Perzselő, álmosító hőség telepedett a falura, csak a templom előtt megforduló busz verte fel a csendet meg a port. Két férfi vágott át a kis parkon és nyitott be az ivó ajtaján. Bent áldott hűvösség fogadta őket, a plafonon lustán nyikorgott a ventilátor.
A pult mögött álló tulajdonos csodálkozva nézett a vendégekre. Dél már ugyan jócskán elmúlt, de a forgalom csak estefelé indul. Akkor térnek be a városból érkezők meg a határban dolgozók is egy pohár fröccsre, korsó hideg sörre. Olyankor már nem sietnek, elbeszélgetnek a világ dolgairól. […]
„Olyan kék a szeme, mint a júliusi égbolt, és olyan a haja, mint az érett búzakalász” Avagy: aratás egykor…
