Újabb vidékfejlesztési forrásokat kapnak a borászok

A borászat az agrárium, illetve az élelmiszeripar egyik legdinamikusabban fejlődő ágazata. Az erre vonatkozó támogatási források éppen ezért a 2014-2020 közötti uniós ciklusban több területen elérhetők a borászok számára. A Vidékfejlesztési Program keretében jelentős eredmény, hogy már közel 550 borászat nyert támogatást. Összesen több mint 34,5 milliárd forintot osztottak ki. Ezen kívül további 4 milliárd forint pályázható jelenleg is, amely a borszőlő ültetvények telepítését segíti. […]

Tovább…

30 milliárdos borászati támogatás érkezik és további 9 milliárd az állattartóknak

Döntött a Miniszterelnökség, közel 500 borászat és 360 juh- és kecsketartó jut pluszpénzhez a támogatás által. A borászati támogatás kerete 30 milliárd forint, míg a juh- és kecsketartók között összesen 9 milliárd forintot osztanak szét.ak. […]

Tovább…

Úgy várták a borászok, mint kisgyerek a karácsonyt – hiába

2016 szeptemberében írták ki a borászatok termékfejlesztésének és erőforrás-hatékonyságának támogatására című pályázatot. Az érdeklődés a vártaknak megfelelően alakult, így lassan le kell zárni a pályázási lehetőséget. Már most túligényelték a szőlőtermesztők a rendelkezésre álló forrást. […]

Tovább…

Jó hír a bortermelőknek: átlagon felüli az idei évjárat

Ezt bizonyítják az eddig leszüretelt szőlő mennyisége és minősége alapján mért adatok. Idén a szőlőbetegségek sem csökkentették a szüretelhető szőlő mennyiségét és a gyümölcs minőségét sem rontották. A termésátlag 84 mázsa, míg tavaly 74 mázsa volt hektáronként, így az idén 3-3,5 millió hektoliter bor kerülhet a pincékbe. […]

Tovább…

A Dunántúlon kell céget alapítani

Idén korábban kell irtani a parlagfüvet; sok cég dől be az állattartás területén, de a Dunántúlon kevesebben mennek tönkre; előrelépés a GMO-ügyben; Kína mezőgazdasági importot ösztönöz, és talajerózióval küzd; borászok, méhészek, állattartók kaptak támogatást. A részletekért olvassa el heti agrárhír-összefoglalónkat! […]

Tovább…