Fehér arany: drágábbak lettek a tejtermékek

Emelkedett a globális élelmiszerkosár ára február hónapban. Az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) élelmiszerár-indexe követi a nemzetközileg legfontosabb öt élelmiszer-termékcsoport kereskedelmi értékével súlyozott árváltozását. Az index 1,7 százalékos emelkedése 167,5 ponton állt meg, az érték 2018 augusztusa óta nem volt ilyen magas értéken. Viszont még mindig 2,3 százalékkal alulmúlja a tavaly ilyenkor mért szintjét. Az Agrárszektor elemzését szemléztük. Eszerint a kukorica magasabb jegyzése következtében mérsékelten emelkedtek a gabonaárak. A növényi olajoknál már nagyobb, 1,8 százalékos drágulás volt. Ezt főleg a pálma-, szója- és napraforgóolaj árának erősödése okozta. A húsfélék enyhén ugyan, de ugyancsak drágultak: ezt a szarvasmarha- és sertéshús áremelkedése […]

Tovább…

Továbbra is feszült a helyzet a főbb agrár-termékpályákon

Az elmúlt hónapok gabonapiaci áremelkedése után a búzapiacon már csak kis mozgástér maradt a további drágulásra. A kukorica – az elmúlt hónapokban szintén dinamikusan emelkedő – árában pedig már nincs tartalék. A tejpiacon a jelenlegi, 95 forintos kilogrammonkénti árszint a következő 2 évben stabil maradhat, és ugyan igen lassan, de emelkedhet. […]

Tovább…

Sokak bánatára az előrejelzések szerint idén csökken a tejár

Idén árcsökkenésre kell számítani az uniós tejpiacon a Takarék Csoport agrárigazgatóságának elemzése szerint. A világpiacon a fogyasztás és a feldolgozás növekvő pályán van, de a versenyképesség javításáért bőven van még tennivaló Magyarországon és az Európai Unióban egyaránt. Cikkünkből kiderül, miért csökken a tejár a szakértők szerint. […]

Tovább…

Egy kis sziget a világ egyik legjobb tejtermelője

Európa főleg sajtban, Új-Zéland pedig vajban vezeti le tejfeleslegét, és mindkettő 100 ezer tonnás nagyságrendben készít tejport. Kína igénye megnőtt az év első két hónapjában, így a tejátvételi árak szezonális csökkenése egyelőre csekély. Magyarországon a nyerstej országos termelői átlagára márciusban mindössze 2 százalékkal lett kevesebb az előző hónaphoz képest. De gondolta volna, hogy a világ legjobb tejtermelő országai között egy apró szigetország is található? […]

Tovább…

Újra robbant a bomba a tejpiacon

Bejelentést tett a magyar hatóságoknál és Brüsszelben is a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (TT), mert az áruházláncok ismét irreális árakon értékesítik a szlovák és a cseh UHT tejeket a magyar piacon. A TT szerint az olcsó import mögött áfacsalások állhatnak, vagy olyan termékek érkeznek a hazai boltokba, amelyeket tejpor felhígításával állítottak elő. […]

Tovább…

Átlátszó lesz a tejpiac

Napokon belül hatályba lép az a tejpiac átláthatóságát javító rendelet: A szabály révén minden hazai tejfeldolgozó, nyerstej kivitellel foglalkozó tejtermelő, tejtermék nagykereskedő, valamint tej-kiskereskedő köteles lesz egy, a hatósági ellenőrzésekhez is felhasználható adatbázis létrehozásához havi rendszerességgel adatot szolgáltatni a tevékenységéről. A lépéstől a tejpiac átláthatóságának javulására számítanak a törvényhozók. […]

Tovább…