Az uniós kutatási, fejlesztési és innovációs (KFI) tevékenységeket támogató Horizon 2020 program befejeződött, ám 2021-től ugyanez folytatódik tovább Horizon Europe néven a következő Európai Uniós költségvetési ciklusban. A véget érő időszak hazai, agrár- és élelmiszeripari vonatkozású KFI eredményeit – saját szakterületén – Kristóf Ákos, az Agrárminisztérium Agrárkutatási és -környezetgazdálkodási Főosztály kutatási osztályának vezetője értékelte.
A szakemberrel a NAK készített interjút, ezt az anyagot szemléztük.
Milyen a hazai agrárkutatás, -fejlesztés és -innováció?
Ez egy láncolat, amelynek láncszemei különbözőek. Ahogy általában más szakterületet, úgy az agráriumot érintő kutatásra is igaz, hogy a láncolat elején lévő elméleti jellegű kutatásokban ígéretes eredmények születnek, de az innováció felé haladva sajnos csökken a teljesítmény. Az innovációban, ahol a gyakorlati szereplők, a vállalkozások is belépnek a folyamatba, mindenképpen javulásra van szükség. A szabadalmi aktivitásban például nagyon szerény eredményekről számolhatunk be.
Mi az Agrárminisztérium feladata ebben a folyamatban?
A minisztérium egyfajta koordinációs, szervezési tevékenységet lát el. A kutatásszervezés jelentősége egyre inkább felértékelődik, hiszen mind nagyobb tömegeket (személyi és egyéb kapacitást) próbálnak egy-egy tématerület mögött mozgósítani. A koordináció segíti a szerepek megtalálását az együttműködésekben, illetve az erőforrások megjelenését. Mi azon dolgozunk, hogy kialakuljanak a jövőképek és a prioritások a kutatási, fejlesztési, innovációs területen. Továbbá azon, hogy megtaláljuk, ezeket a terveket milyen eszközökkel, milyen időtartamban lehet kivitelezni.
Hogyan illeszkedik ez az uniós KFI rendszerbe?
Mindenképpen az a célunk, hogy illeszkedjen, és kutatásszervezőként részesei legyünk a nemzetközi folyamatoknak, illetve képesek legyünk olyan javaslatokat tenni az Unió felé, amelyek nem csak Magyarország, hanem a többi tagállam számára is előnyösek lehetnek. Ha ezeket be- illetve megfogadják, az valóban nagyon nagy eredménynek számítana, hiszen attól kezdve az uniós projektekben Magyarországnak nem csak megfigyelő, eredményeket átvevő, hanem egyes projektekben vezető szerepe is lehetne.
Például melyikben?
Most éppen a Horizont Európa keretprogram elindítása folyik. Az Európai Bizottság komoly pénzügyi erőforrásokat invesztál a programba, több milliárd euró „mozog” majd ebben a rendszerben. Annak a kialakításában próbálunk minél aktívabbak lenni, hogy ez az összeg milyen célok mentén, milyen irányokban kerüljön elosztásra. A minisztérium fókuszában most ez a Horizont Európa keretprogram áll, ebbe akarjuk minél erőteljesebben bekapcsolni a magyar résztvevőket. Ezen kívül létezik számos egyéb más pályázati lehetőség is. Az erőforrások korlátozott rendelkezésre állása miatt ugyanakkor priorizálnunk kell, ezért mi elsősorban a keretprogramra koncentrálunk.
A hazai cégeket miként tudják ebbe bekapcsolni?
Elsősorban információval és szemléletformálással kell segítenünk őket. Az uniós kutatás-fejlesztés-innovációs módszertan eltér a hazaitól, és ez különösen a finanszírozásban jelenik meg. A magyar gondolkodásmód „ötletfelkaroló”: azt várja el, hogy a vállalkozások mutassák be az új elképzeléseket, a kiválasztott legígéretesebbeket pedig afféle mecénásként segítik tovább a támogatási rendszerek. Az EU-ban a támogatási logika másként működik, az egy erőteljesen megrendelés-típusú finanszírozás. A társadalmi szükségletek válnak kutatási megrendeléssé, ahol a „transzformálást” nem feltétlenül azok végzik, akik majd végrehajtják a kutatásokat. Az uniós pályázati kiírás tehát témákat rendel meg. Arra törekszünk, hogy ezeknek a felhívásoknak a kialakításában minél több javaslatot, észrevételt tegyünk, hogy valóban olyan irányokban fogalmazzanak meg igényeket, ami egyrészt biztosítja, hogy az eredmények számunkra is hasznosak lesznek, másrészt a hazai szereplőknek is kedveznek. Egy hazai résztvevő akkor tud jól versenyezni, ha a megrendelés találkozik a képességeivel, az adottságaival.
