Elkezdődött a magyar csemegekukorica betakarítása

Jó minőségű, de a vártnál kevesebb lesz idén a csemegekukorica termés. A korai fajták betakarítása már el is kezdődött. Hajdúsági gazdák szerint a vetéskor kevés volt a csapadék, később pedig hirtelen esett sok eső. Ezek nem tettek jót a növény fejlődésének, ezért átlagos terméseredményű szezonnak néznek elébe. A várható mennyiség azonban így is elérheti az 500 ezer tonnát – hangzott el az M1 Híradójában. […]

Tovább…

Átlagos a zöldségtermés idén a FruitVeB szakértője szerint

A tavalyihoz hasonlóan az idén is átlagos évre számít a zöldségtermesztésben a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. Ledó Ferenc, a szervezet elnöke az MTI-nek mondta el, hogy ez a jelenlegi tapasztalatok alapján kialakult kép, a következő 2-3 hónap még jelentősen befolyásolhatja a mennyiségeket. Idén 80-83 ezer hektáron termesztenek zöldséget szabadföldön, hajtatás pedig 3 500 hektáron folyik. A magyar zöldségtermés átlagos éves mennyisége 1,6-1,8 millió tonna. […]

Tovább…

800 millióért készült el a kecskeméti konzervgyár fejlesztése

Több mint 800 millió forintból bővítette kapacitását a Kecskeméti Konzerv Kft. A termelő berendezéseket, informatikai eszközöket és szoftvereket üzembe helyező cég többek között a csemegekukorica és a zöldborsó feldolgozását korszerűsítette. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei vállalkozás mintegy 50 mezőgazdasági partnere évente 6-7 ezer tonna zöldborsót és 80-85 ezer tonna csemegekukoricát termel meg az előre megadott és ellenőrzött vetésterv alapján, valamint a konzervgyár által biztosított GMO-mentes vetőmaggal. […]

Tovább…

Hogy ne legyen több haláleset: EFSA-javaslatok a lisztériafertőzés csökkentésére

Felmérte a fagyasztott gyümölcsök és zöldségek egészségügyi kockázatait a 2015 és 2018 közötti több országot érintő, a csemegekukoricához kapcsolódó kitörés után az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA). A szervezet olyan lépéseket határozott meg, amelyeket az élelmiszeripari vállalkozások a fagyasztott zöldségfélék Listeria monocytogenes fertőzésének csökkentése érdekében alkalmazhatnak. […]

Tovább…

Világhatalom vagyunk a termesztésében, mégis sok tévhit övezi

Túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy világhatalomnak számítunk a csemegekukorica termesztésében, így méltán érdemel(ne) több figyelmet és megbcsülést. Ennek ellenére több tévhit kötődik a növény fogyasztásához. Ezek egyike az egészségességét kérdőjelezi meg, most azonban a másikról, az emészhtetőséggel kapcsoltos vélt vagy valós problémáról lesz szó. […]

Tovább…

Nőttek a csemegekukorica felvásárlási árak

Kifogytak csemegekukoricából az európai konzervgyárak készletei. Ezért a feldolgozók nagyon várják az idei termést, amely a szélsőséges időjárás miatt valamelyest elmaradhat hazánkban az elmúlt években átlagosan megtermelt 500 ezer tonnás mennyiségtől. Ennek ellenére Magyarország továbbra is vezető szerepet tölt be csemegekukorica termesztésben a világpiacon, hangzott el a Syngenta hajdúszoboszlói ágazati rendezvényén. A csemegekukorica fajtabemutatón a hatékony technológiai megoldások mellett a szegmens nemzetközi és hazai piaci helyzetéről is szó volt. Jó hír, hogy a csemegekukorica felvásárlási árak nőttek. […]

Tovább…

Új szükséghelyzeti engedélyt kapott egy atka elleni szer szója, kukorica, cukorrépa kultúrában

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, mint engedélyező hatóság engedélyezte a Nissorun 10 WP atkaölő permetezőszer szükséghelyzeti felhasználását csemegekukorica, valamint szója és cukorrépa kultúrákban takácsatkák ellen. A 100 g/kg hexitiazox hatóanyag tartalmú készítmény felhasználása kizárólag saját felelősségre, a felhasználást engedélyező határozatban leírtak figyelembevételével és betartásával történhet. […]

Tovább…

A haszonnövény, amiben világhatalom vagyunk

Kukoricában világszinten is nagyok vagyunk: Magyarország Európa legnagyobb csemegekukorica-termelője és legjelentősebb exportőre. 2018-ban közel 300 ezer tonna készterméket szállítottunk a világ minden részére. A hazai termelésben elterjedtek a szuperédes fajták, 7 százalékban vetik azt és a magyar csemegekukorica-termékek 95 százalékát külföldön értékesítik. Az idei betakarítás ezen a héten kezdődött. […]

Tovább…