Súlyos hatások, csökkenés és támogatások a magyar halgazdálkodás 2021-es évében

A magyarországi tógazdasági haltermelés teljesítménye 2021-ben 21 ezer 184 tonna volt, mindössze 1 százalékkal alacsonyabb az előző évi mennyiséghez képest. A korábbi évekhez hasonlóan a haltermelés 82,4 százaléka 2021-ben is három régióban koncentrálódott, melyek az Észak-Alföld, a Dél-Dunántúl és a Dél-Alföld – írta az Agrárközgazdasági Intézet – AKI. […]

Tovább…

Ragadós román példa: több magyar halastavat beszánthatnak, mert a tenyésztésnél jobban fizet a kukorica

Kritikus a hazai halgazdaságok helyzete: kevés a víz és a jövedelem is. A kifejezetten száraz tél tovább mélyítette a tógazdaságok válságát. Elsősorban a tógazdasági haltermeléssel foglalkozó vállalkozások vannak nagyon súlyos helyzetben, mivel a dunántúli cégek már tavaly is csak csökkentett, 60-70 százalékos kapacitással tudtak működni a vízhiány miatt. […]

Tovább…

Itt a magyar halpiaci körkép: kiderül, mi kerül a karácsonyi halászlébe

Lassan de biztosan nő a hazai halfogyasztás, ráadásul a Magyarországon megtermelt édesvízi halak kiváló beltartalmi értékükkel az egészséges táplálkozás fontos részévé válhatnak. A halhús nemcsak diétákba és kímélő étrendekbe illeszkedik, hanem halászlé formájában a karácsonyi asztal egyik legfontosabb kelléke is. A magyar haltermelés környezetkímélő módon, alacsony energiafelhasználással, magas színvonalon állít elő kiváló minőségű, egészséges halhúst. Anyagunkból kiderül, milyen haltermékekre várható a legnagyobb igény 2021 telén. […]

Tovább…

Sikeres debreceni kísérleteken van túl a csapósügér

A Magyarországon őshonos, a konyhában prémium kategóriás halnak számító csapósügér intenzív haltermelésbe történő bevonásán dolgoznak a Debreceni Egyetem Halbiológiai Laboratóriumában. Míg hazánkban ritkán kerül az asztalra, a fehér, lemezes szerkezetű, szálkában szegény húsa miatt Nyugat-Európában abszolút prémium kategóriás terméknek számít a csapósügér. Minőségét tekintve a süllő hasonló a tengeri sügérfélékhez. […]

Tovább…

Rekord halfogyasztás a világon: egyre bővül a haltermelés, ami gondokkal is jár

20,5 kilogrammal rekordot döntött tavaly az egy főre jutó globális halfogyasztás. A haltermelés 2030-ban elérheti a 204 millió tonnát is, ami éves alapon 15 százalékos bővülést jelent 2018-hoz képest. Ezen belül nőni fog az akvakultúra jelenlegi 46 százalékos aránya – derül ki az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) új “A halászat és akvakultúra helyzete a világban” 2020-as kiadványból. Mindezekkel együtt a halfogyasztás is tovább nő. A halak élelmezésben és táplálkozásban játszott kiemelkedő szerepének erősítéséhez elengedhetetlen a haltermelés fenntartható fejlesztése és a hatékony halgazdálkodás. […]

Tovább…

Súlyos a helyzet: beragadt a halállomány jelentős része a magyar termelőknél

A COVID-19 nevű koronavírus-járvány és annak hatásai nehéz helyzetbe hozták a magyar halászati és halgazdálkodási ágazatot is. A Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szerint a nagy felvásárlási láz és az áremelkedés nem érte el a halakat és az azokból készült termékeket. Sőt, a halforgalom a belföldi kereskedelemben jelentősen visszaesett. Attól is tartani kell, hogy a haltermelőknél bent ragadt halállomány a felmelegedő vízben nem fogja bírni a tárolást és áprilisban, vagy májusban el fog pusztulni. […]

Tovább…

Komoly fejlesztésekre szorul a világ haltermelése, de van terv a megoldásra

Az akvakultúra kibocsátása fenntartható módon tudna hozzájárulni bolygónk népességének ellátásához a genetikai állomány megfelelő javításával. Azonban a vízi élőlények termesztése több szempontból is lényegesen le van maradva a mezőgazdaság egyéb ágazataitól. Ezen stratégiai hozzáállással és fejlesztéssel lehetne jelentős változást elérni, ami garantálná a fenntartható termelést a több mint 550 akvakultúrában használt fajnál. […]

Tovább…

Közel 10 százalékkal nőhetnek a halászatra fordítható EU-s források

Mintegy 10 százalékkal közel 7,74 milliárd euróra emelkedhetnek a halászatra fordítható európai uniós források. Németh István, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Mahal) elnöke szerint a mostani támogatási ciklusban mintegy 51 millió euró szolgálja a magyar halgazdálkodási operatív programot. Ebből közel 39 milliót az Európai Unió, a fennmaradó összeget pedig a magyar kormány biztosítja. […]

Tovább…