Drágább lehet idén a karácsonyfa és a minőséggel is akadhatnak gondok

Somogyban már javában készülődnek a fenyőtermesztők és -forgalmazók a karácsonyi dömpingre. A helyzet azonban nem olyan egyszerű, mint szokott. Az időjárás ugyanis nem kedvez a fenyőbiznisznek: a szokatlan melegben ugyanis a korán kivágott fák gyorsan elkezdik hullajtani tűleveleiket. Épp ezért sokan még várnak a vágással.

A somogytv.hu-n olvasható riportok szerint egyes kertekben már csomagolják is a karácsonyfákat. Sőt, van, ahol már az utcákon is a földlabdás vagy kivágott fenyők sorakoznak. Pedig ez elsietettnek tűnik, mivel a korai vágás miatt akár komoly veszteség is érheti a fenyővel foglalkozókat a meleg idő miatt. Érdemes tehát még várni legalább egy hetet, a korán kivágott, földből kivett fák ugyanis nem fogják kibírni az ünnepeket a lakásokban.

Az a jó fenyő, amelyik gyantás
Az a jó fenyő, amelyik gyantás

 

Laikusok is könnyen megtudhatják, milyen fenyővel van dolguk. Amelyik fa még gyantás, azt valószínűleg csak nem rég vágták ki, tartósan lehet a lakás dísze Karácsony idején. Amelyik fa azonban már láthatóan száraz, érdemes kicsit odakoppintani a talajhoz, hogy lássuk, peregnek-e a levelei.

Az árakat tekintve változás állhat be a tavalyhoz képest. Várhatóan erős dráguláson fog keresztül menni a lucfenyő, mivel keveset ültettek belőle a termelők. A tavalyi 1000 forintos méterárak akár 2000 forintig is felkúszhatnak. Közben a normand fenyő ára marad a tavalyi szinten, illetve talán még kicsit olcsóbb is lehet. Így várhatóan 5-6 ezer forintot kell fizetni majd a tartós és dekoratív fenyő méteréért.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Támogatások hete! Több uniós forrás jut a halászati ágazat fejlesztésére; elindult a kedvezőtlen adottságú és a Natura 2000-es támogatások kifizetése; több pénz jut a j...
A karácsonyfaválasztás titka Vészesen közeleg a karácsony, ma már Ádvent első vasárnapja van. Ezzel együtt a karácsonyfaárusok is mozgolódni kezdenek, kezdetét veszi a karácsonyfa...
Rovarok ezrei jönnek a karácsonyfával a lakásba?... Egyre-másra jelentek meg a napokban olyan hírek, amik arról szóltak, hogy rovarok ezreit, tízezreit vihetjük be a lakásunkba az ünnepekre vásárolt fen...
A dán import idén lenyomja a karácsonyfa árát Karácsonyra 400-500 hektáron nevelt fenyőfát adnak el Magyarországon évente. A sorsuk, hogy karácsonyfa legyen belőlük a kereszténység egyik legnagyob...
Az élő- vagy a műfenyő tesz jobbat a környezetnek?... Az angliai Portsmouth Városi Tanácsa szembemegy Londonnal: a kormány élő fenyői helyett a műfenyő használatára biztatják a lakosokat. De melyik okoz a...
Sokkal drágábban veheti meg a karácsonyfát az idén... A hazai termesztésű vágott lucfenyőnek, mint irányadó fenyőnek az elmúlt években nem változott az ára, a munkabérek viszont nagyjából 50 százalékkal n...