Vidd el most, fizess később

Az alacsony likviditás, az eladatlan gabonakészletek és sok esetben a termésnövelők finanszírozásának hiánya már-már veszélyezteti az eredményes termelést. Ezért a VulcanAgro Kft.-nél úgy döntöttek, hogy meghatározott termékek esetében a „Használjuk, amikor szükséges, és fizess, amikor lesz pénz” – kampányt indítanak. […]

Tovább…

Most a megszokás viaskodik a szakmaisággal, de ne rutinból döntsön

Drasztikusan csökkenő árak és a beszerzéssel kiváró termelők jellemzik most a műtrágyapiacot. Ráadásul, kockázatos a halogatás, mert később a szállítói kapacitások jelenthetik a szűk keresztmetszetet, és félő, hogy nem minden termelő kapja majd meg időben a megrendelt terméket. […]

Tovább…

Vulcan Hibrid lombtrágya akció

A Hibrid 35 alapja egy NPK-oldat, ezért a növekedés korai fázisában használjuk. Ekkor még a gyenge gyökérzet kevesebb tápanyagot „ér el”, és a növények foszforigénye is magasabb. A Hibrid 35-ben is található elegendő magnézium, szerves anyag (Vulcan Power), valamint aminosavak, vitaminok, amelyek segítik a „nagy tápanyagok” beépülését és hasznosulását. Ennek megfelelően késő ősztől a tél végéig inkább a Hibrid 35-ből juttassunk ki 15–25 liter/ha dózist, akár több alkalommal. […]

Tovább…

Van dolgunk a repcében: őszi levéltrágyázás és növénykondicionálás

A repce bórigénye jelentős, mintegy tízszerese a búzáénak. A Genezis Pétibór Extrában található 10% bór hatékonyan javítja a télállóságot, növeli a sejtfalak vastagságát. Vigyázzunk, hiánya már az ősz folyamán mutatkozhat, amelyet a gyökérnyak megbarnulása jelez. A bórt érdemes kombináltan foszforral is kijuttatni (Genezis Pétisol Foszfor és Bór 8% N + 20% P2O5 + 1% B). […]

Tovább…

Lombtrágya-akcióval segíti a Valcum Agro Kft. a nehéz helyzetben lévő gazdákat

Nem lett könnyebb a gazdálkodók helyzete az idő előrehaladtával. Elkezdődött az új szezon, de a műtrágyaárak továbbra is magasak, a kilátások pedig teljesen bizonytalanok. Dr. Varga Zsolttal, a Valcum Agro Kft. termékmenedzserével beszéltük át az aktuális történéseket, aki a cég legújabb akcióját is bemutatta. […]

Tovább…

Tápoldat és lombtrágya – hálásak lesznek érte a balkonnövények  

A balkonnövényeket (például petúnia, muskátli, fukszia stb.) általában különböző méretű edényekben, erkélyládákban tartjuk, aminek következtében a talajukból a tápelemek akár rövid idő (3-4 hónap) alatt is kifogynak. Ilyenkor előfordulhat, hogy a növények levelei sárgulni, fakulni kezdenek. Ebből is tudható, hogy már kevés a tápanyag.  […]

Tovább…

Erősebb, ellenállóbb növények Agroleaf Power lombtrágyával

Az Agroleaf Power egyedülálló összetételű, prémium minőségű, vízben oldható lombtrágya, amellyel a legtöbb gondot okozó növényi probléma egyszerre megelőzhető vagy orvosolható. Különlegessége az M77 kelátcsomag, és a DPI-technológia biztosította tartósan magas fotoszintetikus aktivitás. Rendkívül tiszta hatóanyagai és gyors oldódása kiküszöböli a permetezőfej eltömődésének kockázatát. Gyors növényi reakciót követően hosszan tartó hatást biztosít és számos növényvédő szerrel jól keverhető. […]

Tovább…