Célpontban a fenntartható mezőgazdaság

Elkezdődött az ENSZ Élelmezésügyi Szervezetének (FAO) 30. Európai Regionális Konferenciája Törökországban. A tanácskozás középpontjában ezúttal a fenntartható mezőgazdaság és a minőségi étkezés áll.

A Regionális Konferencia a FAO kétévente megrendezett eseménye, ahol az élelmezés és mezőgazdaság helyzetét, kihívásait és a közös ügyeket vitatják meg. A rendezvényen az országok agrárminiszterei, a civil szféra és a nemzetközi szervezetek képviselői is részt vesznek.

A szerdai nap folyamán a miniszteri kerekasztalon a nemrég elfogadott fenntartható fejlődési célokról folyt a beszélgetés és hogy azok mit jelentenek az egyes országok számára. Az új globális célkitűzések jó része az élelmezésbiztonsággal, táplálkozással, fenntartható élelmiszertermeléssel és más olyan területekkel kapcsolatos, melyek a FAO munkáját is érintik.

A fenntarthatóságé a jövő a mezőgazdaságban is
A fenntarthatóságé a jövő a mezőgazdaságban is

 

A tanácskozáson szó lesz még a hüvelyesek nemzetközi évéről, továbbá az élelmiszerpazarlás, a nukleáris technológiák használata a kártevők ellen, valamint a következő általános mezőgazdasági felmérés is napirenden lesz.

A már szóba került fenntartható mezőgazdaságon túl az éhezésről és a minőségi élelmezésről is szó esik a konferencián. Fontos tudni, hogy Közép-Ázsia régiójában az éhezők száma, vagyis akik nem jutnak elegendő napi kalóriához, több mint 40 százalékkal csökkent 1990 óta.

A pozitív eredmények ellenére nem dőlhetünk hátra, mivel a helytelen táplálkozás más formában, de továbbra is jelen van a régióban. A FAO becslése szerint Európa és Közép-Ázsia 53 országából 48-ban többségbe kerültek a túlsúlyos vagy kórosan elhízott felnőttek, míg a Kaukázusban és Közép-Ázsiában a gyermekek növekedési zavarokkal küzdenek.

Jelentősen javult a mezőgazdaság helyzete Ázsiában
Jelentősen javult a mezőgazdaság helyzete Ázsiában

 

Sok országban elindult a változás, melynek célja, hogy ne pusztán a termelést fokozzák a mezőgazdaságban, hanem hogy az élelmezési rendszerek minőségi élelmiszerrel lássák el az embereket.

Ennek érdekében a FAO két, az egész régiót átfogó kezdeményezést indított el: az egyik a kistermelők helyzetének javítását célozza, a másik pedig segít a kis- és közepes gazdaságoknak a növekedésben és terjeszkedésben.

Forrás: MTI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Újabb magyar innováció az élelmiszerbiztonság növe... Minden gazda számára fontos, hogy a mezőgazdaságban olyan termékeket használhasson, amiknek a valódisága garantált. Az AGRO.bio Hungary Kft. március k...
Második alkalommal adták át a fenntartható mezőgaz... Idén másodszorra ítélték oda az AGRO.bio Hungary Kft. által tavaly alapított „Márton József Díj a Fenntartható Magyar Mezőgazdaság Szolgálatáért” elne...
Mélyponton az élelmiszerárak A FAO havi élelmiszer árindexe szerint augusztusban újra csökkentek az árak, így folytatódott az elmúlt 5 hónap folyamatos csökkenési tendenciája. 201...
EU: stratégiai kérdés a fenntartható agrárium Csökkenő termőterület, rendelkezésre álló erőforrások szűkülése, globális felmelegedés… Mindezek következtében egyre nagyobb kihívás a mezőgazdaság sz...
Locsolkodjon környezettudatosan! Öko, fenntartható, környezetbarát, újrahasznosított… manapság minden erről szól. Nem csak a mezőgazdaságban van kiemelt szerepe a fenntarthatóságnak, ...
Növényvédőszerek veszélyeiről gyermekeknek! A gyerekek szervezete sokkal érzékenyebb a rovarirtó szerekre, mint a felnőtteké. Akut mérgezés vagy más betegségek is kialakulhatnak a vegyszerrel va...