Válság jeleit látni a mézpiacon a méhészelnök szerint

Nincs kereslet a magyar mézre, a visszaeső európai kereslet és a magyarországinál olcsóbban termelő ukrán, román és bolgár konkurensek miatt áll a kivitel, és a tavalyinál rosszabb termés ellenére az árak estek. Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke a szerint az ágazatban a válság jelei mutatkoznak. Amiatt, hogy Magyarország exportorientált, még a gyenge terméssel is legalább kétszer annyi mézet termelünk, mint a belföldi fogyasztás, és az exportárak határozzák meg a belső felvásárlási árakat is. Bajban a mézpiac. […]

Tovább…

Hamis tételek is bejutottak a nemzetközi versenyre, a mézek felét kizárták

Az idei, Montréálban megrendezett nemzetközi méhészkongresszuson tartott Apimondia mézversenyre nevezett tételek csaknem a felét kizárták. Ennek az volt oka, hogy hamisítványok voltak, vagy olyan szermaradványokat tartalmaztak, melyek nem megengedettek a versenyen. Az idén vizsgálták meg először a mézeket részletesebben, laboratóriumban, csúnya vége lett. A nemzetközi méhésztalálkozón egyébként kiemelt téma volt a mézhamisítás és a méz minősége. Két kerekasztal és több szimpózium is erről szólt. […]

Tovább…

Mutatjuk, mit tehetünk a méhek és a vadon élő beporzók védelmére szeptemberben

A méhészetekben előforduló téli veszteségek jókora részét olyan kórtani problémák okozzák, mint az atkák, a nozéma, vagy a méhpatogén vírusok. Azonban nem lehet elmenni azok olyan a növényvédelmi beavatkozások mellett sem, amelyek lehetőséget adhatnak arra, hogy további pusztulások alakulhassanak ki. Anyagunkból kiderül, miért tanácsos a nyár végén, ősz elején néha még indokolatlannak tűnő esetekben is a méhkímélő technológia betartása, illetve a méhekre nem jelölésköteles szerek alkalmazása. […]

Tovább…

Támogatások és programok segítik a méhészeket

Nagy István agrárminiszter a “Szövetségben a magyar mézért” című kiadványt bemutató sajtótájékoztatón, Budapesten beszélt a méhészeti támogatásokról. Elmondta, hogy a méhészeti ágazat hatékonyságának növelése érdekében az agrártárca 600 millió forintot különített el, amely az 1,2 millió méhcsaláddal rendelkező, majdnem 20 ezer méhész számára nyújt segítséget, méhcsaládonként 500 forint összegű jövedelempótló támogatással. A magyar méhészeti nemzeti program, a mézfogyasztást ösztönző kampányok, az idén meghirdetett beporzók éve mind az ágazat versenyképességének és a méhészeti tevékenység hatékonyságának növelését szolgálják. […]

Tovább…

Itt az augusztusi agrártámogatás összefoglaló: méhészpénzek, milliárdok a Magyar Falura, zöldszüret

Idén júliusban is több hírünk szólt a mezőgazdasági támogatásokról, amelyek sok gazdának nélkülözhetetlenek az eredményes termeléshez. Augusztus végéig kérhető a méhegészségügyi támogatás, a sztárszőlők lettek a zöldszüret legnagyobb áldozatai és mélyponton a cukorárak. Idén is elindul a zártkerti revitalizációs program, 2 milliárd forintra lehet pályázni és milliárdok igényelhetők a Magyar Falu Programra. Összegyűjtöttük az elmúlt hónap agrárpénzekkel és kifizetésekkel kapcsolatos anyagait, itt az augusztusi agrártámogatás összefoglaló! […]

Tovább…

Augusztus végéig kérhető a méhegészségügyi támogatás

A Magyar Közlöny 104. számában megjelent a méhállomány egészségügyi kondíciójának megőrzéséhez igénybe vehető csekély összegű támogatásról szóló 29/2019. (VI. 20.) AM rendelet. A méhcsaládonkénti 500 forintos támogatást augusztus 31-ig lehet igényelni, ami a kérelmező de minimis-keretét terheli. Jelenleg csak saját ügyfélkapun keresztül intézhető a kérelem benyújtása, de az agrárkamara kezdeményezte, hogy a falugazdászok segítségével is elintézhető legyen az igénylés. Már kérhető a méhegészségügyi támogatás. […]

Tovább…

Ingyenes, gyors, fontos: így jelenthető be a méhpusztulás

Az okszerű növényvédő szer használat és az előírásoknak megfelelő technológia alkalmazásakor, a szabályos felhasználás esetén biztonságos és nem okozhat méhmérgezést. Ám ha a növényvédő szer kijuttatás mégis méhelhulláshoz vezet, azt a méhészeknek haladéktalanul jelenteniük kell az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóságok felé. Az Agrárminisztérium tapasztalatai szerint az elmúlt években csupán a méhpusztulási esetek töredékéről tájékoztatták a hatóságokat. A szakszerű kivizsgálás érdekében ezért a minisztérium kéri, hogy a méhelhullásokat a méhészek azonnal jelezzék. A méhelhullási eseteket a méhészek a Nébih Zöld Számán (06-80/263-244) tudják bejelenteni. A gyors bejelentés kiemelten fontos annak érdekében, hogy a szakemberek minél hamarabb megtehessék a szükséges intézkedéseket. A helyszíni szemle […]

Tovább…

600 millió forint támogatást igényelhetnek a magyar méhészek

A méhészeti tevékenység versenyképesebbé tétele, valamint a méhállomány egészségügyi kondíciójának megőrzése érdekében az agrártárca új támogatási konstrukciót dolgozott ki a méhészek számára. A méhészeti ágazatot sújtó szélsőséges időjárási körülmények és a piaci viszonyok hullámzása tette indokolttá egy új támogatási forma bevezetését. A támogatásra 2019-ben az Agrárminisztérium 600 millió forintot különített el, amely összesen közel 20 ezer méhész 1,2 millió méhcsaládjának jelenthet segítséget. Az Agrárminisztérium méhcsaládonként 500 forint összegű támogatást nyújt az arra jogosult méhészek számára. […]

Tovább…