Nagyot lendített a nyúlhúsfogyasztás emelkedésében a kampány

Jelentősebb elmozdulás történt a hazai nyúlhúskeresletben, az elmúlt évben mintegy 260 tonnányi terméket adtak el a vágóhidak a kereskedőknek. Juráskó Róbert, a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke szerint szinte a nulláról nőtt ekkora szintre a kereslet. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a szervezet 3 évvel ezelőtt az Agrárminisztériummal és az Agrármarketing Centrummal közös fogyasztásösztönző kampányt indított. Az elmúlt években sikerült elérni, hogy a legtöbb hazai áruházlánc kínálatában megjelent a nyúlhús, ami a boltok polcain napi fogyasztási cikként elérhető. […]

Tovább…

A nyúlhús áfacsökkentéséért és fogyasztásának népszerűsítéséért kampányolnak

Kampányt indított a nyúlhús fogyasztásának ösztönzésére az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC), valamint a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. A harmadik éve megrendezett promóció fő célja, hogy a belföldi fogyasztás növekedjen. A három szervező első ízben 2017-ben népszerűsítette közös kampánnyal a nyúlhús fogyasztását. Bár a nyúlhús a szakemberek szerint egyre népszerűbb a hazai fogyasztók körében, még mindig nem eléggé keresett termék. Pedig Magyarország exportnagyhatalomnak számít: a kiváló minőségű magyar nyúlhús közel 90 százaléka többek között Németország, Svájc, Olaszország, Spanyolország, Románia és Hollandia hűtőpultjaiba, valamint éttermeibe kerül. […]

Tovább…

Egyre több nyulat vágnak itthon, de főleg külföldön eszik meg őket

Az Agrárminisztérium és a Nyúl Terméktanács célja, hogy a nyúlágazatban a jelenlegi 4 millióval szemben 2022-re 7 millió vágóállatot állítsanak elő a hazai termelők – mondta Nagy István agrárminiszter Baján. De kik tartanak ma nyulat Magyarországon? A csekély háztáji nyúlmennyiségen kívül 2 nyúltartó nagyvállalat van hazánkban. Az agrárminiszter a Tetrabbit Kft. új csomagolóraktárának átadásán vázolta fel az ágazat bővítésének tervét. Szerinte a sikerre minden esély megvan, hiszen a 2 nagyvállalat képes bővíteni a kapacitásait. […]

Tovább…

A répa mellett szüksége van-e vitaminokra a nyulaknak?

A nyúl a többi kisemlőshöz képest is igen sokféle vitamint igényel, így A-, D3- és E-vitamint, kolint, pontoténsavat, niacint, piridoxint és riboflavint is. Cikkünkből kiderül, hogy hasznos-e az elkövetkező, zöldtakarmányokban gazdag hónapokban vitaminkészítményekkel is kiegészíteni a rágcsálók takarmányát. Kell-e a vitaminadagolás a nyulaknak? […]

Tovább…

Alföldi mustrán a nyúltenyésztés

Kiskőrös városa rendezte meg a hazai nyúltenyésztés legnagyobb seregszemléjét. A jó hangulatú esemény nagy közönségsikert hozott, emellett pedig nemzetközi érdeklődést is keltett. Osztrák, szlovák, ukrán, bolgár és, szerb érdeklődők is voltak, akik a saját állományukat magyar vérvonalú egyedekkel szerették volna frissíteni. […]

Tovább…