Cikkünk első részében a helyspecifikus növénytermesztés jelentőségéről, illetve a benne rejlő lehetőségekről írtunk, kiemelve, hogy a döntéshozatal a felhasználandó input anyagok mennyiségéről, sokkal több munkát követel, hiszen már nem egy-egy táblára, hanem táblánként 4-5, de akár 10-15 kezelési egységre kell ezt megtennünk. Éppen ezért kulcskérdés, hogy milyen és mennyire részletes – térben és időben milyen felbontású – adatok állnak rendelkezésünkre.
A hagyományos, homogén gazdálkodás esetében lényegében az 5 évenkénti, 5 hektáros léptékben elvégzett talajmintavételezés eredményeire tudunk támaszkodni. A helyspecifikus gazdálkodás kapcsán lényegesen több adatgyűjtési módszer áll rendelkezésünkre.
Az egyik legfontosabb ilyen eszköz a betakarító gépekbe építhető hozamtérképezés, melynek segítségével képet kapunk tábláink heterogenitásáról a hozam és szemnedvesség tekintetében. Használatával visszajelzéshez jutunk, hogy a tervezett termésszinthez képest valójában hogy alakult a hozam, ezáltal pontosítható tápanyaggazdálkodásunk. E mellett, képet kapunk területünk heterogenitásáról, mérhető, hogy mennyiben indokolt a területen a heterogén gazdálkodást folytatni.
Kezd egyre jobban terjedni az elektromos vezetőképesség mérése is. Ezek az eszközök a talaj elektromos vezetőképességének táblán belüli változásából következtetnek elsődlegesen a talaj fizikai összetételének változására. Részben ezen elv alapján, részben kiegészítő szenzorok révén kezd elérhetővé válni a talajnedvesség, pH, és szerves anyag tartalom folyamatos szenzoros mérése is.
Egyre szélesebb körben kezdik alkalmazni a távérzékelési módszereket is. Megfelelő szenzorokkal hasznos információk nyerhetők elsősorban a növényzet állapotáról, de az erózióról is. A növények állapotát illetően elsősorban azok vegetációs aktivitását, illetve a növényi stresszt (pl. vízhiányt) tudjuk térképezni. Előbbi mérésére, és a mérés alapján történő nitrogén fejtrágyázásra traktorra szerelhető szenzorok is rendelkezésre állnak (pl. Topcon CropSpec, Trimble GreenSeeker).
A fentiek alapján azt gondolhatnánk, minden adott a racionális döntéshozatalhoz. De valójában mindegyik fent említett módszernek megvannak a maga korlátai. A hozamtérképezés pontossága nagyban múlik a pontos kalibráláson, a következetes használaton. De lényegében minden hozamtérkép adatai tartalmaznak hibás adatot. Például a termény levágása és a hozam mérése viszonylag távol történik egymástól. A kettő közötti idővel számol a rendszer és az adatokat térben ennek megfelelően elcsúsztatja. De hirtelen sebességváltozásnál – például gyomfolt, vagy gödör miatt hirtelen lassítás – ez pontatlan lesz.
A talaj elektromos vezetőképességének mérése kapcsán meg kell említeni, hogy a mérési elvből adódóan a kapott eredményt számos talajparaméter befolyásolja – elsősorban a víz- és sótartalom, vagy a pH.
Ezzel együtt, ezek a módszerek hasznosak lehetnek. A kulcs, az adatok megfelelő feldolgozása és a mérési hibák szűrése. Nem utolsó sorban, fontos, hogy az így nyert információkat a helyükön kezeljük, ne dimenzionáljuk túl azokat. Így például lehet bármennyire pontos egy hozamtérképünk, egy év adatából ne akarjunk messze menő következtetéseket levonni, és ne akarjunk csak ez alapján műtrágyázási tervet készíteni. Ugyanígy, ne tegyünk egyenlőséget egy drónos, vagy műholdas NDVI (a növényzet vegetációs aktivitására utaló egyik index) kép és egy hozamtérkép közé. Az NDVI egyszerűen nem erre utal, nem tartalmaz ehhez elegendő információt. A talaj elektromos ellenállása kapcsán is célszerű körültekintően eljárni. Fogadjuk el, hogy ez egy relatív mérés, amely a különbségek, a heterogenitás térképezésére alkalmas, de akkor járunk el szakszerűen, ha talajmintavételezéssel kiegészítjük.
De akkor melyik mérési módszert válasszam? Az egyes kezelési egységekben azt kellene feltárnunk, hogy mi a hozamot leginkább limitáló faktor vagy faktorok. Mivel növényeinkre is számtalan tényező hat, akkor járunk el helyesen, ha több, különböző mérési módot együtt alkalmazunk.
A méréseken túl, legalább ennyire fontos az adatok szakszerű hibaszűrése, elemzése. Ha ezt a lépést nem megfelelően végezzük el, hibás képet kaphatunk a területünk heterogenitásáról. Nem találjuk meg a ténylegesen fennálló összefüggéseket vagy nem létező összefüggéseket vélünk megtalálni. Ebben az esetben rosszul határoljuk le a kezelési egységeket, illetve azok inputigényét. Ugyanakkor, a körültekintően végzett adatgyűjtés és szakszerű adatelemzés megnyitja az utat az input anyagok racionálisabb felhasználásához.
A cikk folytatásában egy szántóföldi helyspecifikus vetési kísérlet kapcsán mutatjuk be a helyspecifikus adatgyűjtés, adatfeldolgozás menetét, és a kísérlet eredményeit. Ha nem olvasta a cikksorozat első részét, ide kattintva pótolhatja.
Dr. Mesterházi Péter Ákos
precíziós gazdálkodási csoportvezető,
Axiál Kft.
