Csúnya bukás lett a tervből, hogy a drónok szállítsák a postai küldeményeket

A német posta (Deutsche Post DHL), vagyis Európa vezető logisztikai szolgáltatója és az iparág egyik leginnovatívabb, illetve legtőkeerősebb cége nem folytatja a drónokkal való kísérletezést. Az elmúlt 8 évben rengeteg technikai problémát kellett megoldani, és sok értékes hozama van a projektnek, de végső soron a cég vezetői  egyelőre úgy látják, hogy a drónos kézbesítés megoldása mégsem áll össze kereskedelmi szolgáltatássá.

A G7 számolt be róla, hogy a drónok használatát tesztelő projekt megszűnik, ezt az értesülést a Welt am Sonntagnak a német posta szóvivője megerősítette.  Az első „csomagkopter”, azaz csomagot kézbesítő kísérleti DHL drón 2013-ban szállt fel, átrepült a Rajna felett, és sikeresen landolt 1 kilométeres útja után. A drónt a földről vezérelték, és az utat úgy határozták meg, hogy a vezérlő végig szabad szemmel is követni tudja az eszközt.

A drónok a permetezésen kívül a szállításra is kiválóan alkalmasak, de a német posta kísérlete több okból sem lépett a gyakorlati világba - Fotó: Magro.hu, CSZS, Szarvas, illusztráció
A drónok a permetezésen kívül a szállításra is kiválóan alkalmasak, de a német posta kísérlete több okból sem lépett a gyakorlati világba – Fotó: Magro.hu, CSZS, Szarvas, illusztráció

Három évvel később jutott el oda a társaság, hogy az Alpokban egy nehezen megközelíthető helyre egy akkor már harmadik generációs fejlesztésű drónnal felküldött egy szállítmányt. Az elképzelés akkoriban az volt, hogy a drónok fontos kiegészítő lehetőséget jelentenek majd, amikor nehezen megközelíthető helyekre kell gyorsan fontos szállítmányokat eljuttatni.

Ilyen lehetett volna egy baleseti helyszín, vagy egy természeti katasztrófa sújtotta terület, esetleg egy időjárás miatt elzárt hegyi település, ahova például gyógyszert vagy élelmiszert kell eljuttatni.

Túl sok gondot okozott a drónok használata a kézbesítéskor

A Deutsche Post DHL vezetői szerint rengeteg technikai problémát kellett megoldani az elmúlt években, és sok értékes hozama van a projektnek, de végső soron egyelőre úgy látják, hogy a drónos kézbesítés megoldása mégsem áll össze kereskedelmi szolgáltatássá. A drónos szállítás üzleti szempontból sem jött be. Ennek az az oka, hogy még mindig olyan drága, hogy nincs rá megfelelő mértékű kereslet. A gyorsaságnak ebben az esetben olyan ára van, amit csak kivételes esetekben hajlandóak az ügyfelek kifizetni, ez viszont nem elég az üzleti modell sikeréhez. Az Amazon szintén 2013-ban kezdett hasonló kísérletezésbe, de a Prime Air nevű projektet az amerikai cég is leépítette. Bár  egyelőre nem szűnt meg hivatalosan, de szinte tetszhalott állapotban van. Ezek után a Google és a UPS közös próbálkozása maradt a legkomolyabb kísérlet – írták.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Bevezetik az EKÁER-t 2015. január 1-jén induló EKÁER. Ha még nem hallott róla, abból baj is lehet, mert a NAV üzemelteti és az előírások be nem tartásáért büntetés is jár....
Március elsejéig tart az ekáer próbaüzeme! A piaci szereplők javaslatát szem előtt tartva a kormány március elsejéig meghosszabbította az ekáer rendszer próbaüzemét. A NAV addig is ellenőrizhet...
A FruitVeb az ekáer kiterjesztését kéri A Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) a nagybani piac kereskedőire is kiterjesztené az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző r...
Egy méh agya lehet a jövő drónjainak pilótája... Egy háziméh agyának komplett, digitális újraalkotásával akarnak önállóan repülő robotokat létrehozni a Green Brain Project kutatói – írja az IFLS-re h...
Alternatív szállítási útvonalak a röszkei helyzet ... A röszkei határon kialakult helyzetre való tekintettel - a helyzet normalizálódásáig - a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) segíteni kí...
Máris kijátszható lett az ekáer? Szakértők szerint több száz tonnányi áru került úgy külföldre Magyarország területéről, hogy azt az ekáer rendszerbe nem jegyezték be. Hogyan lehetség...