Drágulás előtt a méz, de van belőle elég

Ebben az évben is lesz elegendő méz Magyarországon. A gyengébb eredmények ellenére is fedezi a méztermés és a tartalékok a mintegy 10 ezer tonna körüli belső fogyasztást.

Az idén is lesz elég méz Magyarországon, a méztermés és a tartalékok a mintegy 10 ezer tonna körüli belső fogyasztást a gyengébb eredmények ellenére is fedezik – közölte Nagy István agrárminiszter az MTI-vel.

Az idei gyengébb termelés ellenére is lesz elég méz a belföldi fogyasztásra (Fotó: Pixabay, Lolame)

Az elmúlt öt év átlagos mézhozama 20 és 32 ezer tonna között volt, az utóbbi években csökkenő trend mellett. Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) az idén a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt az átlagostól elmaradó, 14 ezer tonna méztermésre számít.

A méhegészségügyi helyzet az idén megfelelő volt, a méhcsaládok szinte egész évben népesek és vitálisak voltak. A repce virágzását azonban az aszály hátráltatta, az akáclegelők soha nem látott fagykárt szenvedtek, a napraforgó virágzása idején pedig hűvös, csapadékos időjárás akadályozta a gyűjtést – tette hozzá.

Az átlagosnál szerényebb hozam hatással lehet az árakra, azonban állandósuló, drasztikus áremelkedésre nem számítanak, az értékesítési árat ugyanis a helyi kínálat és kereslet befolyásolja, valamint az áruházláncokon és mézfeldolgozókon keresztül érkező, jellemzően olcsóbb import.

Az elmúlt években folyamatosan emelkedett az egy főre jutó éves átlagos mézfogyasztás az országban: míg 2010-ben egy ember átlagosan 30 dekagramm, addig 2019-ben már közel 1 kilogramm mézet fogyasztott. Magyarországon az utóbbi öt év mézimportja évi 1200 és 1800 tonna között változott, az idén a fogyasztástól függően ez magasabb lehet, de lényeges emelkedésre nem számítanak.

A magyar méztermelés általában nemcsak a teljes hazai fogyasztást fedezi, hanem jelentős, 17,5-23,5 ezer tonna körüli mennyiségben exportálnak is. Egy átlagos évben az Európai Unió (EU) össztermésének 10 százalékát Magyarország adja.

Nagy István kitért arra is, hogy az országban mintegy 1,2 millió méhcsalád van, az ágazat pedig több mint 20 ezer magyar család megélhetéséhez járul hozzá. A méhészeket egyebek mellett a fele részben uniós finanszírozású Magyar Méhészeti Nemzeti Program (MMNP) forrásaival támogatják.

A kormány a méhészeti ágazatnak 1 milliárd forintot biztosít a koronavírus veszélyhelyzet miatti nehézségek kezelésére, és a méhtartási kedv fenntartására. Az ágazat részére nyújtott támogatások alkalmasak a gyengébb termés miatt esetlegesen kialakuló átmeneti piaci zavarok kezelésére is, ezért az idei gyenge termés miatt a támogatások bővítése nem várható.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Varroa atka elleni gyógyszeres védekezéshez igénye... Méhészek figyelem! 6 597 méhész-gazdálkodó részére 632,8 millió forint összegű támogatás kifizetését kezdi meg július 2. hetében az MVH a varroa atka...
Vis maior bejelentést tehetnek a méhészek Az idén, a magyar mezőgazdaságot sújtó különböző időjárási körülmények, különösképpen az Yvette ciklon súlyos károkat okozott a hazai méhcsaládokban, ...
Bajban a méhészek A tavalyi időjárás rontotta a méztermés mennyiségét és minőségét egyaránt. Az okokat cikkünkből tudhatja meg, és kiderül belőle az is, mennyi mézet ál...
GMO-szennyezett takarmánytól tarthatnak a magyar m... Még időben tudta figyelmeztetni a méhész egyesület a méztermelőket egy Magyarországon nem kívánatos takarmány felbukkanására. Az ügyben az Országos Ma...
Műhold alapú helymeghatározást is tanítanak Gödöll... Előző cikkünkben írtunk két tanfolyamról, melyeket hamarosan a gödöllői Szent István egyetem indít. Ma is bemutatunk két újabb hasznos tanfolyamot a s...
Méhészek figyelem! Újra igényelhető támogatás a méhészek által használt gépjárművek után. Valamint közeleg a határidő a varroa atka elleni védekezés támogatási igényének...