Az AKG hozza a gazdák bevételeinek harmadát, de ha véget ér a támogatás, intenzívebb technológiákra váltanak

Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont és a Cambridge-i Egyetem munkatársai által végzett kutatás rávilágít arra, hogy a természetvédelmi célú mezőgazdasági támogatások – mint az agrár-környezetgazdálkodási program (AKG) – egyértelműen segítik a környezet megóvását és a gazdálkodók fennmaradását is. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület támogatásával megvalósult vizsgálatok továbbá arra hívják fel a figyelmet, hogy a mezőgazdaság és a természetvédelem érdekeit össze lehet hangolni, azonban ennek támogatására célzott ökológiai kutatásokra van szükség. […]

Tovább…

A legeltetés hatékony védelmet jelenthet az inváziós fák terjedése ellen

Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont kutatói kimutatták, hogy a legeltetés hatékony védelmet jelenthet az árterekben terjedő inváziós fásszárú fajok okozta károk ellen. A Demeter László, az ELKH Ökológiai Kutatóközpont erdőökológusa és Molnár Ábel Péter, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem PhD-hallgatója által vezetett kutatásban azt vizsgálták, hogy a nemesnyarasokban folyó szarvasmarha-legeltetés hogyan hat az inváziós fásszárú fajok mennyiségére, a gyepszint fajgazdagságára, valamint a legelhető füvek mennyiségére. […]

Tovább…

Komoly a baj: 2,7 milliárd forintot költ az Európai Unió a méhek megmentésére, magyarok is részt vesznek a programban

A vadon élő beporzók számának csökkenésével és ennek a biológiai sokféleségre és az ökoszisztéma-szolgáltatásokra gyakorolt hatásaival foglalkozik az Európai Unió Safeguard projektje, amelyben az ELKH Ökológiai Kutatóközpont és a Regionális Információs és Fejlesztő Tudásközpont Kft. (RCISD) szakemberei is részt vesznek. A most induló projekt 7,5 millió euró (2 milliárd 677 500 ezer forint) támogatásban részesül az EU Horizont 2020 kutatási és innovációs programjából. A méhek megmentése a tét. […]

Tovább…

A kíméletes tartósítás módszereit vizsgálta a szamócával egy fiatal magyar kutató

Az egészséges életmód szerves része a gyümölcsökben gazdag táplálkozás, mely többek között magas vitamin- és antioxidáns-tartalommal járul hozzá az emberi szervezet működéséhez. A világ egyik legnépszerűbb bogyós gyümölcse a szamóca, melynek a háztartásokban és nagyüzemi szinten történő tartósítása biztosítja a kedvelt szezonális termés egész éves fogyasztását. A kíméletes tartósító technológiák hatását Salamon Bertold, a MATE Élelmiszertudományi Doktori Iskola doktorjelöltje vizsgálta. […]

Tovább…

Közel 400 millió forint támogatást kapnak a MATE pályázói

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által meghirdetett alapkutatási pályázatokon több, mint 330 kutató és kutatócsoport – köztük a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem pályázói – nyertek összesen 12 milliárd forint támogatást az elkövetkező 2-4 évre. A pályázattal az önállóan, illetve a csoportban dolgozó kutatókat célozták meg az úgynevezett OTKA-típusú programok a legkülönbözőbb kutatói kezdeményezésű projektek finanszírozásával. Három pályázati kategóriában segítik a hazai tudományos élet legkiválóbb kutatóinak szakmai fejlődését, eredményeit és nemzetközi elismertségét. […]

Tovább…

Csak az EU-s pénzek morzsáit hozzák haza a magyarok

Az uniós kutatási, fejlesztési és innovációs (KFI) tevékenységeket támogató Horizon 2020 program befejeződött, ám 2021-től ugyanez folytatódik tovább Horizon Europe néven a következő Európai Uniós költségvetési ciklusban. A véget érő időszak hazai, agrár- és élelmiszeripari vonatkozású KFI eredményeit – saját szakterületén – Kristóf Ákos, az Agrárminisztérium Agrárkutatási és -környezetgazdálkodási Főosztály kutatási osztályának vezetője értékelte. […]

Tovább…

Milliós ösztöndíjpályázat nyílt a fiatal agrárszakembereknek

Az idén is meghirdette “A fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat” programját a K&H Bank Zrt. A támogatás a fiatal szakemberek tanulmányát és kutatását segíti annak érdekében, hogy hozzájárulhassanak a mezőgazdaság fenntartható fejlődéséhez. Az ösztöndíjra PhD, mester-, valamint alapképzésen tanuló hallgatók jelentkezhetnek 2021. szeptember 30-ig. Az ösztöndíj célja, hogy anyagi támogatással segítse az agrárágazat egészségesen fenntartható, hosszú távú fejlődését szem előtt tartó hallgatók tanulmányát, kutatómunkáját. […]

Tovább…

Súlyos veszély fenyegeti a méhek genetikai sokféleségét, ami csökkenő létszámot okoz

A kelet-közép-európai mézelő méhek mitokondriális DNS-sokféleségét vizsgálták a Debreceni Egyetem Agrár Genomikai és Biotechnológia Központ kutatói egy nemzetközi együttműködés keretében. A kutatás eredményei az Insects című szakfolyóiratban jelentek meg. Az emberi tevékenység a méhek genetikai sokféleségére is negatív hatással van, ez a változás pedig az állatok számának radikális csökkenését okozhatja, veszélybe sodorva a megporzást. […]

Tovább…