Ki lesz az utód? A Bonafarm, az OTP és a KITE jövőjéről is beszélt Csányi Sándor

Magyarország egyik leggazdagabb vállalkozója, Csányi Sándor több mint 20 évvel ezelőtt fektetett be először a mezőgazdaságba. Arról is beszélt, hogy megérte-e, illetve milyen fejlesztéseket szeretne az elkövetkezendő időben a Bonafarmnál megvalósítani, és mit gondol arról, hogy a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. lesz az ország legkorszerűbb gazdasága. Sőt, még arra is kitért, hogy mik a tervei a jövőben a legnagyobb hazai agrárintegrátor céggel, a KITE Zrt.-vel. […]

Tovább…

Új lista a Magyarországon legtöbb agrártámogatást kapó cégcsoportokról – infografikákkal

Tavaly Csányi Sándor cégbirodalma kapta a legtöbb agrártámogatást, több mint 4,7 milliárd forintot – derül ki a K-Monitor elemzéséből. A második helyen Mészáros Lőrinc és cégcsoportja áll 3,2 milliárd forinttal. 2019 egyik legnagyobb nyertese a belga-magyar Claessens-család volt, akik 2,1 milliárd forint agrártámogatáshoz jutottak. Fontos információ, hogy a tavalyi évben nominálisan rekordösszeget, több mint 800 milliárd forintot tett ki az agrártámogatási kassza. Ebből több, mint 80 százalék uniós finanszírozású támogatás volt. […]

Tovább…

Sokat buktak, de előkelő helyen a legpénzesebb magyarok között a leggazdagabb agrárvállalkozók

Nincs meglepetés: 2020-ban is Csányi Sándor vezeti a leggazdagabb magyarokról készült listát összesen 310 milliárd forintos vagyonával. A rangsorban korábban rendre másodikként szereplő Mészáros Lőrinc idén a harmadik helyre csúszott, az ezt megelőzően ötödik helyen végző Bige László pedig még komolyabbat bukott: ő a tizedik helyre esett vissza a listán. Új név a legvagyonosabb magyarok között Kárpáti László, az Opus Global Nyrt. tulajdonába tartozó tiszapüspöki gabona-feldolgozó és izocukor előállító üzem alapítója. […]

Tovább…

Közel 4 és fél milliárd nyereség jutott Csányi Sándornak a KITE 301 milliárdos bevételéből

4,4 milliárd forint nyereséget termelt tavaly Csányi Sándor OTP-vezér legnagyobb agrárérdekeltsége, a KITE Mezőgazdasági Zrt. Ez 200 millióval több az előző évinél, és a cég forgalma is bő 10 milliárddal, 301 milliárd forintra nőtt egy esztendő alatt. Az árbevétel 45 százalékát az input anyagok (vetőmag, műtrágya, növényvédő szer, kertészeti inputok) értékesítése adja. A műszaki input és beruházás jellegű termékek (alkatrész, gép, öntözés, környezetápolási termékek) az árbevétel 21 százalékát, a terményértékesítés 32 százalékot, míg az egyéb termékek értékesítése a fennmaradó 2 százalékot teszi ki. […]

Tovább…

Interjúban beszélt Csányi Sándor a Bonafarmról, Bige Lászlóról és a mezőgazdaságról

Felértékelte a mezőgazdaság szerepét a COVID-19 koronavírus járvány az OTP Bank elnök vezérigazgatója szerint. Csányi Sándor úgy véli, ez kétféle értelemben is igaz. Egyrészt bebizonyosodott, hogy ez a nemzetgazdaság egyik, ha nem a legstabilabb ágazata. Másrészt felértékelődött az élelmiszerbiztonság és az élelmiszerellátás stabilitása az országok életében. Abban a pillanatban, hogy a vírus megjelent és hiány alakult ki, egyes nemzetek bezárkóztak, és olyan eszközöket is visszatartottak, amelyek más országok számára tranzitként utaztak át a területükön. […]

Tovább…

Ezekkel a kihívásokkal kell megbirkóznia idén a magyar mezőgazdaságnak Csányi Sándor szerint

Elkezdte az Agrárminisztérium a 2021 és 2027 közötti időszak támogatási rendszerét tartalmazó stratégiai terv kidolgozását, amely 2027-ig tartalmazza majd a Közös Agrárpolitika keretében Magyarországra érkező valamennyi európai uniós forrás felhasználásának keretrendszerét, irányait és jogcímeit – mondta Nagy István agrárminiszter Budapesten, az OTP Agrár Gálán. Az eseményen az ország egyik legnagyobb agrárvállalkozója, Csányi Sándor is elmondta a véleményét a magyar mezőgazdaság kihívásairól. […]

Tovább…

7 milliárd forinttal növelte agrárcégének jegyzett tőkéjét Csányi Sándor

7 milliárd forinttal emelte meg az egyik legnagyobb magyar agrárvállalkozó Csányi Sándor a közvetett tulajdonában lévő Bonafarm Zrt. jegyzett tőkéjét. A tőkeemelés a Bonafarm Csoport tagjainál folyamatosan zajló fejlesztési beruházások részbeni finanszírozására szolgál – közölte a társaság az Mfor.hu kérdésére. Csányi Attila vezérigazgató még tavaly májusban mondta, hogy 10 éven belül közel 100 milliárd forintnyi hatékonyságjavító és kapacitásbővítő beruházást terveznek a zártkörűen működő részvénytársaságnál. […]

Tovább…

Csányi Sándor interjút adott: 500 milliót buknak évente a saját szójatermesztésen

Nem tart a gazdasági válságtól Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója. A leggazdagabb magyar elmondta, hogy büszke a bankra, az agráriumra, a Pickre, a Mizora, a KITE-re és a Hungeritre is. Aki tőlünk terméket vesz, az tudhatja, hogy kontroll alatt tartott, egészséges ételt ehet – mondta. A komoly agrárbirodalommal is rendelkező vállalkozó a mezőgazdaságot érintő, Bige László és Piero Pini ellen indult vizsgálatokkal kapcsolatban feltett kérdésekre is válaszolt. […]

Tovább…