Drasztikusan visszaesett a magyar borfogyasztás, az export a megoldás?

A borkivitel bővítését sürgette a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára a belföldi borfogyasztás jelentős visszaesése miatt. Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottság szőlő-, bor-, pálinka albizottságának ülésén Brazsil Dávid megjegyezte, hogy az egy főre eső éves borfogyasztás 33 literről 24 literre esett vissza Magyarországon. Javaslata szerint a félkész termékek külföldi értékesítése helyett a nagyobb jövedelmezőség érdekében a magasabb hozzáadott értékű, vagy végtermékeket kellene forgalmazni. A magyar borexport fejlesztést kíván.

A főtitkár azt is közölte, hogy a HNT árprognózisa régiók helyett a 22 borvidéki szinten készül el hamarosan a felvásárlói középár meghatározásával a helyben leginkább meghatározó fajtákra. Vagyis például a Balaton-felvidéken az olaszrizlingre, Sopron környékén pedig a kékfrankosra. Brazsil Dávid elmondta, hogy a bor nem alapélelmiszer, hiszen nem a napi fogyasztási igényt szolgálja. Fogyasztói köre pedig rendkívül sokszínű, amit figyelembe kell venni a termelésnél is. Hozzátette, hogy az idén rendkívül korai termés várható, ezért az éves adminisztratív kötelezettségekről és teendőkről idejében tájékoztatni kell az érintetteket. A külpiaci értékesítés bővítése érdekében a magyar borpromóció fejlesztését szorgalmazta a kormányzat segítségével. A hírről a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara oldala számolt be.

Nem áll túl jól a magyar borexport, jóval több végterméket kellene külföldre eladni
Nem áll túl jól a magyar borexport, jóval több végterméket kellene külföldre eladni

A főtitkár elmondta, hogy más mezőgazdasági ágazatokhoz hasonlóan a borászat is főként félkész termékeket értékesít külföldön, ám azoknak a nagyobb jövedelmezőség érdekében magasabb hozzáadott értéket kellene tartalmazniuk.

Tarpataki Tamás, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára elmondta, hogy az EU-ban a tavalyi kivételesen gyenge termés miatt jelentősen drágult a bor. Idén viszont a kiugróan magas, akár 170 millió hektoliteres termés miatt visszaeshetnek az árak. A belföldi termést a visszaesés nem érintette, ezért Magyarország rendkívül nagy mennyiséget, csaknem 1 millió hektolitert tudott exportálni, és rendkívül alacsony, mindössze 200 ezer hektoliter volt a behozatal. Azt is hozzátette, hogy az idei terméskilátások Magyarországon is kedvezőek, hiszen az ültetvényeket nem érte rendkívüli időjárási jelenség.

Az olasz visszaesés sem hozott magasabb felvásárlási árakat

Font Sándor, a bizottság elnöke üdvözölte, hogy a gyenge európai termés miatt tavaly visszaesett az olasz lédig bor behozatala. Így a magyar felvásárlási árakat nem az olcsó import tömegbor határozza meg. Ugyanakkor sajnálatosnak nevezte, hogy a kereslet ellenére sem sikerült magasabb felvásárlási árakat érvényesíteni. A termelők a nagyobb haszonból nem részesültek. Mindezt annak ellenére, hogy Magyarországnál olcsóbban az EU-n belül sehol nem állítanak elő szőlőt. Font Sándor szerint a piac egyelőre nem igazolta vissza, hogy az idei nagyobb termés miatt jelentősen visszaesnének az árak és az is lehet, hogy ez később sem következik be.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Megújult a kecskeméti szőlész-borász kutatóintézet... Mintegy 30 millió forintból megújult a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet-Kecskeméti Kutató Állo...
Újabb támogatások a láthatáron – heti agrárhír-öss... 53 milliárd forint öntözési támogatásra; törvény a GMO-mentességről; Magyar bor és pezsgő napja; repce- és őszi búza fajtabemutatók – íme a hét fontos...
A szőlő-bor ágazat 47 milliárdos kibocsátásért fel... A magyar szőlő-bor ágazat a teljes mezőgazdaság kibocsátásából 2-3%-ban részesedik 47 milliárd forint értékben. A borágazat exportorientált szektor, a...
Borpiaci információk 2015 első negyedévében 4 százalékkal emelkedett a borok értékesítése, illetve az árak is emelkedést mutatnak. De hová exportáltuk a legtöbb lédig bort...
Nagyobb védelmet várnak a szőlőtermelők a Nébihtől... Demonstrációt tartott a Szőlőtermesztők Érdekvédelmi Szövetsége a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hatóság (Nébih) Borászati és Alkoholos Italok Igaz...
Több bort exportálunk Magyarország az idén az első fél évben 349 ezer hektoliter bort exportált, 5,2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az elsődleges kereskedelmi...