Drágult a vágósertés és a gyümölcsökért is többet kell fizetni

Júniusban a mezőgazdasági termelői árak 2,5 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, a májusi 4,5 százalékos emelkedés után. A növényi termékek ára az előző havinál nagyobb mértékben, 3,1 százalékkal csökkent, az élő állatok és állati termékek felvásárlási ára a májusi 15,0 százaléknál lassabban, 12,7 százalékkal emelkedett – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). […]

Tovább…

Még soha nem volt ilyen magas a nyerstej ára!

A nyerstej országos termelői átlagára rekordszintet ért el Magyarországon: az elmúlt év novemberében 104,23 forint/kg volt, és 4 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban. Amerikában, és az Európai Unióban is emelkedett az ára. Ezzel párhuzamosan Magyarországon nőtt a nyerstej kiviteli ára, novemberben 127,85 forint/kg volt, azaz 23 százalékkal haladta meg a belpiaci árat. Emelkedik a tejtermelés Az Egyesült Nemzetek Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) novemberi előrejelzése szerint a globális tejtermelés 780 millió tonnára nő 2013-ban az előző évihez képest, ami 1,9 százalékos emelkedést jelent. Az EU-ban 0,3 százalékkal, az USA-ban 0,9 százalékkal, Kínában 6,3 százalékkal emelkedik a tejkibocsátás. A […]

Tovább…