar borexport mennyisége 62 ezer hektoliter volt, míg az import 31 ezer hektoliterre rúgott. Az import szerkezetét tekintve 79 százalék származott Olaszországból, 20 százalék Spanyolországból, míg 1 százalék Romániából. Továbbra is jelentős piaczavaró tényező az olasz bor Magyarországon. Ezért további lépések szükségesek a mennyiségének csökkentése érdekében.

Forrás: MTI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Támogatás borászati gépek, technológiai berendezés... A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 180/2013. (XI. 4.) MVH közleménye az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból a borászati gépek, technológia...
Rendelet készül az import borok azonosíthatósága é... Rendelet készül az import borok egyértelmű azonosíthatósága érdekében, várhatóan a rendeletre a napokban minden szükséges aláírás rákerül - mondta az ...
Közepes szőlőtermés várható, a minőség még javulha... Néhány nap múlva már minden borvidéken megindul a szüret, a tavalyihoz hasonlóan közepes mennyiség várható, de a szőlő minősége még sokat javulhat ked...
Mégsem lesz kevesebb szőlő? A kedvezőtlen időjárás ellenére az idei szőlőtermés nem marad el az előző évitől Magyarországon – derült ki Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) adat...
A magyarok kétharmadának több kedvenc bora van egy... A válaszadók 65,5 százalékának vannak kedvenc borai, azok aránya viszont, akik mindig ugyanazoktól a termelőktől vásárolnak, ettől elmarad, csak 35,8 ...
Borpiaci jelentés Hogyan alakult Tokajban a szőlőszezon? Mik a nemzetközi borpiaci trendek? Mennyibe kerül idén a bor Magyarországon? A részletek cikkünkben! A szakért...