Csukára, süllőre és német bucóra lehet szavazni: hamarosan eldől, melyik lesz az Év hala 2020-ban

A 2020-as évre is meghirdeti Az Év hala választást a Magyar Haltani Társaság. A kitüntető címre ezúttal is 3 halfajt javasoltak, közülük természetesen az lesz a nyertes, amelyik 2019. december 31. déli 12 óráig a legtöbb szavazatot kapja. A jelölési elveknek megfelelően mindhárom faj őshonos vizeinkben, továbbá van közöttük fogható és védett faj is. A fajokról anyagunkban bővebben is írtunk, aki szereti a halakat, szavazzon!

A jelölt fajok rövid ismertetését a Magyar Haltani Társaság oldala gyűjtötte össze.

A 2020-as Év hala választás egyik jelöltje a csuka
A 2020-as Év hala választás egyik jelöltje a csuka

CSUKA (Esox lucius)

Teste hosszan megnyúlt, színe ezüstöstől a barnásszürkén át egészen az olajzöldig változhat, továbbá mintázatában is eltérhet, hiszen foltok és csíkok is tarkíthatják. Hazánkban a csukafélék családjának egyetlen képviselője, így más halfajokkal gyakorlatilag összetéveszthetetlen. Élőhely szempontjából nem túl igényes. Ám leginkább a növényzettel benőtt állóvizeket kedveli, ugyanakkor folyóvizekben is fellelhető. Jól alkalmazkodik a környezetéhez. Falánk ragadozó, hatalmas szájával fiatalabb korában kisebb rákokra és rovarlárvákra vadászik, de hamar áttér a halak fogyasztására. Nagyobb egyedsűrűség esetén gyakori jelenség köztük a kannibalizmus. Természetükből adódóan megtámadnak mindent, ami mozog, így került már elő csukák gyomrából béka, madárfióka, sőt még patkány is. Húsa ízletes, kiváló sporthalként tartják számon, főként pergető- vagy kishalazókészséggel fogható. A hazai horgászrekord 20,47 kg (1994).

SÜLLŐ (Sander lucioperca)

Nagyra növő, megnyúlt testű, oldalról enyhén lapított hal. Csúcsba nyíló szája nagy, a szeglete eléri a szem hátulsó vonalát, benne nagy, erős fogak ülnek, köztük a többiek közül kiemelkedő ebfogak is. Oldalán elmosódó sötétebb sávok vannak. Két hátúszóját, valamint farokúszóját fekete foltsorok díszítik. Hazánkban viszonylag széles körben elterjedt, nagyobb folyóink paduczónájától egészen a dévérzónáig gyakori: A kisebb folyóinkban azonban csak a bővebb vizű alsóbb szakaszokon lehet rátalálni. Érzékeny a víz oldott oxigéntartalmára, ezért kerüli a duzzasztott, feliszapolódott folyószakaszokat, állóvizeink közül pedig inkább csak a jobb oxigénviszonyú, nagyobb tavakban fordul elő. Valódi halevő ragadozó, táplálékának nagy részét elsősorban a küsz képezi. A horgászok a legnemesebb ragadozóként tartják számon, amely csalihalas és pergetőmódszerekkel eredményesen fogható. A hazai horgászrekord 15,5 kg (2014). Húsa szálkamentes, kiváló minőségű, a halgasztronómia egyik legkedveltebb faja.

NÉMET BUCÓ (Zingel streber)

A Duna vízrendszerének bennszülött, különleges mintázatú hala. Áramláskedvelő faj, a meder üledékes részeit elkerüli. Így kizárólag folyóvizekben, főként a vízfolyások felső, tiszta vizű, sodrottabb szakaszain fordul elő. Teste és feje életmódjának megfelelően erőteljesen megnyúlt, hengeres, faroknyele elvékonyodó, ami alapján jól elkülöníthető a közeli rokonától, a magyar bucótól. Két hátúszóját meglehetősen széles sáv választja el egymástól, farokúszója kicsi. Testét kifejezetten érdes tapintású, kis méretű pikkelyek fedik. Sárgásbarna alapszínét sötétbarna, ferdén lefutó sávok díszítik. Alsó állású szájával a kavicsos mederfenéken keresi a fenéklakó szervezeteket. Bár csoportosan él, mégis vizeink ritka lakója, mert az élettere a vízfolyások duzzasztása következtében fokozatosan csökken. Mindezekből adódóan a hazai halfauna veszélyeztetett, fokozottan védett tagja – írják.

A jelöltekre ezen a hivatkozáson lehet szavazni.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Tilos a csuka horgászata! Február elsejétől lépett hatályba a csuka horgászatát tiltó intézkedés. Február 1. és március 31. között tilos az íváshoz készülődő és szaporodóhely u...
Összefogtak az egyetemek a halállomány bővítéséért... A ponty-, a süllő- és a harcsa genetikai tartalékainak megőrzésére és tenyésztésének javítására fejleszt technológiát négy agrár egyetem és kutató-int...
Február 1-jétől megmenekül a csuka A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatja a horgászokat, hogy 2018. február 1-jén, csütörtökön nulla órakor elkezdődik a csuka ...
Veszélyesek a magyar halakra a betelepített díszha... Az emelkedő átlagos vízhőmérséklet, a vizek növekvő párolgása és csökkenő oldott oxigénszintje hatást gyakorolhatnak a halak élettani folyamataira. Ez...
Észre kéne venni az EU-nak is, hogy nem csak a ten... Két dolog miatt aggódnak a magyar haltermelők. Az egyik, hogy az EU arra hajlik, hogy minél kevesebb legyen a normatív támogatás, és minél több a csak...
Ismét félhetnek a csukák és sebes pisztrángok Jó hír a ragadozóhalak szerelmeseinek, hogy a húsvéti hosszú hétvégén újra kifogható a csuka és a sebes pisztráng. Továbbra is tart azonban a balin, a...