Ez várható a gabonaárak alakulásában idén

Egyelőre úgy néz ki, nem lesznek rosszak az idei terméseredmények Európa nagy gabonatermelőinél. Az orosz búza mennyisége 76,6 millió tonna lett, 2,8 t/ha termésátlaggal. Ez valamivel több, mint az korábban jósolt 72 millió tonna. A napraforgóban a betakarítás felén vannak túl az orosz gazdák, az eddigi átlaghozamok 2,05 tonna volt, ami a tavalyi 1,72 t/ha-hoz képest jelentős javulás. Az idei orosz árpa is jobban teljesített a 2018-asnál. Ukrajnában jó ütemben halad a kukorica betakarítása, nőtt az eladási aktivitás. […]

Tovább…

Felhúzta a gabona a mezőgazdasági exportot, visszaesett a hús, a zöldség és a hal

A mezőgazdasági termelés 2010-ben még csak a harmadát tette ki a nemzetgazdaság külkereskedelmi többletének, idén az első félévben már több mint a felét adta. Az agrárexportot leginkább a gabona húzta felfelé. Míg 9 éve még csak a teljes export 33,4 százalékát tette ki az agrárgazdaság, a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek aránya a teljes nemzetgazdaság külkereskedelmi többletéből 2019 első félévében már 54,2 százalék volt. A 2010-es első félév és 2019 első féléve között az agrárexport 79,5 százalékkal, az egyenleg 77,5 százalékkal bővült. A magyar agrárgazdaság az elmúlt években látványos fejlődésen ment keresztül. A termelékenysége és a jövedelmezősége is jelentősen emelkedett – […]

Tovább…

Szárazság, viharok, és fertőzések nehezítették a magyar gabonatermesztők dolgát idén

Szántóföldi növénytermesztési szakmai konferenciát rendezett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a 79. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon. Ezen tartották meg az őszi búza posztregisztrációs fajtakísérlet ünnepélyes eredményhirdetését. A Gabonatermesztők Országos Szövetségével (GOSZ), a Növényvédelmi Szövetséggel (NSZ) és a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetségével (Gabonaszövetség) közösen rendezett eseményen Zászlós Tibor, a NAK mezőgazdaságért felelős országos alelnöke elmondta, hogy a gabonatermesztők eddig elég zaklatott időszakon vannak túl, mivel a jelentős csapadékhiányon kívül a hirtelen jött felhőszakadásokkal és viharokkal is meg kellett küzdeni. […]

Tovább…

Komolyat nőhet a kukorica ára a termelők szerint

Ugyan a piaci helyzet egyelőre nem ezt tükrözi, a kukorica aratása után a termény árának emelkedésére számítanak a gazdák. Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke a NAIK Agrárgazdasági Kutatóintézet a Nemzetközi Gabonatanács legfrissebb elemzését idézte, amely szerint a 2018-2019-es gazdasági évben 1100 millió tonnára becsülhető a kukorica globális kibocsátása. Ám ez a mennyiség nem fedezi az 1139 millió tonnára jelzett felhasználást. Az Egyesült Államokban későn vetettek, ami miatt tavalyhoz képest 4 százalékkal csökkenhet az ottani kukoricatermelés. Felmehet a kukorica ára. […]

Tovább…

Jelentős és tartós drágulásra kell felkészülni a gabonapiacon

A világ nagy árutőzsdéi is visszaigazolják, hogy drágulnak a legfontosabb gabonafélék. A KSH közleményéből kiderül, hogy a mezőgazdasági termelői átlagárak átlagosan 10,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, vagyis árnövekedés figyelhető meg. A búza esetében több mint 20 százalékos emelkedés figyelhető meg, míg az állati termékek árai nagyjából stagnálnak, emlékeztetett Tóth Péter agrárszakértő. […]

Tovább…

Túl keveset adnak a gabonáért

Alacsony árakkal kellett szembesülniük idén a gabonatermesztőknek. Bár az aratási eredmények a többször is extrém időjárás ellenére jók voltak, a terményért fizetett árral nem lehetnek elégedettek a termelők. Egyelőre nem várható fordulat a világpiacon sem: bár az előrejelzések szerint a vártnál alacsonyabb lehet a betakarított mennyiség, a globális búzatartalékok így is tovább bővülhetnek. […]

Tovább…

A gabonaértékesítés jobb időzítésével hektáronként 40-50 ezer forint lehet a többlet

A mezőgazdaságban a sikerhez a megfelelő anyagi háttér és technológia, a sok munka és a még több információ mellett a jó időzítés is szükséges. A precíziós gazdálkodás ismérveit a kereskedelemben is lehet használni – mondta Németh István, a Magro.hu ügyvezetője a 26. Szentlőrinci Gazdanapokon. Az adatok gyűjtésén kívül figyelni kell a piac apró rezdüléseire is, amire alapozva aztán meg lehet hozni a helyes döntéseket. Egy átlagos gazda azt pontosan meg tudja mondani, mennyit költ műtrágyára, földbérletre vagy gázolajra. Viszont meglepő módon a terményértékesítés háttérbe szorul, pedig végső soron ezen múlik, hogy mekkora haszonnal végezte a munkáját. […]

Tovább…

Közel az aratás vége: ennyi lehet a haszon idén hektáronként

Az őszi búza 90 százalékának betakarítása már megtörtént. A termésátlag hektáronként országosan 5,25 tonna körül alakul – közölte az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn Szeged-Szőregen. Farkas Sándor a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program egyik gyűjtőpontján tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az összes nyári aratású szántóföldi növény termőterülete idén 1,66 millió hektár. Ez 4,7 százalékkal kisebb, mint tavaly. A várható termés 2,773 millió tonna, ami bőségesen kielégíti a belföldi igényeket és komoly mennyiség juthat exportra is. […]

Tovább…