Csúcsüzemekben tanulták a holland technikát a magyar kertészek

A FruitVeB és hollandiai szakmai partnerei, a Royal Brinkman, valamint a Groenten Fruit Huis május végén szervezték azt a tanulmányutat, melynek témái a zöldséghajtatás és a kapcsolódó kereskedelmi megoldások, szervezeti képviselet voltak. A résztvevők a szakmai út első napján a holland vállalat s’Gravenzande-ban található központjába tettek látogatást, ahol a betekintést nyerhettek a kertészeti háttéripari cég történelmébe és napi életébe, valamint megismerhették a jövőbeli terveiket is. […]

Tovább…

Milliárdos palántanevelő üvegházat adtak át Szegváron

Átadták a Csongrád megyei Szegvár községben az Árpád-Agrár Zrt. új palántanevelő üvegházát. Az ünnepségen Nagy István agrárminiszter azt mondta, hogy a kertészeti ágazat tavalyi több mint 300 milliárd forintos kibocsátása a magyar mezőgazdasági produktum 12 százalékát jelentette. Ebből csaknem 180 milliárd forintot tett ki a friss zöldségek előállítása. Az új szegvári palántanevelő 1,232 milliárd forintos beruházással épült. Az 1,5 hektáros üvegház és 0,7 hektáros fóliablokk külön szabályozható hőmérsékletű egységekből áll. Ezek pót-megvilágítási rendszerrel, a növényvédelmet is biztosító öntözőkonzolokkal, a legkorszerűbb árnyékolás- és szellőzéstechnikával is ellátottak. […]

Tovább…

A kertészágazatba érkezik Magyarország történetének egyik legnagyobb beruházása

Közép-Európa legkorszerűbb kertészeti termelési, feldolgozási és logisztikai központja épül a német FAKT AG egymilliárd eurós (313,7 milliárd forint) beruházásában Hegyeshalom és Bezenye határában. A hírt Nagy István agrárminiszter jelentette be egy sajtótájékoztatón Mosonmagyaróváron. A 330 hektáron létrejövő kertészeti beruházás megvalósításával versenyképesebbé válhat a magyar mezőgazdaság. Ez a beruházás az elmúlt évtizedek legnagyobb és legkomplexebb hazai agrár- és élelmiszeripari beruházása – mondta a miniszter, majd hozzátette, hogy a német vállalat 50 hektáron feldolgozó- és logisztikai központot, 30 hektáron üvegházat, 50 hektáron szabadföldi kertészetet hoz létre. Ezzel csaknem a teljes magyar zöldség-gyümölcs ágazat termékei számára adhat kiugrási lehetőséget az európai piacokra – […]

Tovább…