Sokkal kevesebb gyomirtót vettek a magyar gazdák júliusban, mint egy hónappal előtte

Júniushoz képest a növényvédő szerek forgalma a jóval kisebb volt július hónapban. A gombaölők és a rovarölők iránti kereslet kevésbé mérséklődött, míg a gyomirtók forgalma a harmadára esett vissza. Az őszi talajerő-utánpótlási munkálatok közeledte miatt ugyanakkor megnövekedett a műtrágyák iránti kereslet az egy hónappal korábbi értékesítéshez képest. A legkeresettebb termék a tárgyhónapban a mészammon-salétrom (MAS) volt. […]

Tovább…

Fejenként 27 millió forintot fizet a Bayer az egyezség keretében

A Bayer több mint egy éves tárgyalásokat követően 10,9 milliárd dollár befizetését is vállalta azért, hogy közel 100 ezer pert indítson. Oka ennek az, hogy az állítások szerint a Roundup általánosan használt gyomirtója rákot okoz. A német növényvédő szer- és gyógyszergyártó cég benyújtott 125 ezer bejelentést, amelynek 75 százalékáról be is bizonyosodott, hogy valós alapokon nyugszik –árulta el a gyártó nyilatkozatában a jogi viták lezárása érdekében, amelyet a Monsanto 63 milliárd dolláros átvételével örökölt 2018-ban. […]

Tovább…

Gyomirtásra kaptak extra engedélyt a gumós zeller és a levélpetrezselyem kultúrák

Hatékony szerrel bővül július közepéig a zöldségtermesztők fegyvertára a magról kelő kétszikű gyomok ellen. Szükséghelyzeti felhasználási engedélyt kapott ugyanis a Bandur 600 SC a hazai gumós zeller és a levélpetrezselyem kultúrák növényvédelmére. Fontos, hogy a permetezések időpontjáról a felhasználók a kezelések megkezdése előtt kötelesek tájékoztatni a területileg illetékes megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi hatáskörben eljáró járási hivatalát. […]

Tovább…

Extra engedély cékla, gyökérpetrezselyem, pasztinák, sárgarépa, gumós és leveléért termesztett zeller kultúrák növényvédelmére

Újabb növényvédő szerek kaptak szükséghelyzeti felhasználási engedélyt a FruitVeB kezdeményezésére, három szer pedig további kultúrnövényekben is alkalmazhatóvá vált. Ennek eredményeképp a gyökérpetrezselyem, a sárgarépa, a pasztinák, a gumós és a leveléért termesztett zeller kultúrákban lehet a megszokottnál többféle hatóanyaggal megóvni a termesztett növényeket. Lényege, hogy a permetezések időpontjáról a felhasználók a kezelések megkezdése előtt kötelesek tájékoztatni a területileg illetékes megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi hatáskörben eljáró járási hivatalát. […]

Tovább…

Erősödik a cékla, a pasztinák és a sárgarépa növényvédelme

Több növényvédő szer is szükséghelyzeti felhasználási engedélyt kapott a FruitVeB kezdeményezésére. Ennek köszönhetően a cékla, a pasztinák és sárgarépa kultúrákban lehet a szokásosnál többféle hatóanyaggal megóvni a növényeket. Fontos, hogy a permetezések időpontjáról a felhasználók a kezelések megkezdése előtt kötelesek tájékoztatni a területileg illetékes megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi hatáskörben eljáró járási hivatalát. […]

Tovább…

Három rozsnokfajról derült ki, hogy ellenáll a gyomirtónak

Angol kutatók három rozsnokfaj hat populációjában mutatták ki, hogy ellenállnak a fehérjeszintézis-gátlóknak. A probléma kezd egyre általánossá válni. A kutatók és a növényvédőszer-gyártók is arra hívják fel a gazdák figyelmét, hogy az egyoldalú és/vagy aluladagolt hatóanyag-használat növeli a rezisztencia kialakulásának esélyét. Hazánkban a sok gondot okozó fenyércirok a legismertebb ilyen rozsnokfaj. Létezik megoldás, de több odafigyelést igényel. […]

Tovább…

Betiltják a glifozátot a németek

Tilos lesz glifozátot használni Németországban 2024. elejétől kezdődően – írta a Reuters a német Környezetvédelmi Minisztérium közlése alapján. A glifozát nevű gyomirtó világszerte viták, sőt az utóbbi években dollármilliárdos perek kereszttüzében áll. Egyes vélemények szerint erős a gyanúja, hogy rákkeltő hatású, a mezőgazdasági termelők viszont előszeretettel alkalmazzák nagy hatékonysága miatt. A német lépés előtt nem sokkal az osztrák parlament alsóháza megszavazta a glifozát teljes tiltását az országban, és 20 francia város polgármestere is hasonlóan rendelkezett. […]

Tovább…

Nem igazán váltak be a glifozát helyettesítésére kitalált ötletek

Németországban is a vasút a legnagyobb glifozát-felhasználó. A német vasút, a Deutsche Bahn tavalyelőtt 67 tonnányit, tavaly pedig 57 tonnányit szórt ki a gyomirtóból. A vasúttársaságnál jövőre ez utóbbi mennyiséget is felezni szeretnék, amihez új módszereket próbálnak ki. Sokféle ötletet teszteltek a glifozát helyettesítésére, de egyelőre nem teljesen elégedettek azok eredményeivel. Azonban a kényszer nagy úr, valamelyik megoldást jövőre már alkalmazniuk kell. […]

Tovább…