Eddig nem volt könnyű éve a szőlőtermelőknek

Nem kedvezett az idei év a szőlősgazdáknak, ugyanis az enyhe tél és a korai kitavaszodás miatt jelentősen elszaporodtak a szőlő kártevői és kórokozói.

Már nagyon korán, március végén meg kellett kezdeni a szőlőültetvényeken a védekezést az Ékköves faaraszoló (Peribatodes rhomboidaria) kártétele ellen, ugyanis idén ekkor kezdődött meg a rügyfakadás. Nem ez volt azonban a legnagyobb veszélyforrás: az ideális körülmények hatására megjelent a lisztharmat, sőt, lisztharmatjárvány alakult ki. A lisztharmat ugyan megfékezhető, ha már az első levéltünetek megjelenésekor megkezdjük ellene a védekezést, azonban akik vártak – és sokan kivártak – a bogyón megjelenő tünetekig a permetezéssel, lehet, hogy kevesebb szőlőt fognak idén szüretelni.

Később a peronoszpóra is fertőzni kezdte az állományt, de nagyobb problémát szerencsére nem okozott ellentétben az Amerikai szőlőkabócával (Scaphoideus titanus), ami sok kárt okozott.

A bőséges csapadéknak köszönhetően a szürkerothadás is megjelent, még egy plusz munkát adva a gazdáknak. A sok viszontagság után mégis eljutottunk a szüretig. A balatoni és a soproni borvidékeken már meg is kezdődött. Elsőként az Irsai Olivér fajtát szedik, később pedig a Turán és a Zenit következik. Az eddigi információk alapján a minőséggel idén nem lesz probléma, kifogástalanul jó a szőlő cukortartalma. Amit nyernek a gazdák a minőségen, azt a mennyiségen el is veszíthetik: a fent említett betegségeknek és kártevőknek, továbbá a nagyobb viharoknak köszönhetően kisebb lesz a termésmennyiség a megszokottnál.

Forrás: vg.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Hogyan telepítsünk szőlőt? Keresve is aligha találunk kiskertet, amelyben ne lenne néhány tőke szőlő, egy szőlősor az út mellett, vagy egy szőlőlugas. A szőlő éppen úgy hozzá ta...
Megújult a kecskeméti szőlész-borász kutatóintézet... Mintegy 30 millió forintból megújult a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet-Kecskeméti Kutató Állo...
Itt az ideje a gyümölcsök növényvédelmének Az elmúlt hetek csapadékos és szeles időjárása megteremtette a tökéletes körülményeket a gombás és baktériumos fertőzések terjedésének. További veszél...
Védjük szőlőnket a kórokozóktól A szőlőt számos kórokozó (baktériumok, gombák, vírusok) támadják évről-évre, ami mindig nagy kihívást nyújt a termesztők számára. Némely kórokozót kön...
Nyári munkák a szőlőben A szőlővel, tavasszal és ősszel van a legtöbb munka, de nyáron sem feledkezhetünk meg róla. Ha nem figyelünk rá oda, könnyen kárba mehet a termés egy ...
Gyökeres változások a szőlőtelepítési szabályokban... A nemzeti jogtartalékból hektáronként 50-150 ezer forintért vásárolható szőlő újratelepítési jog. A csütörtöktől hatályba lépő rendelet a szőlőtermelé...