Egyedi műtrágyái mellett naptárat is kínál az új évre a Fertilia

Van néhány barátom, akik szerint jobb fotós vagyok, mint műtrágyagyártó. Ennek apropóján – bár egész évben szinte műtrágyákat gyártunk – év végére összeállítunk egy következő évi falinaptárt partnereink részére, és ebben a naptárban az általam készített fotók szerepelnek. A 2021-re készült kiadványunkban egy ez év eleji myanmari (Burma) utazásom során készült sorozat képei láthatók.

Partnereinknél járva nem ritkán látom azt, hogy sok évvel ezelőtti kiadványaink kint vannak a falon, nem kerültek kukába az év végével. Merem remélni azt, hogy az egyediséget, a magas szintű esztétikai megjelenést és tartalmat partnereink ilyen módon értékelik, ismerik el.

Naptáraink tartalma is változott az évek során: az első kiadványokban még bátortalanul nyúltam saját képeimhez, a többség vásárolt vagy stock fotó volt. Aztán egyre bátrabb lettem (remélem a képeken nemcsak a bátorság, hanem a fejlődés is látszik) és pár év múlva naptárainkban már csak saját képeim szerepeltek. Ehhez pedig az is kellett, hogy keményen képezzem magam a fotózásban – rengeteget olvastam, tanultam másoktól és netről, megtanultam a számítógépes utómunkákat – és persze rengeteg képet készítettem. Kivétel volt a 2012-es NASA adaptáció a Fertilia-galaxisra, bár ezt is én ötleteltem (egyébként erre emlékeznek még ma is a legtöbben). Hiszem azt, hogy a 2015-16-os évi fiatal gazdás naptárkészítés valódi értékteremtés volt. Most pedig szintén általam készített és bemutatásra alkalmasnak tartott képek adják a 2021-es naptárunk anyagát.

Kattintson bele a képbe és lapozza végig a gyönyörű felvételeket!

Ez a naptár azért is fontos cégünk életében, mert egy újrakezdés áll mögöttünk. Bizonyára sokuk előtt ismert, hogy a Fertilia 2016 végén, egy multicéggel kötött stratégiai megállapodás értelmében, kivonult a magyar műtrágyapiacról. A Fertilia helyét és tevékenységét ez a cég vette át. Ez az együttműködés szűnt meg 2019 végén, melynek eredménye lett az, hogy a Fertilia ismét megjelent a magyar műtrágyapiacon. A döntés helyességét mi sem bizonyítja jobban, hogy annak ellenére sikeres évet tudunk magunk mögött, hogy a tavaszi szezonba csak későn tudtunk belépni, ajánlatokat adni. És bár a könyvelők nem ezt tartják a legfontosabbnak, de számomra külön öröm, hogy – a korábbi sok-sok évhez hasonlóan – az évet ezzel a naptárral tudjuk zárni!

Hadd vonjak párhuzamot a naptárunk és műtrágyáink között is. Meggyőződésem, hogy az általunk kifejlesztett és gyártott, egyedi, magas hozzáadott értékkel bíró nagy hatékonyságú műtrágya termékeink (Gramix NPK, Rizotec NPK, Ureal 46N, UMG StarterMax, RizoStart, Fertisol folyékony termékcsalád, MASSulfix) és logisztikai szolgáltatásaink piaci sikereit és a számtalan pozitív termelői visszajelzést ugyanazon jellemzők mentén nyerték el, amelyek naptárunkra is igazak.

És hogy igaz-e az első mondat állítása, vagyis jobbak-e a fotóim, mint a műtrágyáink?

Ennek eldöntése legyen az Önök feladata! Kérem, nézegessék örömmel a képeimet és használják műtrágyáinkat! Remélem, mindkettővel elégedettek lesznek! A műtrágyáinkkal kapcsolatos kérdését, megrendelésés az alábbi elérhetőségeken várjuk:

Simon Péter ügyvezető
Botka Beatrix termékmenedzser

30/3775 666
70/7957 358

Egyéb információért pedig keresse fel a www. fertilia.hu oldalt.

Amennyiben a képeimmel kapcsolatban lenne kérdése, vagy egyszerűen csak több képemet szeretné látni, látogasson el a @streetpositive Instagram vagy a www.fotospet.hu weboldalra.

Amennyiben Ön még nem műtrágya vásárlónk, de szeretne a falán egy ilyen naptárat látni, a készleteink erejéig szívesen postázunk egyet postaköltség ellenében, remélve azt, hogy legközelebb műtrágyát is rendel nálunk. Kérjük, hogy ezt az igényét a fenti elérhetőségünk egyikén jelezze! Végezetül kívánok mindenkinek sikeres, járványmentes 2021-es évet!

Simon Péter
alapító, ügyvezető
Fertilia Trans Kft.

(x)

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Negyedmillió tonna, két díjazott Borongós idő várt minket Enyingen, a Fertilia székhelyén, ahol díjátadásra került sor. A cég ugyanis jelentős mérföldkőhöz érkezett, eladta a negyedmi...
Fertilia Kalendárium 2016 Nekünk már tavaly is nagyon tetszett a Fertilia Kft. naptár ötlete és a megvalósítása is. A cég idén is meghirdette pályázatát a 2016-os Fertilia Kale...
Nyerjen műtrágya csomagot! Nyereményjátékot hirdettünk, amelynek célja, hogy az agrárium szereplői értékes híreket kapjanak kézhez minden héten. Iratkozzon fel szakmai hírlevelü...
Helyzetjelentés – műtrágya nyereményjáték Nagyon népszerű a Magro.hu és a Fertilia Kft. közös nyereményjátéka. Még egy hete sincs, hogy útjára indítottuk hírlevélre feliratkozós játékunkat, de...
A mikrogranulált starter műtrágyákról… Mára a precíziós gazdálkodás egyik alap eleme a starter műtrágyák használata. Jelentősége már az évek során bizonyított. Fontos és szükséges növényein...
A kukorica és napaforgó tavaszi startertrágyázása... A mezőgazdasági termelők részére egyre fontosabb az olyan korszerű termékek használata, amelyek biztonsággal garantálják az elérhető legnagyobb termés...