Eljött az ideje a levéltetvek megfékezésének, ezekkel teheti meg

Megjelentek az első levéltetű-kolóniák a ribizlibokrokon is, ezért azokat permetezni kell. Védekezés nélkül néhány nap elteltével már egyetlen ép levelet sem lehet majd találni rajtuk. Ahol a tetvek, a molyok vagy a kórokozó gombák nem bírnak a jó kondícióban lévő növényekkel, ott még nem kell használni a permetezőgépet. A kezdeti tünetek után a fertőzés úgyis leáll, a károsítók nem terjednek tovább. Anyagunkból kiderül, mivel védekezhet a levéltetvek ellen. […]

Tovább…

Védelemre fel, mert egyre komolyabb a moníliaveszély!

Figyelni kell, mert a csonthéjas gyümölcsök nagy része most a legfogékonyabb a monília fertőzésére. Igaz, hogy nincs eső, de a veszély ennek ellenére fennáll a virágzás végéig. A szilvafákra helyezzünk ki fehér ragacsos lapokat a poloskaszagú szilvadarázs rajzásmegfigyelésére, és ideje elkezdeni az almafa-lisztharmat elleni védekezést is. Ráadásul a szárazság országszerte nagy gondot okoz. Egész télen és az eddigi tavaszi időszakban sem esett számottevő csapadék. Így az a ritkaság is előfordult, hogy április első napjaiban a kajszi már elvirágzott, a többi gyümölcstermő növény pedig a birs kivételével virágzásnak indult. […]

Tovább…

Ezt teheti azért, hogy ne csavarodjon be az őszibarackja és a nektarinja

Zsigó György, a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara budapesti szervezetének alelnöke az aktuális kerti növényvédelmi teendőket sorolta fel. Egy olyan kórokozóról írt, amely ellen biztosan permetezni kell azoknak a kertbarátoknak, akiknek még régebbi őszibarack-, nektarinfajtái vannak. Esetleg olyan szilva- vagy kajszifajtát telepítettek, melyek érzékenyek a tafrina fertőzésére. A március közepi időjárás kedvezett a gomba terjedésének: lehűlt a hőmérséklet és csepergett az eső is. Akinek őszibarackja és nektarinja van, annak a tafrinával mindig számolnia kell. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara portálján megjelent cikk szerint a fertőzés után csak 1-2 héttel jelentkeznek a deformálódott, elszíneződött levelek. Tehát nem várhatunk a tünetek megjelenéséig, […]

Tovább…

Jön a levéltetű és a cseresznyelégy, mutatjuk, hogyan védekezzen

Borsó-levéltetű veszélyezteti a virágzó borsóvetéseket, megjelentek a fekete cseresznye-levéltetű kolóniái, a csonthéjas gyümölcsfákon pedig még akkor is komoly veszély a virág-és hajtásfertőző monília, ha azokon alig van terméskezdemény. Cikkünkben összefoglaltuk, mi a teendő, ha támad a levéltetű és a cseresznyelégy. […]

Tovább…

Ideje felkészülni a tafrina megjelenésére

Ha a tavalyi évből indulunk ki, amikor is -csak úgy, mint most- enyhe tél után hűvösen és esősen indult a tavasz, most is felkészülhetünk a tafrina és a monília korai megjelenésére. A védekezést már korán meg kell kezdeni, ugyanis a tafrina már 4 fokban is képes fertőzni. […]

Tovább…