Állami támogatásból rendezhető a telekkönyvezés, és elismerik a mezőgazdasági zsebszerződéseket is

Állami támogatásból és egyszerűsített eljárásban telekelhetik a kül- és belterületeket az érintettek Romániában azt követően, hogy az RMDSZ által kezdeményezett törvényt kihirdette az Államelnöki Hivatal. Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője szerint a törvénymódosítás kidolgozásakor két szempontot vettek figyelembe. Állami költségvetésből kell támogatni a telekkönyvezés folyamatát, valamint véglegesíteni szükséges a mezőgazdasági zsebszerződésekkel tulajdont váltott területek elismerését, amelyek bejegyzése az elmúlt évek során számtalan nehézséget okozott. […]

Tovább…

Újra elővették a volt földművelésügyi miniszert a zsebszerződések elleni küzdelemre

Új feladatokat kapott a 2010-2014 között vidékfejlesztési, majd 2014-2018 között földművelésügyi miniszterként tevékenykedő Fazekas Sándor. A karcagi születésű jogász-politikus vizsgálja a zsebszerződések visszaszorítását célzó szabályozás eredményeit. Fazekast “A földügyi szabályozás érvényesítésének koordinálásáért felelős” kormánybiztossá nevezték ki. […]

Tovább…

Jogsértő egy magyar mezőgazdasági szabályozás az Európai Bíróság szerint

Ellentétes az uniós joggal azon emberek haszonélvezeti jogának megvonása, akik nem közeli hozzátartozói a magyarországi mezőgazdasági földterületek tulajdonosainak – közölte az Európai Unió Bírósága. Jogellenesen bontották fel a zsebszerződéseket, a mezőgazdasági szabályozás ügye további következményeket és pereket hozhat magával. […]

Tovább…