Újra mélyponton: fél év alatt 32 ezerrel kevesebb lett a magyar sertésállomány

Június 1-én 2,84 millió sertés volt Magyarországon, ami az egy évvel azelőttinél közel 20 ezerrel, a tavaly decemberinél pedig csaknem 32 ezerrel volt kevesebb. Hiába magas az élő sertés felvásárlási ára, a 2 évvel ezelőtti mélypont közelébe esett a magyarországi állomány mérete – derül ki a statisztikai hivatal adataiból. Jövedelmi szempontból azonban éppen ellentétes folyamatnak kellene lejátszódnia, mert az utóbbi hónapokban jelentősen megemelkedett az élő sertés felvásárlási ára. […]

Tovább…

Kimutatták a sertéspestist Szlovákia házisertés-állományában

Sertéspestis Szlovákiában: Július 24-én afrikai sertéspestis (ASP) jelenlétét erősítették meg a szlovák Tőketerebes (Trebišov) járás egyik kis létszámú házisertés-állományában. Az eset Magyarországot is érinti, mert a kitörés körül elrendelt védő- és megfigyelési körzet Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe is átnyúlik. A magyar Országos Járványvédelmi Központ azonnali intézkedéseket rendelt el az érintett községek területén: többek között a sertésállományok összeírását és klinikai vizsgálatát, valamint a sertésszállítások korlátozását, illetve hatósági engedélyhez kötését. […]

Tovább…

A japán regionalizáció eredménye: könnyebben szállíthatnak húst a magyarok járvány esetén

A magyar sertéshús japán szállítási lehetőségeiről tárgyalt Budapesten a japán agrártárca élelmiszerbiztonsági és fogyasztóvédelmi hivatalának főigazgatója – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium. Arai Yutaka a KKM külső piacok fejlesztéséért és koordinálásáért felelős miniszteri biztosával, Budai Gyulával tárgyalt. A megbeszélések fő témája a regionalizáció volt. Ennek lényege, hogy állategészségügyi problémák, járványok esetén csak a fertőzött területről tiltják meg a hús és a hústermékek kiszállítását, nem az egész országból. […]

Tovább…

Egy járvány, ami a sarkaiból forgathatja ki a globális sertéspiacot

Egyre több országban jelenik meg az afrikai sertéspestis. Ahol a betegséget okozó vírus felbukkan, a helyi tenyésztők, gazdálkodók és felvásárlók nagy kihívásoknak néznek elébe. A járvány vége jelenleg nem látszik, mert az érintett országok száma folyamatosan nő. A tömeges sertéspusztulás és a megoldásként kínálkozó milliószámra leölt jószágok megrengethetik az egész globális iparágat, de – a sertéshús drágulása miatt – a fogyasztói preferenciát is átrendezhetik. […]

Tovább…

A nagyobb cégek gyorsabban nőhetnek, a kevésbé hatékonyabbak lemorzsolódhatnak a sertéspestis miatt

Ugyan az afrikai sertéspestis-járvány rövid távon bizonytalanságokat okozott a sertéspiac szereplőinek, de összességében nem billentette meg az ágazatot. A hazai sertésállomány mennyisége nem változott számottevően. Ugyanakkor a sertéspestis okozta kár nagyságát mutatja, hogy Magyarország az exportkorlátozó és -tiltó intézkedések következtében elveszítette a piacainak 30 százalékát. Néhány elemző úgy látja, hogy a sertéságazat versenyképessége az elmúlt években javult, és a betegség nyomán piaci konszolidáció történik. […]

Tovább…

Nem merik megrendezni a világ egyik legnagyobb sertéskiállítását a betegség miatt

Félnek a sertéspestistől a szervezők, ezért törölték a “World Pork Expo 2019” rendezvényt, amelyet júniusban tartottak volna meg az Egyesült Államokban. Az USA sertésállományának egészsége kiemelkedően jónak számít, így a szervezők nem akarják kockáztatni az amerikai termelők megélhetését. A háromnapos eseményre, amelyet eddig minden júniusban rendeztek meg Iowa államban, mintegy 20 ezer látogató látogatott el évente. A kiállítók között azonban több olyan országból is érkeztek, ahol az ASP-betegség jelen van. Az afrikai sertéspestis hónapok óta pusztít például Kínában és Ázsia egyéb részein. […]

Tovább…

Egyszerűbbé vált a jelentkezés a vadászok járványügyi képzésére

Magyarország afrikai sertéspestissel fertőzött területein egyéni és társas vadászatot is csak járványügyi képzést végzett, sikeres vizsgát tett és erről tanúsítvánnyal rendelkező vadászok folytathatnak. Egy nemrég zárult fejlesztés következtében már önállóan is regisztrálhatnak a vadászok a Nébih Távoktatási Rendszerébe. Az új funkcióval még egyszerűbb lett az online afrikai sertéspestis (ASP) járványügyi képzés teljesítése. […]

Tovább…

Kimutatták a trichinella-fertőzöttséget, meg kell akadályozni a terjedését

Nem az afrikai sertéspestis (ASP) az egyetlen olyan betegség, ami veszélyezteti a vad- és a sertésállományt. A NÉBIH szerint a Trichinella-fertőzöttség a vadon élő állatoknál több megyében is előfordul. Bár a sertések is fogékonyak a fertőzésre, járvány kitörésétől nem kell tartani. A háztáji (vad)húsfeldolgozás viszont kockázatos. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara anyagát szemléztük. Néhány hete jelent meg a bama.hu-n, hogy 2019. január 15-én a kormányhivatal szakemberei nagyfokú a Trichinella-fertőzöttséget észleltek egy Baranya megyéből származó vaddisznóban. A NÉBIH tájékoztatása szerint trichinellosist egy parazita okozza. Hazánkban három Trichinella-faj (Trichinella britovi, Trichinella spiralis, Trichinella pseudospiralis) fordul elő és okozhat fertőzöttséget. Közülük a Trichinella spiralis […]

Tovább…