Csökkenhet a kukoricatermés az aktuális gazdasági évben

Ugyan a latin-amerikai országok még csak a kukorica betakarítás előtt állnak, a jóslatok szerint világszinten jóval kevesebb kukorica kerül a tározókba a 20015/2016-os szezonban, mint egy évvel korábban. A búzapiacon nagy a nyomás a magas kínálat miatt, a kukorica ára pedig eközben lejtmenetbe került.

Az északi féltekén nincsen nagy probléma a telelő búzaállományokkal, nem kell aggódniuk a gazdáknak a terményük miatt. Egyedül talán az ukrán gazdák izgulhatnak egy kicsit, őszel ugyanis a szárazság miatt gyengébben fejlődtek a kikelt növények.

A búza tőzsdei ára eltérően alakul a világ nagyobb árutőzsdéin. A chicagói árutőzsdén (CME/CBOT) 170 dollárba került egy tonna termény, míg a párizsi árutőzsdén (Euronext/MAIF) 155 euróért jegyezték a búza tonnáját február közepén.

Ha nem lenne elég nagy nyomás a piacon a magas kínálat miatt, akkor az egyiptomi történések is rátesznek egy lapáttal a helyzetre. Történt ugyanis, hogy Egyiptom egy kanadai és egy francia búzaszállítmányt is visszafordított a feladó ország felé. Ennek oka az egyiptomi szakemberek szerint anyarozs szennyeződés volt.

Magyarországon a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a malmi búzát 46,4 ezer, a takarmánybúzát 44,9 ezer forinton jegyezték tonnánként február 15-én. A rendelkezésre álló adatok szerint a fizikai piacon fokozatosan közelít egymáshoz a két minőségi kategóriába tertozó termény ára. Az étkezési búza 48 ezer forintért cserél gazdát tonnánként, míg a takarmánybúzáért 47,5 ezer forintot kérnek az eladók tonnánként.

A Magro.hu mezőgazdasági piactéren a búza átlagára jelenleg 50.000 Ft tonnánként.

Napvilágot láttak az USA agrárminisztériuma által jósolt kukorica termésmennyiségek. Ha lehet hinni a jóslatoknak, akkor a 2015/2016-os gazdasági évben 970 millió tonna kukorica fog teremni világszinten, ami 39 millió tonnával lesz kevesebb, mint egy évvel korábban. Latin-amerikai országok még tartoznak a betakarítással, náluk még igen bizonytalan a termésmennyiség. Brazíliában 81-83 millió tonna, Argentínában 25-26 millió tonna kukorica learatására készülnek a szakértők.

Latin-Amerikában még tart a betakarítás
Latin-Amerikában még tart a betakarítás

 

A világ második legnagyobb exportőrének számító Brazília kukoricaexportját a gyenge brazil reál és a tengeri fuvardíjak csökkenése a továbbiakban is ösztönözheti. Az USDA előrejelzése szerint akár 36,5 millió tonna brazil kukorica kerülhet a nemzetközi forgalomba a folyó évi szezonban (+67 százalék). A chicagói árutőzsdén 140 dollár/tonna, a párizsin 150 euró/tonna körül jegyezték a terményt február közepén.

Magyarországon a BÉT-en a kukorica termelői ára januárban még 45 ezer forint volt tonnánként, ez az összeg azonban februárra egészen 43 ezer forintig csökkent.

Piacterünkön átlagosan 41.606 forintba kerül a termény tonnája!

Forrás: AKI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Merre tart a búza ára? A májusi csapadékos időszak jó hatással volt a gabonákra, így a közepesnél jobb lehet az idei búzatermés. A várakozások szerint nem elképzelhetetlen, ...
Az ukrán válság hatása a magyar mezőgazdaságra... Az Ukrajnában zajló krízisnek nemcsak a politikai vonulatait érdemes nyomon követnünk a híradásokban, hanem nem árt odafigyelni a mezőgazdasági követk...
5 jó tanács, mit és hogyan ültessen Új, még nem próbált növényt termesztene, vagy most vágna bele először a zöldségtermesztésbe? Olvassa el, mi az az 5 tanács, amelyeket mindenképpen érd...
Több és jobb minőségű búza lesz idén A tavalyinál több és jobb minőségű kenyérgabona várható idén az előzetes termésbecslések alapján, a betakarítás az ország déli és középső részén már e...
Meghosszabbították a Kukorica Termésverseny regisz... Az elhúzódó aratási munkák miatt meghosszabbították a VI. Kukorica Termésversenyre szóló regisztráció határidejét. Idén 2014. augusztus 15-ig lehet je...
Uniós segítséget kaphat Lengyelország az orosz gaz... Ahogyan arról a múlt héten beszámoltunk, Oroszország nem fogadja a Lengyelországból érkező zöldség és gyümölcs szállítmányok nagy részét. Ebből az ügy...