Új, 100 milliárdos hitelcsomag érkezett a magyar mezőgazdaságba

Három új hitelprogramot hirdetett meg a hazai kis- és középvállalkozásoknak a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. – jelentette be cég elnök-vezérigazgatója. Sipos-Tompa Levente elmondta, hogy a három hiteltermék 205 milliárd forint keretösszeget jelent, amelyet az MFB saját forrásból biztosít. A bank piaci elemzése szerint még mindig jelentős hányadot képviselnek a forráshiánnyal működő hazai mikro-, kis- és középvállalkozások, ezért a három hiteltermékkel ezeket a vállalkozásokat célozzák meg. […]

Tovább…

Új 1,5 milliárd forintos pályázati lehetőség nyílt meg a Vidékfejlesztési Programban

Új, mintegy 1,5 milliárd forintos keretösszeggel hirdetett pályázati lehetőséget az élelmiszer-feldolgozás és a borászat támogatása érdekében a Rövid Ellátási Láncok együttműködő csoportjainak (REL – csoportok) beruházásaihoz kapcsolódóan az Agrárminisztérium. A pályázatban a támogatott csoportok mezőgazdasági termelő tagjai egyéni beruházás esetén legfeljebb 15,5 millió forint; kollektív beruházás esetén pedig legfeljebb 155 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek a rendelkezésre álló forrás erejéig a Vidékfejlesztési Program keretében. […]

Tovább…

Pénz, határidők, beruházások – itt az októberi agrártámogatás összefoglaló

Szeptemberben is több hírünk szólt a támogatásokról, amelyekből nagyon sok pénzt igényelhetnek a magyar mezőgazdaság szereplői. 6 ezer forint jár egy húsgalambra, 1200 hektárnyi állami földet vehetnek használatba az önkormányzatok, és rengeteg pénzből újult meg Hajdú-Bihar megye mezőgazdasági útjainak egy része. Összegyűjtöttük az elmúlt hónap pályázataival, befektetéseivel és kifizetéseivel kapcsolatos anyagait, itt az októberi agrártámogatás összefoglaló! […]

Tovább…

Több pénz jut az erdőtelepítések támogatására a Vidékfejlesztési Programban

Megnövelték az erdőtelepítéshez igényelhető jövedelempótló és az ehhez kapcsolódó erdőápolási támogatások összegét és időtartamát a Vidékfejlesztési Programon belül erdőtelepítések ösztönzése érdekében – mondta Nagy István agrárminiszter Budapesten. A program átalakítására azért volt szükség, mert “az erdőgazdálkodás az agráriumnak az a része, amely válaszokat kínál a klímaváltozásra” – emelte ki a miniszter. Nagy István elmondta, hogy a jövedelempótló támogatások összegét a korábbi hektáronkénti 172 euróról 432 euróra emelték, a támogatás igénybevételének időtartama egységesen, minden fafaj esetében 12 évre nőtt. Az erdőtelepítési költségek támogatása átlagosan nagyjából 20 százalékkal nő. A tölgyesek telepítése után a korábbi 2,6 millió forintról hektáronként közel 5 millió […]

Tovább…

Változóban az agrárfinanszírozások: nőhetnek a kamatok, de van kihez fordulni

Mire számíthat a magyar termelő, ha hitelt venne fel a gazdasága bővítéséhez vagy fejlesztéséhez? Milyen feltételekkel tudja ezt megvalósítani? Ezekről is beszélgettünk dr. Mezei Dáviddal, a Takarék Csoport januárban kinevezett uniós agrártámogatási igazgatójával a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow rendezvényén. A szakember elmondta, hogy kedvezményes kamatozású hitelekkel támogatják a kis- és közepes magyar gazdaságok beruházásait, valamint arról is beszélt, hogy az Agrárminisztériumban egy új, a gazdák beruházását segítő, rendkívül kedvező kamattámogatási rendszer előkészítése folyik. […]

Tovább…

Fontos szerepet és 10 milliárd forintot kap a borászati ágazat a Vidékfejlesztési Programban

Számos olyan családi gazdaság termeszt szőlőt, majd készít bort, akik részesei a magyar vidéknek és számos munkahelyet teremtenek – mondta az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára Kecskeméten, a 40. országos borverseny megnyitóján. Kis Miklós Zsolt elmondta, hogy fontos szerepet szántak a borászati ágazatnak a Vidékfejlesztési Program kidolgozásában is. Éppen ezért bízik benne, hogy az elmúlt évek támogatáspolitikai és szakmapolitikai intézkedései hozzájárulnak ahhoz, hogy az ágazat egyre stabilabban és sikeresebben működjön, és egyre jobb eredményeket érjen el. […]

Tovább…

Megjelent az AKG-ban nem alkalmazható növényvédő szerek listája

Közzétette a Vidékfejlesztési Program irányító hatósága a nem alkalmazható növényvédő szerek listáját. A horizontális szántó, az MTÉT túzokvédelmi szántó, az MTÉT alföldi madárvédelmi szántó, az MTÉT hegy- és dombvidéki madárvédelmi szántó, az MTÉT kékvércse-védelmi szántó, az erózió-érzékeny szántó, a belvíz-érzékeny szántó és az aszály-érzékeny szántó tematikus előíráscsoportok esetén tiltott, illetve korlátozással használható növényvédőszer hatóanyagok listája azoknak fontos, akik ezek után kapnak támogatást. […]

Tovább…

23 milliárd forint pályázati pénz még lehívható korszerűsítésre és energiahatékonyságra

A Vidékfejlesztési Programban meghirdetett energia-hatékonyságot fejlesztő pályázat segítségével többféle korszerűsítési projekt megvalósítható. Épületek, épületgépészeti megoldások, illetve energiaforrások cseréje vagy kiépítése is finanszírozható belőle. A A pályázat most is nyitva áll; kertészetek, állattenyésztők, élelmiszeripari vállalkozások és borászatok jelentkezését várják. […]

Tovább…