Duplázza meg a kárenyhítési összeget

Meglepő módon a kárenyhítési rendszerből kivehető kártérítést nagyon rossz arányban érvényesítik a gazdák, pedig egy kis odafigyeléssel és tudatossággal lényegesen több kárenyhítési hozzájárulást vehetnének igénybe, mint eddig. Jelenleg 28,5 milliárd forint forrás áll rendelkezésre a kártalanításra, lényegesen több, mint amennyit évről évre kifizetnek belőle. Az, hogy ez az összeg folyamatosan növekszik több dologra vezethető vissza.

Mint azt tudjuk, a kárenyhítési rendszerünk 2012-ben vette fel legújabb formáját. A cél az volt, hogy az állami rendszer összedolgozzon a piaci alapú növénybiztosításokkal. A lényege, hogy a lokálisan, de nagy gyakorisággal előforduló káreseményeket, mint például a jég és vihar okozta károkat a biztosítás fedezze, viszont a kisebb előfordulási esélyű, de nagy kiterjedésű károkat, mint például az aszályt vagy a fagyokat az állami kárenyhítés oldja meg nagyobb hatékonysággal. És ez fokozottan igaz az üzemméret növekedésével.

Az Agrisk kalkulátorában egyébként ellenőrizhetik a térítéseket is.

A statisztikák azt mutatják, hogy az állami rendszerből pénzt igénylő gazdák 2/3-a nem köt semmilyen biztosítást. Pedig ahhoz, hogy megkapják a lehetséges teljes összeget, a referencia-hozamérték minimum 50%-át kitevő értékre kell biztosítást kötniük. Egyébként pedig csak az igényelhető összeg 50%-át kapják meg vagyis a 80% helyett 40%-ot. Másik probléma, hogy sokan nem követték le azt a szabályt, hogy a 30% hozamkiesés vagy 15% hozamérték kiesést növény szinten vizsgálják, nem a korábban alkalmazott összüzemi szinten. Ez lényeges könnyebbség a szántóföldi profilú gazdaságoknak, vagyis könnyebben juthatnak pénzhez.

A gyümölcsösök vannak nehezebb helyzetben, mert a hektáronként kalkulálható 50-60 ezer forint ráfordítást jellemzően nem tudják, esetleg nem akarják kigazdálkodni. Erre azért az Agrisk tanácsadói tudnak lényegesen költséghatékonyabb megoldást nyújtani. Vagyis, ha a termelők úgy gondolják, hogy hektáronként néhány ezer forint megér annyit, hogy baj esetén százezrekkel vagy milliókkal legyenek beljebb, akkor forduljanak szakemberhez.

Ne hagyják, hogy a kárenyhítésben lévő 30 milliárd forint csak illúzió maradjon, váltsák apróra!

Szerző:
Surmann Árpád
Agrisk.hu és Karszemle.hu alapító, agrárbiztosítási szakértő

(x)

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Surmann Árpád Surmann Árpád Okleveles agrármérnök, agrárbiztosítási szakértő, az Első Agrárbiztosítási Portál Kft. alapítója, az első online agrárbiztosí...
Többet veszíthet, mint amennyit spórol egy növényb... Még a jól tájékozott gazdáknak is bonyolult lehet az agrár biztosítások piaca. Hogy érdemes gondolkodni, ha be akarjuk biztosítani a terményünket? A M...
Növénybiztosítás? Online? Igen! Alighanem sokan felteszik ezt a kérdést magukban. Pedig nem ördögtől való, hogy ha egy tevékenység jól leírható számokkal, akkor azt előbb vagy utóbb ...
Ugyanaz a díjtámogatás, csak mégis más? Mindenki izgatottan várja, hogy mikor ölt végre végleges formát idén az a struktúra, ami a növénybiztosítások díjtámogatását hivatott szolgálni. Az ut...
Indul a jégszezon! Bár még nem vagyunk túl a tavaszi fagyveszélyen, máris halhattunk kósza híreket arról, hogy megjelentek az első jégfelhők. Nagy kárt ugyan még nem oko...
Félnek a gazdák, mégsem cselekednek Meglepő és egyben elgondolkodtató számokat tartalmaz az a friss kutatás, amely szerint bár a növénytermesztők 57%-a tart valamilyen növénykár bekövetk...