Drón segít elkapni az orvhorgászokat és az orvhalászokat Tiszán

Egy éve már drón is segíti a Tisza Horgászegyesület halőreinek munkáját. Az 500 méter magasságba is repülni képes eszközzel könnyedén lecsaphatnak az orvhalászokra és az orvhorgászokra. Továbbá bármikor észrevehetik, ha valaki szabálysértést, vagy bűncselekményt követ el. A drón képes a nehezen elérhető helyeket megközelíteni, és éjszaka is használható. A hőkamerával és reflektorral felszerelt repülő eszközzel készített fotók és videófelvételek pedig bizonyító erejűek.

A drón leginkább a nehezen megközelíthető helyeken tesz nagy szolgálatot. Továbbá akkor, ha illegálisan tevékenykedő személyeket akarunk megközelíteni úgy, hogy ne vegyenek észre – sorolta az eszköz előnyeit a Szoljon.hu portálnak az egyik hivatásos halőr. Rendszeresen végzünk vele rutinellenőrzéseket. Pár perc alatt elő lehet készíteni és fel lehet küldeni. A hőkamerának köszönhetően éjszaka is tudjuk használni. Nagy sebességgel repül, és azonnal küldi az általa készített felvételeket. Van hangszórója is, azon keresztül tudunk szólni a szabálytalankodóknak.

Könnyebben elkaphatják az orvhorgászokat és az orvhalászokat egy drón segítségével - képünk illusztráció
Könnyebben elkaphatják az orvhorgászokat és az orvhalászokat egy drón segítségével – képünk illusztráció

Az egyesület minden vízterületén használják a drón segítségét

A legsűrűbben az Alcsi-Holt-Tiszán, a Zagyván, a Kakat-éren, a Jászsági-csatornán, valamint az NK-III/2 csatornán vetik be. Időjárás- és vízállásfüggő, hogy épp mikor, melyik vízterület igényel több figyelmet. Télen rendszerint a vermelőhelyeket kell jobban figyelni, olyankor napi szinten végeznek rutinellenőrzéseket. Az Alcsi-Holt-Tiszán 1200 stég és számos olyan hely van, ahol el lehet bújni. Ezért ez a víz is fokozott felügyeletet igényel. Amikor alacsonyabb a vízszint, mert például leengednek egy csatornát, könnyebben ki tudják szedegetni és lopni a vízből a halakat. Az ilyen vízterületek is erősebb és gyakoribb ellenőrzést igényelnek.

Volt már több olyan elfogásunk is, amikor hagyományos módszerekkel nem lehetett volna bizonyítani a szabálysértést vagy a bűncselekményt, ám a drónnal készült fényképek, illetve a videófelvételek igazolták, hogy mi történt a vízparton – mesélte a halőr.

Ezeket a trükköket is le lehet leplezni a drón segítségével

Előfordult például, hogy nehezen megközelíthető vízterületen vagy a nádban elbújtak a rapsicok. A partról nem lehet látni őket. Van, hogy csónakból sem, fentről, a levegőből viszont igen. A nádban labirintusszerű járatokat tapostak, Z-alakban közelítették meg a vizet, hogy ne lehessen észrevenni se őket, se a járatot. Ám madártávlatból felderíthetőek az ilyen esetek. Volt olyan is, hogy valaki tilalom idején úgy tartotta meg a halat, hogy eldugta a mögötte 100 méterre lévő kukoricásban vagy a közeli kis csatornában. A drónos ellenőrzésnél ez is kiderül.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A hét egyben – 48. hét Norvégia is besegít hazánknak a klímaváltozásra való felkészülésben, elkészült az új agrárstratégia, vírus akadályozza a fehérorosz élőállat exportot,...
Európa legnagyobbja lett a Budapesti Halfesztivál... Területét és kiállítószámát tekintve Európa legnagyobb halas rendezvényévé nőtte ki magát a Budapesti Halfesztivál, amelynek ebben az évben a Vajdahun...
Horgászati idénynyitó a Balatonon Fellendülhet a horgászturizmus a héten elfogadott törvénymódosítás eredményeként, amely 2016-tól megszünteti a kereskedelmi célú halászatot a természe...
600 millióból fejlesztjük a halgazdálkodást Hatszázmillió forintot szán a szaktárca a halgazdálkodással összefüggő feladatok, programok és beszerzések támogatására. A mintegy félmilliós honi hor...
Egy méh agya lehet a jövő drónjainak pilótája... Egy háziméh agyának komplett, digitális újraalkotásával akarnak önállóan repülő robotokat létrehozni a Green Brain Project kutatói – írja az IFLS-re h...
Ezek a legjobb drónok 2015-ben! Mennyit szánna egy drónra? Magának, vagy ajándékba venné? Profi vagy kezdő használó? Ügyes vagy nagytudású gépet venne? Ma már a mezőgazdaságban sem r...