Cél a versenyelőny: új premix-, koncentrátum- és tápüzem épül fel Dabason

Több mint 5 milliárd forint értékű beruházásból épül fel a Vitafort Első Takarmánygyártó és Forgalmazó Zrt. új dabasi gyártóbázisa. A fejlesztés során 2 év alatt új premix-, koncentrátum- és tápüzem épül fel. Az 5800 négyzetméter hasznos területen, 9 szinten felépülő, csaknem 40 méter magas ultramodern gyártóbázison a takarmánygyártás teljes folyamatát integrálják. A társaság célja a beruházással nem a termelés növelése, inkább a versenyelőnyre fókuszálnak meglévő piacaikon, ahogyan a milliárdos kutatás-fejlesztési programjaikkal is. 

Az 5 milliárd 98 millió forint összértékű beruházást az állam 1 milliárd 682 millió forint vissza nem térítendő támogatással segítette. A fejlesztésnek köszönhetően a ma mintegy 2000 féle végterméket előállító Vitafort Zrt. az egyes állatokra egyedenkénti takarmányozást nyújthat majd, akár az automatizált, robotizált istállóknak is. A teljesen robotizált takarmánykiosztás ugyanis az elkövetkező években egyre inkább előtérbe kerül majd. Erre pedig a Vitafort elsőként kíván felkészülni az országban – fogalmazott a cég vezérigazgatója.

Kulik Zoltán, a Vitafort Első Takarmánygyártó és Forgalmazó Zrt. vezérigazgatója - Fotó: Vitafort
Kulik Zoltán, a Vitafort Első Takarmánygyártó és Forgalmazó Zrt. vezérigazgatója – Fotó: Vitafort

Árbevétel, adatok, vizsgálatok

A 8 gazdasági társaságot összefogó Vitafort cégcsoport árbevétele az elmúlt 5 évben 50 százalékkal, 31 milliárd forintra nőtt. A cégcsoport éves szinten 980 ezer tonna tápegyenértéket értékesít belföldön, növénytermesztést 1800 hektáron végez, gabonakereskedelme 300 ezer tonnát tesz ki. Továbbá 30 ezer hízót, 8 millió liter tejet termel, a laboratóriumokban 12 ezer mintát vizsgál, 180 ezer paraméterrel. Világszerte 18 országban van jelen, Moldáviában 30, Romániában 25, Ázsiában 15 éve. A nyilvános cégadatok szerint a Vitafort Zrt. 2019-es adózott eredménye 671 millió forint, a 2020-as eredménye pedig 411 millió forint volt.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A köles termesztése Májusban vetik, egyéves növény, érzékeny a hűvös időjárásra. Elevenítsük fel, hogy milyen növény is a köles, és milyen odafigyelést igényel a termeszt...
A takarmánycirok termesztéséről A kölesről szinte már mindent tudunk Jóvér János, a Debreceni Egyetem Karcagi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa által. Ezúttal a cirokkal kapc...
Rovarokból takarmány? Folyamatosan növekszik a Föld népessége, ezzel párhuzamosan növekszik az élelmiszerek iránti kereslet, különösen a húst, a tejet és a tejtermékeket ke...
A cirokfélék nemesítése és vetőmagtermesztése... Ha olvasta az első részt, már tudhatja, hogy mik a ciroktermesztés sajátosságai, milyen körülmények között érzi jól magát, vagy azt, hogyan viszonyul ...
A szénakészítés művészete A szálas takarmányok (fűfélék) tartósításának legelterjedtebb módja már hosszú évszázadok óta a szárítás. A folyamat során a levágott fűfélék a kaszál...
Fehérjenövény-program Debrecenben Magas termésbiztonságú, gazdaságosan termeszthető és finomításra alkalmas fehérjenövények nemesítése a célja annak a programnak, amelyet csütörtökön i...