A méhek érdekeit is figyelembe vennék a városi építészet során

Törvényjavaslatot adtak be az angliai Brightonban azért, hogy az újonnan épülő épületekbe kötelező legyen úgynevezett “méhtéglákat” is beépíteni. Az elmúlt években rengeteg figyelem irányult a méhekre, amikre sok szempontból az ökoszisztéma egyik legfontosabb szereplőjeként tekintenek. Mivel a városi környezet egyre inkább elveszi az életterüket, sok nagyobb településen már törvényileg szabályozott kezdeményezésekkel próbálják segíteni a méhek „munkáját” – ilyenek a zöldített méhlegelők vagy más különleges méheknek kialakított odúk. […]

Tovább…

Komoly a baj: 2,7 milliárd forintot költ az Európai Unió a méhek megmentésére, magyarok is részt vesznek a programban

A vadon élő beporzók számának csökkenésével és ennek a biológiai sokféleségre és az ökoszisztéma-szolgáltatásokra gyakorolt hatásaival foglalkozik az Európai Unió Safeguard projektje, amelyben az ELKH Ökológiai Kutatóközpont és a Regionális Információs és Fejlesztő Tudásközpont Kft. (RCISD) szakemberei is részt vesznek. A most induló projekt 7,5 millió euró (2 milliárd 677 500 ezer forint) támogatásban részesül az EU Horizont 2020 kutatási és innovációs programjából. A méhek megmentése a tét. […]

Tovább…

Sokkal hatékonyabb a dühös méhek mérge a szelídekénél

Az ausztrál Curtin Egyetem Élettudományi Tanszékének kutatói azt vizsgálták, hogy milyen viselkedési és ökológiai tényezők befolyásolják a méhek mérgének minőségét. Ez azért fontos szempont, mert a méhméreggel hatékonyan kezelhetők az olyan fertőző vagy degeneratív betegségeknek, mint az ízületi kopás (oszteoartritisz) vagy a Parkinson-kór. Dr. A vizsgálatból készült tanulmány szerint a kutatás nagy segítséget nyújthat az egészségügyi, illetve a méhtartásban dolgozó szakembereknek, ami fontos szempont, mert a méhméreg grammja 300 dollárba kerül. […]

Tovább…

Veszélyben a méhek: hullanak, mint a legyek

A növényvédő szerek nem csak a kártékony rovarokat és a baktériumokat pusztítja el, hanem a méhek is sorra hullanak el tőle. Világszerte a mezőgazdasági művelés csaknem kétharmada függ a beporzó rovaroktól, ezért létfontosságúak a kultúrnövények termesztése és a vadon élőhelyei szempontjából. Drasztikus csökkenés tapasztalható a méhpopulációk számában a világ minden pontján, ez aggodalmat válthat ki az élelmiszerbiztonságot és a természetes ökoszisztémákat illetően. […]

Tovább…

Mire kell figyelni a zöldtrágyanövények kiválasztásakor?

A zöldtrágyanövények kiválasztásakor is figyelembe kell venni az integrált növényvédelem alapelveit. Először a zöldtrágyázás céljának meghatározására van szükség. Sajnos a gyakorlatban is sokszor lehet találkozni azzal a jelenséggel, hogy a zöldtrágyázásra a szükséges rosszként tekintenek a területalapú támogatás kiegészítéseként a gazdálkodók. Pedig a gondos, jól megtervezett zöldtrágyázás szemmel láthatóan javítja a talajok szerkezetét, ami a termés mennyiségi és minőségi tulajdonságainak javulásában is megmutatkozik. […]

Tovább…

Súlyos veszély fenyegeti a méhek genetikai sokféleségét, ami csökkenő létszámot okoz

A kelet-közép-európai mézelő méhek mitokondriális DNS-sokféleségét vizsgálták a Debreceni Egyetem Agrár Genomikai és Biotechnológia Központ kutatói egy nemzetközi együttműködés keretében. A kutatás eredményei az Insects című szakfolyóiratban jelentek meg. Az emberi tevékenység a méhek genetikai sokféleségére is negatív hatással van, ez a változás pedig az állatok számának radikális csökkenését okozhatja, veszélybe sodorva a megporzást. […]

Tovább…

Az EU területének 30 százalékát védetté nyilvánítaná az Európai Parlament

Csak egy nemzetközi megállapodással és egy uniós törvénnyel érhetjük el, hogy 2050-re helyreállítsuk, megerősítsük és védjük az élőhelyeket – írta az Európai Parlament. A testület 515 szavazattal, 90 ellenében és 86 tartózkodás mellett, „A 2030-ig tartó időszakra szóló uniós biodiverzitási stratégia: Hozzuk vissza a természetet az életünkbe!” címmel állásfoglalást fogadott el a biológiai sokféleség világméretű válságának kezelésére. […]

Tovább…

Méhek és drónok végeznek aknakereső feladatot Horvátországban

Kevesen tudják a méhekről, hogy a bombák felderítésében is az ember segítségére lehetnek. Horvát és bosznia-hercegovinai tudósok már évek óta tökéletesítik a módszert, hogy a Föld számára nélkülözhetetlen rovarok a föld alatti aknamezők felderítésében is használhatók legyenek. A módszer azon alapul, hogy a méhek biológiai antennájukkal felismerik a TNT robbanóanyag szagát, miután arra kondicionálták őket, hogy összekapcsolják azt a cukoroldatéval. […]

Tovább…