Felhívás teljes támogatásra: 400 milliárd forint jut az AKG és az ÖKO pályázatokra

Több 10 ezer hazai gazdálkodót érint az új ÖKO és új Agrár-környezetgazdálkodási (AKG) pályázat. Az utóbbi keretösszege 360 milliárd forint, ami meghaladja az előző két, 5 éves támogatás összegét is, az ÖKO kerete pedig 40 milliárd forint. Mindkét pályázat beadására 2021. október 25. és november 25. közt van lehetőség a Magyar Államkincstár elektronikus felületén. A pályázatok kötelezettségvállalási időszaka 2022. január 1-től kezdődően 3 év, a támogatási intenzitás 100 százalék. […]

Tovább…

Könnyítésekkel és 360 milliárd forintos keretösszeggel indul az új agrárkörnyezet-gazdálkodási program

Minél több gazdálkodót kíván érdekeltté tenni a zöld előírások betartásában, ezért indítja 360 milliárd forintos keretösszeggel és megemelt egységtámogatással a következő agrárkörnyezet-gazdálkodási programot az agrártárca. A Bábolnai Gazdanapok egyik kerekasztal-beszélgetésén Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium államtitkára elmondta, hogy a most záruló AKG programban 800 ezer hektárral vettek részt a termelők, így a termőterületeink jelentős részén vállaltak valamilyen környezetvédelmi kötelezettséget. A jelenlegi előírások egy része megmarad, és könnyítéseket is tartalmaz az új rendszer. […]

Tovább…

Lúd, juh, kecske, AKG, KAP, EU-s pénzek – itt az augusztusi agrártámogatás hírösszefoglaló

A nyár középső hónapjában is sok hírünk szólt a gazdálkodóknak elérhető agrártámogatások információiról. Szó volt az állattartóknak kiírt pályázatok támogatói okiratainak megyei átadásairól, az új Közös Agrárpolitika megállapodásról és a változásairól, ahogy beszámoltunk arról is, hogy vádat emeltek az Agrárminisztérium volt helyettes államtitkára ellen. Érdemes végigolvasni az augusztusi agrártámogatás hírösszefoglalónkat, mert nagyon sok megszerezhető pénzről írtunk a cikkeinkben. […]

Tovább…

Ajánlott a levélanalízis elvégzése az AKG-s pályázatoknál

A 2015 VP AKG Ültetvény és a 2015 VP ÖKO ültetvény pályázatok nyerteseinek plusz egy évvel történő meghosszabbítását követően a 2021-es évben levélanalízis vizsgálatot szükséges tenniük és tápanyaggazdálkodási tervet kell készíttetniük a 2022-es évre. A jelen kiírás értelmében a támogatási időszak 2021. december 31-én lezárul. A tervek szerint 2022. január 1-től újra indul mind az Agrár-környezetgazdálkodási támogatás, mind az Ökológiai gazdálkodás támogatás. […]

Tovább…

Pénz, kérelem, határidő: a mezőgazdasági támogatások áprilisi híreinek összefoglalója

Az idei év áprilisában is több olyan hírről számoltunk be, ami az agrártámogatások témájához kapcsolódik. Ezeket foglaltuk össze ebben a cikkünkben. Aki kíváncsi az AKG és az ÖKO támogatások változásaira, az őstermelők új lehetőségeire, az ültetvénytelepítési pályázat információira és a tanyafejlesztési pályázat szabályaira, olvassa el az anyagunkat! Érdemes, mert a mezőgazdasági támogatások sok termelő számára jelentenek fontos részt a gazdálkodásban és a jövő tervezésében. […]

Tovább…

Speciális szabályok érvényesek egyes AKG és ökológiai gazdálkodási támogatások kifizetési igénylésének benyújtására

Az Agrárminisztérium idén lehetőséget teremtett az AKG kifizetés és az Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása felhívások folytatására, illetve egyes támogatások kötelezettségvállalási időszakának meghosszabbítására. A hosszabbítás a korábbi évek gyakorlatát érdemben módosítja. […]

Tovább…

Magyar agrártámogatások Afrikában, változás az AKG növényvédőszer-listáján, állattartó telepek pályázati pénzének duplázása – itt az áprilisi támogatás hírösszefoglaló

Márciusi agrárhíreink közül válogattuk ki azokat, amelyek a mezőgazdasági támogatásokkal kapcsolatban jelentek meg. Ezekben írtunk az állattartó telepek járványvédelmének korszerűsítésére kiírt pályázatról, a 250 millió magyar költségvetési forintból építendő kenyai mintafarm-hálózat létrehozásáról, a támogatott agrár-környezetgazdálkodási (AKG) pályázatokban korlátozásokhoz kötött a növényvédőszer-használat változásairól és a sok termelő pénzügyi helyzetét érintő Közös Agrárpolitika fejleményeiről. Itt az áprilisi agrártámogatás hírösszefoglaló, amihez nagyon jó olvasást kívánunk! […]

Tovább…

A tiltott permetező hatóanyagok listája az AKG-ben

Megjelent az agrár-környezetgazdálkodásban használható 2021-ben érvényes tiltó lista. Az agrár-környezetgazdálkodási (AKG) pályázati felhívásokban a növényvédőszer-használat korlátozásokhoz kötött. Általában tilos a glifozátot tartalmazó készítmények alkalmazása. Több előíráscsoportban a mezotrion is tiltott hatóanyag. A mankocebet nemcsak az AKG területeken nem látja szívesen a hatóság, azokon kívül is idén lehet utoljára bevetni. Vannak növények, amelyekben még a strobilurinok is kerülendők. Ültetvényekben pedig nemcsak az általános rovarölők, de egyes biológiai készítmények is fekete listán vannak. […]

Tovább…