Egyre többen látják be a fenntarthatóság fontosságát, de abban, hogy melyik generációnak és mekkora áldozatot kellene vállalnia a megoldás érdekében, nincsen megegyezés az egyes korosztályok között. A generációk egyetértenek abban, hogy az egyénnek, a családnak és az oktatásnak is jelentős szerepe van a fenntarthatóságról elérésében, a párbeszédben és a tettekre ösztönzésben. Mégis a nagyvállalatok, a politikusok és a mindenkori kormány felelősségét emelik ki – derült ki az UniCredit Bank és a SteiGen közös kutatásából.
A korosztály, amelyik egyszerre tanul a fiatalabbaktól és tanítja az idősebbeket
A tárgyak megjavításában és élelmiszer-újrahasznosításban is élen járó Baby Boomer generációt (56–74 évesek) némileg felkészületlenül érte, hogy a fenntarthatóság témája ennyire központi kérdéssé vált. Sokan úgy érzik közülük, hogy valamilyen felsőbb autoritásnak, például az illetékes minisztériumnak kellene jó példával és szabályozással elöljárnia ezen a területen, de a cégektől is sokkal határozottabb fellépést várnak. Ennek a generációnak az életében a tanulás kétirányú folyamat. Új szokásokat vesznek át a gyerekeiktől, a náluk is idősebb veteránokat viszont ők tanítják például a szelektív hulladékgyűjtésre.
Felülről várja a megoldást az X generáció
Az X generáció (41–55 évesek) a rendszerváltást egyben a jelentős életszínvonal-növekedés és a fogyasztás lehetőségeként élte meg, és azóta elért kényelméből továbbra sem szívesen enged. Ugyanakkor belátja, hogy a következő generációkat környezettudatosságra kell nevelnie. A fiatalokban nagyon bízik, de saját felelősségét már kevésbé szívesen ismeri el. A korosztály tagjai a saját életmódjuk fenntarthatatlanságára kritikusan reflektálnak. Többen is megemlítik, hogy a mostani 30-asok jóval fenntarthatóbban élnek náluk, ugyanakkor a Boomerekhez hasonlóan úgy látják, hogy „aki nem elég intelligens, azt anyagilag kell motiválni”.
A generáció, amelyik tenne, de úgy érzi, nem tud
Az Y generáció (26–40 évesek) érzi a változás szükségességét, egyúttal passzív és szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy egyéni cselekvéseken keresztül valódi hatást lehetne elérni. Belátja ugyanakkor, hogy „nem várhatjuk fentről a segítséget, nekünk kell tennünk”. A zömében 30-as éveiket taposó Y-osok próbálnak is tenni. Nem rendelnek felesleges termékeket, kevesebb csomagolóanyagot használnak, sokan közülük biciklivel járnak munkába, komposztálnak. Mégis úgy érzik: egyedül semmit sem tudnak elérni. Az Y-osok is dühösek az idősebb generációk tagjaira, amiért felesleges tárgyakat halmoznak fel, de úgy érzik, a fiatalokban bízhatnak.
A legfiatalabbak számára hatalmas a tét
A 20-as éveiket töltő Z-sek (18–25 évesek) radikális változást követelnek: a klímaváltozás hatásai miatt a saját bőrükön érzik a változás szükségességét. Döntő többségük (96 százalék) a saját generációjuk vállára rakja a fenntarthatóság előmozdításának felelősségét. Az idősebb generációkhoz hasonlóan kevésbé bíznak a vállalatokban és a politikusokban. Szerintük „ott, ahol példamutatásnak kéne lennie, politikai körökben, csak képmutatás van” – vélekedett egyikük, s félmegoldásnak érzik az elektromos autók terjedését vagy a multicégek fenntarthatóságra irányuló látszattevékenységeit is.
Ki a felelős a fenntarthatóbb életmódért?
Az UniCredit Bank és a SteiGen kutatásából kirajzolódik, hogy a különböző generációk eltérően vélekednek arról, kinek a felelőssége, hogy a fenntarthatóság általános szemléletté váljon. Abban egyetértenek, hogy a mindenkori kormányok felelőssége kiemelkedő:
az állami szerepvállalás jelentőségét a válaszadók csaknem kétharmada (65 százalék) a három legfontosabb tényező közé sorolta.
A legfiatalabbak körében a kormány felelősségétől (51 százalék) alig marad el az oktatási rendszer (49 százalék) és a média (44 százalék) említése. Az egyéni cselekvés fontosságát kicsivel több mint minden harmadik válaszadó (38 százalék) emelte ki, ugyanakkor ebben is megmutatkozik a Z és a Baby Boomer generációk magasabb affinitása a köztes generációk szkepticizmusával szemben – számolt be a közleményről a Világgazdaság.
