Több, mint 113 ezer igénylést adtak be támogatásokra Magyarországon az idén

Miközben több uniós tagállamban is a megszokottnál lényegesen kevesebb támogatási kérelmet tudtak leadni a gazdálkodók a koronavírus járvány hatásai miatt, Magyarországon zökkenőmentesen zajlott le a folyamat a NAK szerint. A kamara munkatársai nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő mennyiségű egységes támogatási kérelmet adtak be a veszélyhelyzet idején. A köztestület közreműködésével 2020-ban 113 446 támogatásigénylés történt. […]

Tovább…

Számoljunk együtt, mert a túligénylés után büntetés jár!

A túligénylés után járó szankció számítása a területalapú alaptámogatásban (SAPS), a fiatal mezőgazdasági termelőkre vonatkozó közvetlen támogatásban, továbbá a Natura 2000 területek utáni támogatásban a 2016. január 1. után benyújtott kifizetési igénylésekre is alkalmazandó. A jogosulatlan igénylés megállapításából eredő szankciókat – az uniós jogszabályoknak megfelelően – az egyes területalapon nyújtandó támogatásoknál elkülönülten veszik figyelembe. […]

Tovább…

Bő 2 év alatt még 560 milliárd forint támogatást szórnak ki

A tavalyi első negyedéves összeg ötszörösét kaphatták kézhez a gazdálkodók az idei első három hónapban közvetlen támogatásként. Viszont a 2014–2020 közötti időszakra előirányzott vidékfejlesztési forrásoknak csupán 13 százalékához jutottak hozzá a termelők. Az agrár- és vidékfejlesztési támogatásokra idén elkülönített 791,1 milliárd forintból összességében 227,4 milliárd forintot fizettek ki 2018 első negyedévében. […]

Tovább…