Csődbe ment a mezőgazdasági gépgyártó, búcsúznak az Ursus traktorok

Nem talált befektetőt az Ursus SA, így csődeljárás indult a lengyel mezőgazdasági gép- és buszgyártó cég ellen. Szeptember elején még úgy nézett ki, hogy javulhat az adóssággal küszködő és átszervezésen áteső vállalat helyzete, ugyanis  2021 június végéig szóló szerződést kötöttek a svéd Möre Maskiner AB-vel 1008 darab pótkocsi szállítására. A társaság pedig bejelentette, hogy befektetési megállapodást tervez az amerikai Enerkon Solar vállalattal. A befektetés azonban nem valósult meg, mert a vállalat szeptember végén megszakította a tárgyalásokat az Ursus finanszírozásáról.

Indoklás nélkül vonta vissza befektetési szándéknyilatkozatát az amerikai Enerkon Solar International Inc. a lengyel Ursusba és Ursus Busba – írta meg a Business Insider Polska portálra hivatkozva a Napi.hu. A korábban csak traktorokat és mezőgazdasági gépeket, az utóbbi időben már buszokat is gyártó Ursus még szeptember közepén jelentette be, hogy az Enerkon Solar és a japán Venture Func LLC 30 millió dollárt (8,57 milliárd forint) készül befektetni a két lengyel vállalatba.

Nagy bajba és csődeljárás alá került a lengyel traktorokat gyártó Ursus SA cég
Nagy bajba és csődeljárás alá került a lengyel traktorokat gyártó Ursus SA cég

Az üzlet nyomán a befektető  7 százalékos tulajdont szerzett volna az Ursusban, illetve 49 százalékot az Ursus Busban. A cikk szerint a Puls Biznesu gazdasági lap úgy tudja, hogy a lengyel partner eltitkolt valamit az amerikai befektető elől, amely a lapinformáció szerint büntetőjogi feljelentést tett az üggyel kapcsolatban a lengyel belbiztonsági szerveknél és a lublini rendőr-kapitányságnál. A befektető visszalépése rossz hír az átalakítás alatt álló lengyel vállalatnak, ám nem csak a cégvezetés bosszankodhat, hanem a vállalat részvényesei is – az Ursus papírjai 2008 óta forognak a varsói börzén. Az amerikai tőkeinjekció hírének bejelentése után másfélszeresére nőtt a részvényárfolyam, ám most erős csökkenés figyelhető meg. Így a gyár megszüntetését szinte lehetetlen kivédeni – írták.

Így alakult a lengyel mezőgépgyártó történelme

Azt a Magyar Mezőgazdaság írta meg, hogy az Ursus gyárat 1893-ban Lengyelországban, Varsóban három mérnök és négy üzletember alapította meg. Kezdetben a korai belsőégésű motorok kipufogó dobjait, majd tehergépjárműveket és fémszerelvényeket gyártottak az orosz cár részére. A második világháborúban, Lengyelország német megszállása idején fegyvereket gyártottak az üzemben. A háború után megkezdték az Ursus C-45 gyártását. 1961-re megnőtt az igény a traktorok iránt, ám az Ursus gyár által gyártott gépek nem feleltek meg a mezőgazdaság igényeinek, ezért megállapodást kötöttek Csehszlovákiával, hogy biztosítsák az Ursus gyár korszerűsítéséhez szükséges alkatrészeket. Cserében Lengyelország nyersanyagokat adott a csehszlovák gyáraknak.

A cél egy közös traktoripar felépítése volt, ahol a két ország együttesen évente 120 ezer traktort állít elő.

Véget érhet a lengyel gépgyártó története
Véget érhet a lengyel gépgyártó története

A 70-es és 80-as éveket az eltúlzott beruházások, és a hibás gazdaságpolitika jellemezték

Közel 1 millió dollárt költöttek egy korszerű Massey Ferguson traktor-modell kifejlesztésére. Azonban ezeket a gépeket politikai okokból nem lehetett eladni a nyugati blokkban a hidegháború idején. A tervezett évi 75 ezer traktor előállítása helyett csak 500 darabot gyártottak belőlük. Az Ursus traktorgyártása az 1990-es években jelentősen csökkent, az 1980-as évi 60 ezer traktorról 1995-ben közel 16 ezer traktorra esett vissza a gyártás. A termelés csökkenése annak az óriási adósságnak tudható be, amelyet az Ursus az 1980-as években a bővítési program eredményeként felvett, és amelyet az utóbbi évtizedekben sem tudott kiheverni – írták.

Így néztek ki a 2019-es hódmezővásárhelyi Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon a lengyel vállalat gépei
Share Button

Kapcsolódó cikkek

Nagy traktor márkák évfordulói 2014-ben Kedvencek a világ körül és itthon. Több ezer mezőgazdasági munkában bizonyítottak sokak kedvenc traktorai, és évtizedek óta töretlenül építik és erősí...
Programok a veterán traktorokat szeretőknek Évről-évre rendeznek országszerte programokat, amelyek középpontjában a veterán traktorok állnak. Már tavasszal elkezdődtek a programok, de tartogat m...
Traktoros Forma-1 Eddig is elkényeztették az autó-motorsport rajongókat az idei programok, igaz, ebből a főváros környékiek részesülhettek igazán. A Forma-1 mezőgazdasá...
Harlem Shake traktorokkal – lehetséges! Hallott már a Harlem Shake őrületről? Lényege, hogy valaki egyedül kezd mozogni, majd egy képvágással többen csatlakoznak hozzá, minél képtelenebb ...
Nagyon örült a német győzelemnek Az idei foci VB győztes német csapat tiszteletére készítették ezt a művet, traktorral. Elismerésünk az olasz traktorosnak, nem semmi, amit csinált! ...
A legidősebb, még létező traktorok a világon Tudta, hogy a legidősebb traktor magyar? Pedig ez olvasható az agriculture.com-on. 1896-ban építették, jelenleg egy német múzeumban tölti nyugdíjas év...