A 2021-es év legjobb magyar borászai és borai randevúztak a Vigadóban

„Borest a Bor Akadémián” címmel a Pesti Vigadóban rendezte meg ünnepi estjét a Magyar Bor Akadémia. Egy helyen kaphatott kóstolót minden megjelent nemcsak a határon túli magyar borászok, XV. Csávossy György Kárpát-medencei Borversenyen díjat nyert tételeiből, hanem az Év Bortermelője 2021 díj jelöltjeinek legszebb boraiból is.
„Koncertjeimre igyekszem a jó magyar bort is magammal vinni, azokat népszerűsíteni” – hangsúlyozta Miklósa Erika, a Magyar Bor Akadémia tiszteletbeli tagja, aki a színvonalas szórakoztatáson túl az est háziasszonya szerepét is betöltötte. […]

Tovább…

Élelmiszermérnök lett az év borásza a Magyar Bor Akadémia kiírásán

Borbély Tamás, a Szent István Egyetem egykori hallgatója nyerte el a Magyar Bor Akadémia által megszervezett “Év Bortermelője Magyarországon 2020” díjat. Az egyetem közleménye szerint az idén 30. alkalommal kihirdetésre került elismerés borászati körökben hazánk egyik legrangosabb hazai méltatásának számít. A Magyar Bor Akadémia felkérésére több mint 300, a bor ágazathoz kötődő szakember küldte el a jelölését. Ezek alapján végül 5 neves borászt választottak ki a végső szakaszba. […]

Tovább…