Eddig jól vizsgázik az őszi vetés

Szabolcsban a kalászosok zömét tavaly ősszel már annak a rendje és módja szerint elvetették a gazdák, ám a tavaszi mezőgazdasági munkák még javában folynak. A zöldborsó, a zab, a tavaszi árpa vagy éppen a burgonya vetése az elkövetkező hetekben fejeződhet be.

Rácz Imre, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke szerint a tavaszi árpa esetében a vetési szándék 934 hektár, ebből 884 hektárral már végeztek a gazdák. A magborsóból még 75 hektárt nem vetettek be, a zöldborsó „befogadására” még majdnem nyolcszáz hektár vár. A zab több mint a felével már végeztek a megyei gazdák, itt a vetési szándék 4302 hektár, 2436 hektáron már túl vannak a vetési munkákon. A cukorrépánál beszélhetünk egyedül százszázalékos készültségről, itt mind a 296 tervezett hektárt bevetették, de a napraforgó és a szemes kukorica vetése még nem kezdődött el.

Az elvetett búzáról elmondható, hogy az őszi száraz időjárás következtében a korábban vetett táblákban tapasztalható foltokban kipusztulás. Az enyhe, csapadékszegény tél az állományok eddigi fejlődését azonban nem gátolta. Ezek jelenleg erőteljes bokrosodást mutatnak, a késői vetések esetében ellenben ez egyáltalán nem látszik. A tavaszi fejtrágyázást és az ezzel párhuzamosan végzett gyomirtást a legtöbb gazda kifejezetten kedvező időpontban végezhette el. Ennek a tápanyag-utánpótlásnak a kedvező hatásai jól látszottak a falugazdászok szemléjekor.

Az őszi száraz időjárás következtében sajnos a korábban vetett tritikálétáblákban is vannak foltokban kipusztult területek. Ebben az esetben is kedvező időjárási viszonyok közt történhetett meg a tavaszi fejtrágyázás.

Az őszi árpa főleg a sertéstartók (vagyis inkább a sertések…) körében népszerű: a közepesnek minősített vetések a gyenge táp­anyagtartalmú homokterületeken találhatóak. Az őszi káposztarepce állományokról Rácz Imre azt mondta, a fejlettségük megfelelő, helyenként még túl „erősek” is.

Az őszi időjárás miatt kipusztulás itt is észlelhető, ám a mértéke még nem nevezhető súlyosnak. A gyenge tél miatt a repcékben a kártevők gradálása (gyors, robbanásszerű elszaporodása) figyelhető meg.

Forrás: szon.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

5 jó tanács, mit és hogyan ültessen Új, még nem próbált növényt termesztene, vagy most vágna bele először a zöldségtermesztésbe? Olvassa el, mi az az 5 tanács, amelyeket mindenképpen érd...
Magyarok is részt vesznek a nemzetközi parlagfű-ku... Nemzetközi kutatási program indult a sokaknak egészségügyi panaszt okozó, a szántóföldi növénytermesztésben nagy károkat előidéző gyom, a parlagfű job...
Milyen évet zár idén a mezőgazdaság? Szakértők vál... Vegyes eredményeket, de összességében jó évet jelenthet a mezőgazdaságnak a 2014-es esztendő. A szántóföldi növénytermesztésben ugyan nem biztosított ...
Bábolnai Gazdanapok Idén már 29. alkalommal rendezik meg a Bábolnai Gazdanapokat Bábolnán. Lássuk, hogyan alakult eddig, és még mi várható a 4 napos rendezvényen. Szepte...
Integrált szervezet szolgálja ki a növénytermesztő... A Nitrogénművek Zrt. sajtótájékoztató keretében mutatta be új, integrált szervezetét, amely a vetőmagtól a terménykereskedelemig átfogóan szolgálja ki...
AgroCon 2014 – Fókuszban a növénytermesztés... 2014. november 4-én az IIR Magyarország szervezésében kerül megrendezésre az AgroCon 2014 konferencia Kecskeméten, a Granada Konferencia, Wellness és ...