Magyarország is világelső: ötoldalú bioszféra-rezervátum javítja a természetes élőhelyeket

Az UNESCO MAB (Man and Biosphere, azaz “az Ember és Bioszféra”) kormányközi tanácsa, a Nemzetközi Koordinációs Bizottság jóváhagyta a nevezést, így létrejött az ötoldalú Mura-Dráva-Duna Bioszféra-rezervátum. Ezzel megalakult a világ első, 5 ország közreműködésével megvalósult egységes bioszféra-rezervátuma. A Magyarország, Ausztria, Horvátország, Szerbia és Szlovénia természeti területeit felölelő bioszféra-rezervátum Európa egyik legnagyobb természeti területének számít. […]

Tovább…

Több, mint 220 környezetvédőt öltek meg 2020-ban

Világszerte 227 környezetvédő aktivistát öltek meg 2020-ban – közölte a Global Witness nevű nemzetközi szervezet egy jelentésében. A dokumentum szerint Latin-Amerikában a legveszélyesebb aktívan tenni a környezet- és természetvédelemért. A merényletek hátterében a szervezet információi alapján erdőgazdálkodási, víz- és gátépítési, valamint mezőgazdasági projektek állnak. Az elkövetők és megbízóik javarészt vállalatok, földművesek, részben állami szereplők, illetve bűnszervezetek, félkatonai csoportok és lázadó milíciák soraiból kerülnek ki. […]

Tovább…

Könnyítésekkel és 360 milliárd forintos keretösszeggel indul az új agrárkörnyezet-gazdálkodási program

Minél több gazdálkodót kíván érdekeltté tenni a zöld előírások betartásában, ezért indítja 360 milliárd forintos keretösszeggel és megemelt egységtámogatással a következő agrárkörnyezet-gazdálkodási programot az agrártárca. A Bábolnai Gazdanapok egyik kerekasztal-beszélgetésén Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium államtitkára elmondta, hogy a most záruló AKG programban 800 ezer hektárral vettek részt a termelők, így a termőterületeink jelentős részén vállaltak valamilyen környezetvédelmi kötelezettséget. A jelenlegi előírások egy része megmarad, és könnyítéseket is tartalmaz az új rendszer. […]

Tovább…

A körforgásos mezőgazdaság hozhatja vissza az emberiséget a semmibe vezető útról

A mesterséges intelligencia által felügyelt precíziós, körforgásos mezőgazdaság lehet a garancia arra, hogy a jövőben érvényesüljenek az emberiség megmaradásához szükséges környezetvédelmi előírások, vallja Neményi Miklós akadémikus. A Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar, Szaktanácsadó és Továbbképző Intézetének professzora is vendége volt a Dél- Szlovákia gazdasági kilátásait elemző Új Szó – Trend konferenciának a komáromi Tiszti pavilonban, ahol szakemberek, kutatók, politikusok vitatják meg a térség legfontosabb kérdéseit. […]

Tovább…

Egymást is okolják a generációk a fenntarthatóság hiányosságai miatt

Egyre többen látják be a fenntarthatóság fontosságát, de abban, hogy melyik generációnak és mekkora áldozatot kellene vállalnia a megoldás érdekében, nincsen megegyezés az egyes korosztályok között. A generációk egyetértenek abban, hogy az egyénnek, a családnak és az oktatásnak is jelentős szerepe van a fenntarthatóságról elérésében, a párbeszédben és a tettekre ösztönzésben. Mégis a nagyvállalatok, a politikusok és a mindenkori kormány felelősségét emelik ki – derült ki az UniCredit Bank és a SteiGen közös kutatásából. […]

Tovább…

A támogatások változásai és hírei augusztusból

A nyár utolsó hónapjában is több anyagunk témái voltak az agrártámogatások körüli újdonságok és változások. Írtunk az EU-s pénzek kifizetésének feltételeiről, a környezetvédelmi szabályok és a támogatások közötti összefüggésekről, a MATE több 100 milliós megnyert pályázatairól, az őstermelők által igényelt és megkapott pénzekről, valamint a Green Deal pénzügyi részleteiről. Ajánljuk olvasásra a szeptemberi agrárpénzes összefoglalónkat! […]

Tovább…

Tényleg élelmiszerdrágulást, importnövekedést és versenyhátrányt hoz a Green Deal?

Az Európai Bizottság hatásvizsgálata során arra következtetésre jutott a Green Deal megállapodással kapcsolatban, hogy a mezőgazdaság károsanyag-kibocsátása harmadával sem csökkenne 2030-ra, az elért mérséklés hatásainak körülbelül a fele pedig a világ más tájain jelenne meg. A jelentés szerint biztosra vehető, hogy az Európában gyártott élelmiszerek mennyisége radikálisan csökkenni fog, a szűkülő kínálat miatt az élelmiszerárak 50-80 százalékkal is megemelkedhetnek, miközben a termelők költségének növekedése egyre nagyobb kihívásokat támaszt a gazdák számára. Szinte minden terméknél teret nyerne az import. […]

Tovább…

Az EU-s támogatások felét feleslegesen költötték a környezetvédelemre

Az Európai Unió Közös Agrárpolitikájára majdnem az egész uniós költségvetés 40 százaléka megy. Az elköltött pénz felét mégis teljesen felesleges és hatástalan intézkedésekre fordítják. Az új KAP megállapodás sem hoz majd megváltást. A teljes EU-s büdzsé 2014 és 2020 között több mint 1,1 billió euró volt. Ebből 400 milliót költött az Unió arra, hogy a gazdákat támogassa. Több mint 100 milliárd euró ment el az EU költségvetéséből a klímaváltozás elleni harcra, ez több mint a negyede annak, ami a teljes költségvetési kerete, és 50 százaléka a környezetvédelmi törekvésekre szánt összegnek. […]

Tovább…