120 millió euróra növeli a méhészeti ágazat támogatását az Európai Unió

Az Európai Bizottság 120 millió eurót (38,6 milliárd forint) biztosít az Európai Unió méhészeti ágazatának támogatására a következő 3 évben. A finanszírozás 12 millió eurós növekedést jelent a 2017-2019 közötti időszakra nyújtott összeghez képest – közölte a bizottság. Phil Hogan mezőgazdaságért és a vidékfejlesztésért felelős biztos tájékoztatása szerint az ágazat lehetőségeinek és a termékek forgalmazásának javítását célzó uniós támogatás augusztus 1-től kezdődő és 2022. július 31-ig tartó nemzeti méhészeti programokra vonatkozik. […]

Tovább…

Új, milliárdos hitelprogram fiatal gazdáknak

Egymilliárd eurós hitelprogramot indít a fiatal gazdáknak az Európai Beruházási Bank és az Európai Bizottság a 2020 utáni időszakra. Phil Hogan agrárügyi biztos szerint a fiatal gazdákat kiemelten fogják támogatni. Az Európai Bizottság szerint az Európai Unióban dolgozó fiatal gazdák hitelkérelmeinek 27 százalékát elutasították a bankok 2017-ben, míg más gazdaságok esetében ez az arány csak 9 százalék volt. A hitelcsomag célja, hogy megnövelje az EU-s forrásokhoz való hozzájutást az uniós gazdálkodók, főleg a fiatalok részére. […]

Tovább…

Fizetne a gazdáknak az EU az erdőtelepítésért

Az április végén Brüsszelben megrendezett “Az erdőnk a jövőnk” (Our Forests, Our Future) konferencián Phil Hogan, az Európai Bizottság mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős biztosa beszélt egy lehetséges kezdeményezésről, ami abban támogatja a tagországokat, hogy teljesítsék a 2020 utáni Közös Agrárpolitika javasolt környezetvédelmi törekvéseit. Ha megvalósul, a gazdák kifizetést kapnának az erdőtelepítésért cserében. […]

Tovább…

Több pénz, jó hír: 25 ezer euróra emelték meg a de minimis támogatás keretét

15 ezerről 25 ezer euróra emeli az Európai Bizottság a mezőgazdasági termelőknek nyújtható nemzeti támogatás felső határát. Az új uniós állami támogatási szabályok megnövelik a maximális összeget, amelyet a nemzeti hatóságok a bizottság előzetes jóváhagyása nélkül kiutalhatnak a termelőknek. Nő a de minimis támogatás felső határa. Ez nagyobb hatékonyságot és rugalmasságot tesz lehetővé, különösen hasznos ez válság idején és a hatóságok gyors reagálását igénylő helyzetekben. A tagországok így a piac torzítása nélkül növelhetik a mezőgazdasági termelők támogatását, miközben a nemzeti hatóságok adminisztratív terhei csökkennek. A témáról korábban itt írtunk. A Magyar Távirati Iroda híre szerint a támogatás maximális összege az […]

Tovább…

Az EU agrárbiztosa tartaná a támogatási plafont, a tagállamok szabadabb döntéseket akarnak

Phil Hogan európai agrárbiztos a nagyüzemek támogatási szintjét ért kritika miatt ragaszkodik a kifizetési plafon meghúzásához. A 100 ezer eurós felső határ bő 32 millió forintot jelent, ám a fokozatos támogatáselvonás már 60 ezer eurónál (19,3 millió forint) elkezdődne. Hogy ez pontosan mekkora birtokméretet érintene, döntően attól függ, hogy mi számítana közvetlen kifizetésnek. Egyelőre a plafon bevezetését sem minden tagállam támogatja. […]

Tovább…

A támogatások és az okosfalvak miatt volt hazánkban az EU egyik fő agrárfelelőse

Az Európai Bizottság mezőgazdaságért felelős biztosa, Phil Hogan látogatott Magyarországra, az okosfalvak és a Közös Agrárpolitika tervezete volt a két téma. Ezek a magyar mezőgazdaságra és a vidékfejlesztésre is jelentős hatással lesznek. A cél az, hogy a gazdák és a kisebb települések lakói megélhessenek és megmaradhassanak a vidéki környezetben. […]

Tovább…