A vetés mintázata elősegítheti a nagyobb terméshozamot

Napjainkban az emberiség számára nagy kihívást jelent, hogy hogyan lehet több élelmiszert termelni úgy, hogy a mezőgazdaságból származó negatív környezeti hatásokat csökkenti. A fenntarthatóbb mezőgazdaság érdekében pedig a kutatók folyamatosan kísérleteznek, hogy mely technológiákkal és munkafolyamatokkal segíthető elő a fejlődés. A kutatások során fény derült arra, hogy a vetés mintázata is befolyásoló tényező lehet, amelyre nem is gondolnánk, mennyit jelent a növények gondozása során. Ugyanis ha erre odafigyelnek a gazdák, az befolyásolhatja a terméshozamot és a gyomnövények előfordulását is a területen. Ezen túl pedig az egységes térszerkezet hozzájárul a gyomirtó szerek, valamint a műtrágya mennyiségének csökkentéséhez is. […]

Tovább…

Ellenálló szupernövények, amelyek rossz körülmények között is jó termést hoznak

A népesség növekedésén és az éghajlatváltozáson kívül a fokozódó talajerózió és a szikesedés is veszélyezteti az emberiség élelmezésbiztonságát. A szárazabb régiók még inkább kitettek ezeknek a terméscsökkentő kockázatoknak. Megoldást a rossz körülmények között is jól fejlődő növények kutatása, valamint a technológiai fejlődést jelenthet. A Közel-Keleten ezen dolgoznak a szakemberek, a kinoa és a sziksófű mutatnak különleges tulajdonságokat. […]

Tovább…

Ezt kaphatják a Tolna megyei gazdák a 9 tonnás átlaghozamú kukoriájukért

Meghaladja a 9 tonnát a kukorica hektáronkénti termésátlaga Tolna megyében a vetésterület 90 százalékán elvégzett betakarítás után – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Tolna megyei igazgatósága. A 70 422 hektáros vetésterületből 63 600 hektáron takarították be a takarmánynövényt, kevéssel 9 tonna feletti átlaggal. A termés minősége jó, gombafertőzés csak elvétve fordult elő. A gazdálkodók a tamási járásból számoltak be kisebb mértékű fuzárium- és kukoricamoly-fertőzésről. […]

Tovább…

Jó termést várnak idén a kukorica, a napraforgó, a cukorrépa és a szója kultúrákból

A megfelelő időben megkezdődött a kukorica, a napraforgó, a cukorrépa és a szója betakarítása. A magyar mezőgazdaság egyik meghatározó növénye, a kukorica nagyjából 983 ezer hektáros vetésterülete tavalyhoz képest 4,6 százalékkal nőtt, a 8,2 tonna/hektár körüli terméshozam az elmúlt 5 év átlagánál várhatóan 9,5 százalékkal lesz magasabb. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tájékoztatása szerint a várható termés 8 millió tonnára becsülhető. […]

Tovább…

Ámulatba ejtő hozamnövekedés: interaktív grafikonon nézhető, hogyan változott a magyar mezőgazdaság termésátlaga

Amíg 1930-ban összesen 2 milliárd embert élt a Földön, mára ez a szám 7,5 milliárdra nőtt. Egyre több éhes szájat kell etetni az erőforrásokból, ezért a mezőgazdaság nagy feladata, hogy azonos, vagy csökkenő termőterületen minél nagyobb terméshozamot érjen el. Az elmúlt néhány évtizedet vizsgálva szinte hihetetlennek tűnik egyes mezőgazdasági terményeink hozamnövekedése, amit kiválóan szemléltet egy adatújságírással létrehozott grafikon. […]

Tovább…

Kevesebb búza teremhet a becsülthöz képest idén

A nyugat-dunántúli régióban jó közepes termést vártak a termelők, mert az aszály az átlagosnál valamivel csapadékosabb klíma miatt a többi régióhoz képest kisebb károkat okozott. A májusi esők azonban keresztülhúzták a számításokat, kevesebb búza várható. A szélsőséges időjárás miatt az előzetes becslések alapján várt 5 millió tonna búza helyett akár 20 százalékkal is kevesebbet takaríthatnak be a gazdák. A kukorica egyelőre jól bírta az idei időjárási viszontagságokat, és jókor jött neki az eső is. […]

Tovább…