Magyar bioburgonya termesztési kísérletek és tápanyagutánpótlási képzés a gazdáknak

December elején ültek össze a SolACE projekt burgonya on-farm kísérletében résztvevő gazdálkodók az ÖMKi – Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet projektvezetőjével, Papp Orsolyával. A megbeszélés célja a tavalyi vizsgálati eredmények összegzése és értékelése, valamint a soron következő kísérletek megtervezése volt. Az intézet programjának folytatásaként az eddigi tapasztalatokat és a burgonya termesztését nehezítő tényezőket is figyelembe véve 2020-ban egy aszálykárt csökkentő terméket és egy komplex mikrobiológiai anyagot tesztelnek. […]

Tovább…

Látott már burgonyamagot?

Mert hazánkban csak kevés ember találkozott burgonyamaggal, hiszen a burgonyának általában a gumóit szoktuk április közepén ültetni. A Solace EU projekt keretében egy teljesen új módszert, a magról vetést alkalmazta az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet. Nem a burgonya gumóját ültették el március végén, hanem a magból palántát neveltek, és az kerül majd májusban végleges helyére. Ennek az előnye az, hogy a gumóval átvitt, talajeredetű fertőzéseket minimálisra lehet csökkenteni, ami az ökológiai gazdálkodás egyik nagyon sarkalatos pontja. […]

Tovább…