Egyre borsosabb áron juthatunk a vitaminbomba káposztafélékhez

Mint tudjuk, a káposzta, a karfiol, a brokkoli, a kelbimbó, sőt a karalábé is ugyanabba a növényi családba tartozik, egyetlen közös őssel. Már az ókori görögök és rómaiak is előszeretettel fogyasztották a vadkáposztát, sőt a nemesítését is ők kezdték el, amely végül különböző növényeket eredményezett. A káposztafélék napjainkra világszerte az emberi táplálkozás fontos részét képezik.

Kínában, Japánban, Indiában és Európában is fontos élelmiszernek számítanak. Hogy mennyire zsebbenyúlósak? Hogy hatott az árukra az infláció? Miért érdemes fogyaszani a káposztaféléket? Ennek járt utána a HelloVidék

Jó felhasználhatóságán kívül az ára is csábító lehetett, hiszen – egészen idáig – az olcsóbb alapanyagok közé tartozott
Jó felhasználhatóságán kívül az ára is csábító lehetett, hiszen – egészen idáig – az olcsóbb alapanyagok közé tartozott (Fotó: Pixabay)

Eddig megfizethetőnek számított

A fejes káposzta az egyik legsokoldalúbb zöldségféle. Jó felhasználhatóságán kívül az ára is csábító lehetett, hiszen – egészen idáig – az olcsóbb alapanyagok közé tartozott. Arról nem is beszélve, hogy az ikonikus töltött káposzta sokak kedvenc ételének számít. Az áremelkedések azonban ezt a zöldséget sem kerülték el, de ennek ellenére még mindig megfizethetőnek számít.

Az EU-ban a meghatározó élelmiszerek közé tartozik a káposzta. Ezt jól alátámasztja az, hogy évente átlagosan 3,6-3,7 millió tonna káposztát takarítanak be. A KSH adataiból kiderült, hogy Magyarországon fejes káposztából az elmúlt évtized legkisebb mennyisége, 37,2 ezer tonna termett 2021-ben.

Hazánk fejes- és vöröskáposzta-külkereskedelmi egyenlege negatív volt 2021-ben, a beszállított mennyiség 6,92 ezer tonnát ért el, míg a külpiacokra 2,24 ezer tonna került. Az idei év első fél évében az import 38 százalékkal 2,91 ezer tonnára csökkent az elmúlt év azonos időszakához képest.

A káposztafélék legjelentősebb termesztési körzetei Szabolcs-Szatmár-Bereg, Pest, Csongrád-Csanád és Bács-Kiskun megyében helyezkednek el.

A káposztát sem kerülte el a drágulás

Az AKI PÁIR adatai szerint a Budapesti Nagybani Piacon a 12. héten került a piacra a primőr, fehér fejes káposzta a tavalyinál 58 százalékkal magasabb áron. Ez 650 forint/kilogrammos kezdőárat jelentett, ami az akkor még kapható 2021. évi betakarítású termék áránál (130 forint/kilogramm) lényegesen magasabbnak bizonyult.

A primőr, fehér fejes káposzta ára 7 százalékkal 284 forint/kilogrammra emelkedett a 16-24. héten az egy évvel korábbihoz képest. A drágulás itt még nem állt meg, a primőr kifutása után a szabadföldi, fehér fejes káposzta ára 44 százalékkal 258 forintra nőtt kilogrammonként a 26-37. héten az előző év azonos periódusához viszonyítva.

Ha összevetjük az árakat, akkor azt mondhatjuk, hogy a vidéki piacokon sokkal drágábban adják a káposztát mint a fővárosban. És az is jól kirajzolódik, hogy az év elejéhez képest van, ahol duplájára emelkedett a káposzta ára.

Igazi vitaminbomba

Nem lehet eléggé hangsúlyozni a káposztafélék családjának fontosságát az étrendünkben. A keresztesvirágú zöldségek nagy mennyiségben tartalmaznak oldható és oldhatatlan rostokat, C-vitamint, B9-vitamint (folsavat), káliumot, szelént és fontos fitokemikáliákat.

Szaguk jellegzetes, erős és fűszeres, néha kesernyés ízükért a glükozinolátok felelősek, emiatt sokan nem kedvelik őket, különösen gyerekek körében kevésbé népszerűek a káposztafélék – legfőképpen a brokkoli és a kelbimbó –, mert a gyermekeknek sokkal több ízlelőbimbó található a nyelvükön, ezáltal sokkal intenzívebben érzik ezeket az ízeket.

Lebomlásuk során antioxidánsok keletkeznek, amelyek fokozzák a rákkeltő anyagok megsemmisítését, mielőtt még esélyük lenne a DNS-t károsítani, illetve lassítják a normál sejtek rákos sejtekké alakulásának folyamatát. Emellett számos egyéb jótékony egészségügyi hatással is rendelkeznek: a karotinoidok az egészséges szemért, a folsav a DNS védelméért, a K-vitamin az egészséges csontokért, a C-vitamin a jól működő immunrendszerért, valamint a bőr, a csontok és a fogak védelméért felelős.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A hét egyben – 49. hét Beruházási rekord a harmadik negyedévben, bővülő agrárkapcsolatok, sikeres volt az idei év a zöldség-gyümölcs ágazat számára, előtérben az élelmiszeri...
5 jó tanács, mit és hogyan ültessen Új, még nem próbált növényt termesztene, vagy most vágna bele először a zöldségtermesztésbe? Olvassa el, mi az az 5 tanács, amelyeket mindenképpen érd...
Magyarok is részt vesznek a nemzetközi parlagfű-ku... Nemzetközi kutatási program indult a sokaknak egészségügyi panaszt okozó, a szántóföldi növénytermesztésben nagy károkat előidéző gyom, a parlagfű job...
Milyen évet zár idén a mezőgazdaság? Szakértők vál... Vegyes eredményeket, de összességében jó évet jelenthet a mezőgazdaságnak a 2014-es esztendő. A szántóföldi növénytermesztésben ugyan nem biztosított ...
Bábolnai Gazdanapok Idén már 29. alkalommal rendezik meg a Bábolnai Gazdanapokat Bábolnán. Lássuk, hogyan alakult eddig, és még mi várható a 4 napos rendezvényen. Szepte...
Integrált szervezet szolgálja ki a növénytermesztő... A Nitrogénművek Zrt. sajtótájékoztató keretében mutatta be új, integrált szervezetét, amely a vetőmagtól a terménykereskedelemig átfogóan szolgálja ki...