Visszatérő gond: hódok okoztak áramkimaradásokat Zalában

Többször is okoztak problémát az áramellátásban eurázsiai hódok az elmúlt időszakban Zala megyében. A térségben élő emberek otthonaiban gyakran volt emiatt áramszünet. A megyében néhány éve a Principális-csatornában épített hódvárak miatt volt néhány alkalommal zavar a vízelvezetésben, nemrég pedig a Göcsej-szívében is gondokat okoztak. Korábban országszerte még hódtelepítési programok során kerültek magyar földre az állatok, ma már a túlszaporulat kedvezőtlen hatásait is lehet érzékelni. […]

Tovább…

Közel 24 millióval verte át a gazdákat egy zalai szarvasmarha-felvásárló ellen, elkapták

Csalás miatt emeltek vádat egy zalai szarvasmarha-felvásárló ellen, aki nem fizette ki az átvett állatok árát. Ezzel csaknem 23,5 millió forint kárt okozott 39 gazdának – közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője. Pirger Csaba tájékoztatása szerint az 51 éves zalatárnoki férfi 1995 óta foglalkozik egyéni vállalkozóként szarvasmarha-felvásárlással, a Vas, Zala és Somogy megyében átvett állatokat vágóhidakon adta el. Az állatok egy részéért azonnal, készpénzzel fizetett, egyes tenyésztőkkel azonban többnyire 30 napon belüli fizetési határidőről állapodott meg. Utánajártunk a részleteknek. […]

Tovább…

Illegális parlagfűkészítményeket foglalt le a Nébih Zalában

Több hatósági ellenőrzés során összesen mintegy 10 liter illegálisan forgalmazott parlagfű terméket vontak ki azonnali hatállyal a forgalomból egy Zala megyei vállalkozásnál. A termékeket hatósági zár alá is vették Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei. A szakemberek elrendelték az érintett élelmiszerek forgalomba hozatalának tilalmát és visszahívását is. A cég a Parlagfű+ és Cseppecske+ néven forgalmazott termékeket – darabonként 50 ml-es fogyasztói kiszerelésben – számos bioboltban, valamint az interneten is árusította. […]

Tovább…