Őstermelők és a támogatások: mit nem kell számítani a jövedelemnél és a bevételi értékhatárnál?

A 2021-es évtől nem kell bevételként figyelembe venni a mezőgazdasági őstermelő e tevékenységével összefüggésben kapott támogatás összegét. Az új szabállyal kapcsolatban gyakori kérdés, hogy mely támogatásokra alkalmazható a kedvező szabály. Korábban, 2020. december 31-éig a mezőgazdasági őstermelői tevékenységre tekintettel folyósított, egyébként bevételnek minősülő támogatás – ideértve különösen az egységes területalapú támogatást is – összege megemelte a bevételi értékhatárokat, így például a kistermelői értékhatárt is. […]

Tovább…

Nyitva a pályázat: több ezer őstermelő kapott 4 millió forint feletti támogatást

A Vidékfejlesztési program mezőgazdasági termelők termelési és értékesítési lehetőségeinek fejlesztését segítő pályázati csomagja a kisüzemeket és a termelői piacokat célozza. A termelők érdeklődése és fejlesztési kedve töretlen, és továbbra is a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztésére irányuló pályázati felhívás az egyik legsikeresebb a Vidékfejlesztési program kiírásai közül – mondta Nagy István agrárminiszter. Eddig 2275 őstermelőnek folyósították a támogatás első részletét, ami több mint 4 millió forint. […]

Tovább…

Indulhat a roham: 2,5 milliárd forintra pályázhatnak az őstermelők és mezőgazdasági termelők

A mezőgazdasági kisüzemek, őstermelők vagy mikrovállalkozásnak és mezőgazdasági termelőnek minősülő egyéni vállalkozók jövedelemszerzését és gazdasági több lábon állását elősegítendő, továbbá a koronavírus gazdasági hatásainak enyhítése érdekében a Vidékfejlesztési Program keretében megjelent a mezőgazdasági kisüzemek támogatására 2,5 milliárd forint keretösszeggel kiírt pályázati felhívás (VP2-6.3.1-20). […]

Tovább…