Eddig több mint 500 háziállatot pusztítottak el idén a medvék Kovászna megyében

A Kovászna megyei Környezetvédelmi Ügynökség összesítése szerint több mint 500 háziállatot pusztítottak el, és több 10 hektáron tették tönkre a termést év eleje óta a medvék a székelyföldi megyében. 2018-ban eddig 437 juh, 50 kecske, 42 tehén, 4 disznó, 3 ló, 70 tyúk és 32 méhcsalád esett a medvék áldozatául a megyében. Továbbá 25 hektár kukoricával, 12 hektár cukorrépával, négy hektár napraforgóval, három hektár zabbal és 2,6 hektár szójával bevetett területen tették tönkre a termést, és 95 gyümölcsfát törtek össze a medvék Kovászna megyében.

A jelentést az Agerpres hírügynökség ismertette, erről a Magyar Távirati Iroda számolt be. Gheorghe Neagu, a Kovászna megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója elmondta, hogy a számok napról napra nőnek, ráadásul az utóbbi két évben megnőtt a bejelentett medvetámadások száma. Míg 2014-ben 176 esetet, 2015-ben 58 esetet jegyeztek, tavaly 248 medvetámadást, az idei év eleje óta pedig 184-et jelentettek. Ez utóbbiak eredményezték a több mint félezer háziállat elpusztítását.

Túlságosan aktívak és bátrak a medvék Kovászna megyében
Túlságosan aktívak és bátrak a medvék Kovászna megyében

Ha télen a medvék nem hibernálnak, a támadások biztosan folytatódni fognak. Az állatok már hozzászoktak az emberek udvaraihoz. Nem az erdőben keresik a táplálékot, hanem pajtákat törnek fel – magyarázta a környezetvédelmi szakember. Gheorghe Neagu hozzátette, hogy a környezetvédelmi tárca idén 25 medve kilövésére adott engedélyt az intervenciós kvóta keretében, valamennyi medve kilövése megtörtént.

Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke közölte, hogy a megyében mintegy 1200 medvét tartanak számon. Ám a megye erdős területei csak 700-800 medve eltartására lennének elegendőek. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusa kijelentette: ha nem történik megelőző beavatkozás a medveállomány szabályozására, a helyzet romlása várható. Az önkormányzati vezető ezért nyomatékosította, hogy vissza kell állítani az egyensúlyt az ember és a nagyragadozók között.

Korábban itt írtunk arról, hogy egyre több gondot okoznak a visszatelepülő nagyragadozók Magyarországon is:

Egyre nagyobb a feszültség: visszatelepülnek a nagyragadozók Magyarországra

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A pásztorélet múltját és jelenét mutatja be a Mező... Péntektől látogatható a Magyar Mezőgazdasági Múzeum új, időszaki kiállítása, amely A pásztorok világa – Tisztelet Herman Ottónak címmel a hagyományos ...
Boldog malac és levendula Az Isztriai-félszigetről tudósít a Tudatos Vásárlók Egyesülete: hogyan születik meg a közösségi mezőgazdálkodás mozgalma egy turistaparadicsomban. N...
Folyamatosan növekszik a sertéslétszám Harmadik éve folyamatosan növekszik a sertéslétszám és az ágazatba bekapcsolódó családi gazdaságok, valamint vállalkozások száma Magyarországon. 2012-...
Vakcinázás a kéknyelv-betegség ellen A kéknyelv betegség terjedésének megelőzése érdekében az országos főállatorvos kötelező vakcinázást rendel el. A tájékoztatás szerint a kötelező védek...
Változás a termeléshez kötött támogatásokban!... Az Európai Bizottság március 25-én bemutatott egy várhatóan idén májusban hatályba lépő jogszabálytervezetet, amely szükségessé teszi a termeléshez kö...
Indul a naposcsibe szezon és a csibekeltetés!!! A baromfitartók ebben a kora tavaszi időszakban felélénkülnek, ugyanis a naposcsibetartásra leginkább a tavaszi hónapok felelnek meg. Ekkor veszi kezd...