Egy forintnál drágább egy szem kukorica – kritikus helyetben a magyar mezőgazdaság

Kritikus ponthoz érkezett a hazai agrárium, jelenleg ugyanis egy szem kukorica-vetőmag drágább mint egy forint, ami egyértelmű jelzés arra, hogy a termelékenység és a költségek kontrolját még az eddigieknél is sokkal komolyabban kell venni. Ehhez pedig képzett agrárgépészekre van szükség. Erről, nomeg a mezőgazdasági ágazatot érintő egyéb kihívásokról beszélt Harsányi Zsolt, az AXIÁL Kft. tulajdonos-ügyvezetője a cég bajai központjában tartott sajtóeseményén.

Ahogy életünk minden területe, a mezőgazdaság is nehézségekkel terhelt, amik közül a költségek folyamatosan és jelentős növekedése a legsúlyosabb, de emellett meg kell küzdeni az euró árfolyamának kedvezőtlen változásával, a szállítási láncok akadályoztatásával, valamint a belsőégésű motorok kivezetésének igényeével és ezzel részben összefüggésben a szén-dioxid kibocsátás csökkentésének kérdésével.

Mindez azt eredményzte, hogy jeenelg egy szem kukorica-vetőmag immár több mint egy forintba kerül, ami egyértemű jel arra, hogy a költségek kezelését és a termelékenységet a korábbiaknál is sokkal egyértleműbben a fókuszba állítsuk. És pontosan ezért van szükség képzett agrárgépészekre, mert az ő munkájuk minősége nagyban befolyásolja ezt. Rajtuk műlik, hogy jó helyre kerül-e a vetőmag, lesz-e belőle egész cső, vagy rossz helyre jut, nem kap megfelelő műtrágyát, csapadékot, így a hozamok elmaradnak a remélttől – mondta Harsányi Zsolt, tulajdonos-ügyvezető az újságíróknak tartott előadásában.

A mezőgazdasági és építőipari-gépkereskedelemmel és bérbeadással foglalkozó cégcsoport nettó árbevétele 2021-ben 104 milliárd volt, idén pedig ez az összeg meghaladja a 140 milliárdot is. A növekedés egyik oka, hogy sokan az erősödő infláció miatt előrehozták a gépvásárlásaikat.

A helyzet nem könnyű, a külső gazdasági, illetve háború következtében kialakult ellátási nehézségek ezen a piacon is erőteljesen jelentkeznek. A problémák enyhítésére, az AXIÁL folyamatosan beruházásokat hajt végre, fejleszti telephelyeit, valamint raktárrendszereit, hogy gyorsítsa az alkatrészellátást.

Ebbe a folyamatba illeszkedik a november 29-én Felsőzsolcán átadott új telephely, valamint a december 5-én hivatalosan is üzembe helyezett bajai mobilműhely is. Jövőre a székesfehérvári, a szolnoki és a pécsi bázis bővítését tervezik.

Ezen túl a fiatal szakemberállomány biztosítása érdekében a cégcsoport törekszik a fiatalok, a pályaválasztás előtt állók megszólítására, mert az AXIÁL Kft. vezetője szerint az agrárszektor jövőjének kulcsa a fiatalok kezében van. Éppen ezért küldetésének érzik az agrárgépészképzés támogatását.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Az 5 legnépszerűbb játéktraktor Gyermeknapra Ne törje tovább a fejét, hogy mivel lepje meg gyermekét, unokáját, vagy keresztgyerekét Gyermeknap alkalmából! Összeszedtük, hogy melyik az az 5 életh...
Megmondjuk, hol kellene lennie május 4-től Az idén májusban megrendezésre kerülő Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok a szokásokhoz megfelelően számos érdekességet tartogat a kilátogatók...
Agritechnica: Nézze meg Az Év Gépe 2018 cím nyerte... Kiosztották a hannoveri Agritechnica mezőgazdasági gépkiállításon a „Machine of the Year 2018”, vagyis Az Év Gépe 2018 díjakat. Tizennégy kategóriában...
AgrárgépShow kiállítás jön januárban Hamarosan jön a legnagyobb hazai mezőgazdasági kiállítás, az AgrárgépShow a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban. A sajtóközleményük szerint hatalmas és...
Tavaly 75,5 milliárdos forgalmat csináltak, de elá... Precíziós technika, 72 fiatal szakmai képzése, telepfejlesztések, új GPS-eszköz és több, mint 75 milliárd forintos forgalom az AXIÁL-nál. A cég az AGR...
A csúcstechnika szerepe és alkalmazásának előnyei ... Cikkünk korábbi részeiben a helyspecifikus növénytermesztés jelentőségéről és a benne rejlő lehetőségekről, illetve a rendelkezésre álló adatgyűjtési ...