Erre a legbüszkébb a KITE vezérigazgatója

Technológiai szolgáltatás, szaktanácsadás, méretfüggetlen precíziós gazdálkodás, extra szolgáltatások – ezeket emelte ki a KITE Zrt. vezérigazgatója, amikor a vállalat 2019-es terveiről kérdeztük. Komplex technológiát szeretnének szolgáltatásként nyújtani a gazdáknak. A cél, hogy a szaktanácsadással és a gazda együttműködésével teljesen le tudják majd fedni az adott növénykultúrával kapcsolatos munkafolyamatot. Szabó Levente 2002-től dolgozik a KITE Zrt.-nél. Végigjárta az agrárintegrátor cég ranglétráját: pályafutását alközponti kockázatkezelőként kezdte, majd kockázatkezelési igazgató-helyettes, agronómiai üzletkötő szaktanácsadó, később pedig régióigazgató lett. 2013 januárjától agronómiai kereskedelmi vezérigazgató-helyettesként dolgozott, 2014-től pedig a KITE Zrt. vezérigazgatói posztját tölti be. A szakember a 2019-es AgrárgépShow kiállításon adott interjút a Magro.hu-nak, a […]

Tovább…

Steketee gyomirtás, Hattat traktor, drónok, robotok a növényvédelemben – itt a mezőgazdasági gépek márciusi hírösszefoglalója

Több hírünket olvashatta az elmúlt időszakban a mezőgazdasági gépek és a technológia kategóriában. Szó volt az intelligens gyomirtó rendszerről, a sorközművelő robotról, a Hattat traktorokról, a komposztálható fóliáról, a haltenyészetek technológiai helyzetéről, és a drónok növényvédelmi célú alkalmazásáról is. Összefoglaltuk, milyen cikkek jelentek meg a mezőgépekkel kapcsolatban az elmúlt hónapban az agrárhírek között. Tartson velünk, és olvassa el, miről szól a mezőgazdasági gépek márciusi hírösszefoglalója! Minden egyes növényt felismer az intelligens gyomirtó rendszer – videók, képek A mezőgazdasági gépek specialistájának számító LEMKEN tavaly az év második felében megvásárolta a holland Machinefabriek Steketee B.V. vállalatot. Ezzel a cég növényvédelmi termékkínálata mechanikus […]

Tovább…

Minden egyes növényt felismer az intelligens gyomirtó rendszer – videók, képek

A mezőgazdasági gépek specialistájának számító LEMKEN tavaly az év második felében megvásárolta a holland Machinefabriek Steketee B.V. vállalatot. Ezzel a cég növényvédelmi termékkínálata mechanikus gyomirtó eszközökkel, valamint a jövőbe mutató, kamerával támogatott gépirányítási technológiával bővült. Ezekről beszélt a Magro.hu-nak Kis Pál, a Steketee termékek egyik legnagyobb hazai szakértője, az Agroskill ügyvezetője. […]

Tovább…

Drágulhatnak a traktorok a szigorú környezetvédelmi előírások miatt

Idéntől már elérhetőek a szigorú európai uniós emissziós normáknak megfelelő motorokkal összeszerelt traktorok. Amíg az ősszel a németországi Hannoverben csak a motorgyártók mutatták be a legújabb, Stage V-ös szabványnak megfelelő szigorú kibocsátási követelményeknek megfelelő traktormotorokat, addig pár héttel később az olaszországi Bolognában már egy-egy erőgépbe beszerelve is bemutatták azokat. A januári, budapesti AGROmashEXPO – AgrárgépShow-n pedig minden bizonnyal már több világmárka új modelljét is megnézhetik majd a magyar gazdák. […]

Tovább…

Nagy sláger a földeken a vertikális talajművelő gép

Forradalminak tekinthető változás indult be a mezőgazdaságban felhasznált technikai eszközök piacán. Egyre népszerűbbek az úgynevezett vertikális talajművelő gépek, amelyek a talajművelésben a hagyományosnak tekintettnél jobb minőséget és gazdaságosságot produkálnak. A gyártók is reagáltak erre és egyre-másra dobják piacra igen meggyőző eszközeiket. […]

Tovább…

A speciális mezőgazdasági gépek szállítása speciális szaktudást igényel

A mezőgazdasági gépek szállítása a maga sajátosságaival és nehézségeivel, mindig is egy külön ágazatnak számított a szállítmányozáson belül. Nem csak a különböző gépek jelentenek problémát, a részletek is sok mindent befolyásolnak. Minden cég a saját szabványaihoz igazodik, de még gyártón belül is lehetnek és sokszor vannak is jelentős eltérések. […]

Tovább…

Dél-Koreai TYM traktorok törtek be a magyar piacra

A TYM (Tongyang Moolsan) Dél-Korea harmadik legnagyobb traktor-, valamint mezőgazdasági és építőipari gépgyártója. A traktorokon kívül rizspalántázókat és betakarítógépeket is készít, de nem rendelkezik saját motorgyártással. A legfőbb motorszállítói a Daedong, a Deutz, a Doosan, a Mitsubishi, a Perkins és a Yanmar. Az ázsiai TYM traktorok Európában és a magyar piacon is elérhetők. […]

Tovább…

Spóroljon 30 ezret hektáronként!

Mindent a vetés agrotechnológiájáról, költségelemzéssel és precíziós megoldásokkal címmel tart előadást Debrecenben Kézér Zsolt, a Lakkos Kft. értékesítésért felelős Kelet-magyarországi régióvezetője a Magro KUKORICA és BÚZA Konferenciasorozaton. A szakemberrel a hazai gazdák gépvásárlási lehetőségeiről, a szántás nélküli művelésről és a magyar mezőgéppiacról beszélgettünk. […]

Tovább…