A magyar vállalkozások sokszínűségét látom egyfajta lehetőségnek, erősségnek, és reménykeltő, hogy sokan vannak, akik fejlődni akarnak. Amiben erősödniük kell, az a fejlődés tervezése. Ez komoly következetességet és befektetés-fókuszú gondolkodásmódot, 10-15 évre előre tervező szemléletet igényel. Ebből a szempontból szemléletváltásra van szükség, mert a nemzetközi összehasonlítás azt mutatja, hogy a hazai szereplőket/vállalkozásokat még mindig inkább a viszonylag rövid távú gondolkodás jellemzi.
Milyen kompetenciával kell rendelkezniük a célcsoportba tartozó vállalkozásoknak?
Az államigazgatási oldal és más szakosodott szervezetek rendszeresen tartanak tájékoztatásokat az uniós keretprogramok működéséről. Amennyiben tényleg komoly egy cég belépési, együttműködési szándéka, akkor fontos, hogy adjon magának felkészülési időt. Mi úgy látjuk, legalább 2-3 év előkészület szükséges ahhoz, hogy egy cég egy projekten belüli pályázat benyújtásáig eljusson illetve, hogy találjon egy olyan konzorciumot, amelyikben ő is részt tud venni, ezen túl pedig egy olyan felhívást, amit az adott konzorcium meg tud pályázni. Ez egy lassú építkezés.
Miként tudja segíteni a NAK a minisztérium kutatásszervezési tevékenységét?
Jelenleg is nagyon intenzív, élő a kapcsolat a kutatásszervezésben a két fél között. A Kamara erőssége a kapcsolatfelvételben, kapcsolattartásban és az igények összesítésében van. Hiszen hiába találunk ki bármiféle ideális tervet, ha nincsenek mögötte konkrét szereplők, akik azt később végrehajtják. A Kamarától sok inputot kapunk arra vonatkozóan, hogy milyen irányba próbáljuk az uniós projekteket, pályázatokat befolyásolni. Ezeket a javaslatokat beépítjük az Unió felé küldendő csomagjainkba, jelezve, hogy nemzeti részről ezek az elképzelések és az igények.
Mikor mondható el, hogy a közös törekvés sikeres?
Ezt akkor jelenthetjük ki, ha konkrétan látható, hogy a célcsoportba tartozó szervezetek, cégek közül kik és mennyi pályázatot adtak be, milyen eredményeket értek el, mennyi uniós forrást tudtak elhozni. Utóbbi területen még egyértelműen sok a fejlődnivaló. Töredékét hozzuk el a forrásoknak, és amikor azt mondom, hogy hozzuk, nem csak Magyarországot, hanem az újonnan csatlakozott országokat értem. A régi uniós tagországok nyerik el a források 90 százalékát. Ezen kívül további, unión kívüli országokkal is osztoznunk kell a maradék EU-s pénzek elhozatalában. Ha őszintén akarom megfogalmazni, egyelőre csak „morzsákat” szedünk fel ebből a „tortából”. Az lenne a feladat, hogy megpróbáljunk szintet lépni, és kis szeleteket elhozni, igazából ezért küzdünk. Nem csak a pénzről van szó, hanem arról is, hogy ezen keresztül azt az információt, azt a tudást is megszerezzük, amely egy ilyen nemzetközi projektben létrejön. Mindent összevetve, valójában nem is a finanszírozás elnyerése és a forráslehívás mértéke az elsődleges cél, hanem az, hogy beépüljünk ezekbe a tudástermelő folyamatokba és a részeseivé váljunk azoknak.
